Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Bose számára a QuietComfort sorozat nagy sikert hozott, milliószámra adott el a vállalat a QuietComfort 35 II modellből, ami az árkategóriája egyik etalonjának számít a mai napig. Éppen ezért valószínűleg sokan fogják felkapni a fejüket a QuietComfort 45 érkezésére. A termékről néhány hete már lehetett látni kiszivárgott képeket, most pedig hivatalosan is bemutatkozott.
Csaknem négy évig volt utód nélkül a piacon a QuietComfort 35 II, szóval ideje volt már a QuietComfort 45 érkezésének. A Bose meglehetősen bátortalannak bizonyult, valószínűleg úgy érezte, hogy a bevált recepten nem érdemes sokat változtatni, így a dizájn lényegében maradt a régiben, és valószínűleg a hangkeltőn sem módosított sokat a vállalat. Úgy nyilatkozott a Bose, hogy az ikonikus termék jellemzőiből nem adtak lejjebb a fejlesztők, és az újdonság ugyanolyan kiváló hangzással, komforttal és zajszűréssel szolgál, mint a felmenője.
A QuietComfort széria kiváló zajcsillapítási megoldást alkalmazott eddig, és a Bose egy kicsit még tovább finomította ezt a területet. A középső hangsávban előforduló, gyakori zajokat hatékonyabban fogja megszüntetni a termék, így például a kávézókban, tömegközlekedésen vagy irodákban még zavartalanabb lesz a használata. Két állása lesz a funkciónak, nem több, ami ma már talán egy kicsit fájó.
Négy mikrofon fogja a hangokat érzékelni a QuietComfort 45 fedélzetén, és a Bose kiemelte, hogy jobb lesz ezeknek a minősége. Jobb hangot fognak rögzíteni a hívásoknál, és hatékonyabban tudja majd a kiegészítő eliminálni a zajokat a hívások alkalmával. Van már beamforming is, ezáltal még kevesebb lehet a beszűrődő zaj, és pontosabban tud majd a felhasználó hangjára fókuszálni az eszköz.
A kezelés fizikai gombokkal lesz kivitelezhető, amiket jól ki lehet tapintani. Négy gomb került a jobb fülkagylóra és egy a bal oldalira, amivel a zajszűrőt lehet bármikor egy pillanat alatt kapcsolni.
Az okostelefonokhoz és más készülékekhez Bluetooth-on fog vezeték nélkül kapcsolódni a QC 45. Egy Bluetooth 5.1 modul került itt bevetésre, amiről azt kell még tudni, hogy képes lesz több forráshoz csatlakozni egyidejűleg. Szóval megoldható, hogy a PC-n néz filmet/sorozatot az ember, és a mobiljára befutó hívást rögtön a fejhallgatón fogadja. A frissítés során a QuietComfort 45 megőrizte a 3,5 milliméteres Jack csatlakozót, és már egy C-típusú USB-vel lett felvérezve, ami mindenképpen örömteli.
Aktív hangszínszabályozóval is számolni lehet, ami úgy fogja a hangzásnak a karakterisztikáját alakítani, hogy minden hangszinten megfelelő élményt tudjon nyújtani a készülék. Halkan szóló daloknál például a basszus hajlamos a háttérbe szorulni, de a QuietComfort 45 ilyenkor ráerősít a mélyekre. A felhasználó a saját ízlésének megfelelően alakíthatja majd a termék hangját a Bose Music alkalmazás használatával. A szoftver Androidon és iOS-en is telepíthető lesz.
Fekete és fehér színben lesz megvásárolható a Bose QuietComfort 45. Mindkét esetben a matt felületet részesítette előnyben a tervezőcsapat, ami könnyebben tisztán tartható, és az apró sérüléseknek is jobban ellenáll – illetve kevésbá látszódnak meg rajta a használati nyomok. Az anyaghasználat finomításának hála a puha felületek kevésbé lesznek hajlamosak a megtörésre, redősödésre. És készüléken a hézagokat jobban sikerült megoldani, csökkenteni.
Egy töltéssel 24 órán keresztül lehet majd rendületlenül hallgatni a fejhallgatót, mielőtt újra „enni” kérne. A feltöltése nem lesz túl gyors, 2,5 órán át kell a teljesen lemerült állapotban a konnektor mellett töltenie, hogy 100%-os szintre érjen, azonban van egy könnyedebb gyorstöltés, ami negyed óra leforgása alatt 3 órányi használatra elég energiát pumpál bele, ami már hellyel közzel elég lehet egy nagyobb utazás alkalmára. És egyébként lehet 3,5 milliméteres Jack kábellel is használni, csak ilyenkor le kell mondani az ANC-ről.
A Bose QuietComfort 45 az Egyesült Államokban 330 dollár lesz, Európába viszont már egy fokkal drágábban érkezik, a öreg kontinensen a termék 350 euróba kerül majd. Az előrendeléseket már most felveszi az eszközre a gyártó, és a tervek szerint szeptember 23-án fog indulni a forgalmazása.