A Csandrajáan–2 szonda júliusban indult el a Hold felé azzal a céllal, hogy egy leszállóegységet és egy rovert juttasson a felszínre, amelyek sikeres landolás esetén egy holdi napig, vagyis 14 földi napig vizsgálták volna a déli sarkvidéket, elsősorban is annak állandó árnyékban lévő, vízjeget tartalmazó krátereit. Az űreszköz augusztus 20-án állt Hold körüli pályára, majd szeptember 2-án lecsatlakozott róla a Vikram egység, és az ennek fedélzetén utazó rover, hogy megkezdjék a leszállást.
A manőver kapcsán úgy tűnt, hogy minden rendben halad egészen az utolsó napig. Szombaton viszont, a leszállás utolsó szakaszában az irányítók elvesztették a kapcsolatot az egységgel, és a rendelkezésre álló adatok alapján nagyon úgy tűnt, hogy a Vikram irányított leszállás helyett lezuhant. A keringő egység kameráival azóta meg is találta az egységet a felszínen, és a felvételek alapján is úgy látszik, hogy elég kemény volt a leszállás, mondta el K. Sivan, az indiai űrügynökség vezetője a sajtónak.
Egyelőre nem tudni mi történt, az űrügynökség szombati nyilatkozata szerint 2 kilométeres magasságig minden rendben zajlott, és utána kezdődtek a kommunikációs gondok. Amennyiben az egység tényleg lezuhant, kevés az esély rá, hogy sikerül vele kapcsolatot teremteni, illetve ha ez esetleg össze is jön, akkor sincs sok remény arra, hogy a kommunikációs rendszeren kívül bármi működőképes lesz.
Ha a leszállás összejött volna, India lehetett volna a negyedik nemzet, amely irányított leszállást hajt végre a Holdon Oroszország, az Egyesült Államok és Kína után, és ők lettek volna a harmadik ország, amely egy robotikus rovert működtet égi kísérőnk felszínén. Ha a Vikram valóban odaveszett, az űreszköz idén már a Hold második áldozata lesz az izraeli Beresit után, amely áprilisban, szintén leszállás közben zuhant le az égitestre. Idén a holdraszállás eddig még csak Kínának sikerült, utóbbi küldetés viszont eddig elképesztően sikeres: a távol-keleti ország januárban elsőként juttatott űreszközt a Hold túlsó oldalára, és az odaküldött leszállóegység és rover azóta is működik, és szállítja az eredményeket.


































