A háziasítás alapvetően megváltoztatja az állatok kinézetét és viselkedését is, a lógó fülek és az embertől való félelem megszűnése például meglehetősen általános jele a domesztikációnak. Egy európai kutatócsoport azonban most azt is megnézte, mi áll mindezen változások mögött az agyban, legalábbis ami a nyulakat illeti.

A szakértők nyolc üregi nyulat és nyolc házi nyulat neveltek fel gyakorlatilag azonos körülmények között, majd a felnőtt állatok agyát MR-rel vizsgálták. A legfeltűnőbb eltérés, hogy a házi nyulak agya testméretükhöz képest kisebb, mint vadon élő rokonaiké. Ami annyiból persze nem volt meglepő, hogy hasonló „zsugorodást” már más háziasított fajták esetében is megfigyeltek a szakértők.

Új információ volt ugyanakkor, hogy a házi nyulak amigdalája arányaiban 9–10 százalékkal kisebb, homloklebenyének középső kéregrésze ugyanakkor 11–12 százalékkal nagyobb, mint a vadnyulaké. Mivel ezen agyterületek kulcsszerepet játszanak a félelemérzet kialakulásában és feldolgozásában, a szakértők úgy vélik, hogy ezek a változások állhatnak a házi nyulak szelídségének hátterében.

Galéria megnyitása

Érdekes ugyanakkor, hogy a házi nyulak jelentősen kevesebb fehérállománnyal is bírnak, vagyis kevesebb idegi nyúlvány köti össze agyuk különböző részeit. Ez a kutatók szerint valószínűleg azzal járhat, hogy a háziasított állatok kevésbé képesek a külső információk feldolgozására, ami megmagyarázhatja lomhább mozgásukat és azt is, hogy általában miért tűnnek sokkal nyugodtabbnak a vadon élő üregi nyulaknál.

A szakértőket is meglepte, hogy mennyire látványos morfológiai különbségeket találtak a háziasított és a vadon élő nyulak agyának összevetése során, eredetileg ugyanis attól tartottak, hogy az eltérések java túl apró lesz ahhoz, hogy észlelhető legyen. Úgy tűnik azonban, hogy a háziasítás rendkívül látványos módosulásokat okoz a központi idegrendszerben, amelyek aztán szintén látványos viselkedésbeli változásokban nyilvánulnak meg.

A következő érdekes kérdés az lehet, hogy az agyi változások vajon más domesztikált fajok esetében is ennyire nyilvánvalóak-e, és hogy a szelídség mögött sejtett agyi módosulások általánosak-e a háziasított állatok körében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. jún. 27. 13:08
#1

Ez azért érdekes, mert - ha úgy vesszük - az ember saját magát is háziasította, az agy mégis nagyobb és összetettebb lett.

peti19870621
peti19870621
2018. jún. 27. 14:37

A Bejárónő: Jenifer Rodolfó..

Vissza az oldal tetejére