Az Intel Arc videokártya-sorozatának legfrissebb tagjai a Battlemage architektúra köré épülnek, de a kínálat még messze nem teljes, eddig csak az Arc B580-as és az Arc B570-as modellek jelentek meg, azaz lenne még tér a bővítésre, de a jelek szerint ezt nem sieti el a vállalat. A professzionális piac nyáron kapott néhány új fejlesztést, ugyancsak Battlemage alapokon, viszont a gamereket egyelőre nem vették célba újabb termékekkel, és már a korábbi pletykák állításaival kapcsolatban is fogy a remény.
A BMG-G31-es grafikus processzorral, ami egyebek mellett az Arc B770-es modell alapját adná, nemrégiben futott be némi extra információ: ezt a grafikus processzort immár támogatja a VTune Profiler szoftver legújabb változata. A szóban forgó szoftver a Panther Lake processzorok mellett, amelyek a Core Ultra 3-as szériát erősítik, a Battlemage BMG-G31-es grafikus processzort is kezeli már, ami arra utalhat, hogy ha nem is az év negyedik negyedévében – aminek mindjárt vége is van –, de a következő év elején akár már be is mutatkozhat a régóta várt gamer videokártya.
A BMG-G31-es GPU egyebek mellett az Intel Arc B770 fedélzetén kaphatna helyet, ahol ki lehetne aknázni a 32 Xe2 magban és a 256-bites memória-adatsínre kapcsolódó 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriában rejlő lehetőségeket. Ez a GPU a professzionális piacon is elérhetővé válhatna, ahol Arc Pro sorozatú videokártya vagy videokártyák formájában lehetne belőle profitálni. Ezzel a Battlemage széria végre teljessé válna, igaz, lassan megkérdőjelezhető, van-e értelme egyáltalán újabb modellt piacra dobni, hiszen a háttérben a Celestial is elkészült, ami elsőként a Panther Lake sorozat tagjain, iGPU formájában kaphat helyet, az asztali videokártyák piacán csak ezt követően debütálhat.
Nincs kizárva, hogy a Battlemage széria gyorsabb képviselőinek rajtját a CES 2026-ra időzíti a gyártó, ahol a Panther Lake is debütál, igaz, ez egyelőre nem több egyszerű spekulációnál, ugyanis hivatalos bejelentésre mindeddig nem került sor. Közben a vállalat egy nagyon komoly mérföldkőhöz ért az elmúlt időszakban, végre sikerült 1%-ra növelni piaci részesedését az asztali videokártyák szegmensében, amire eddig még nem volt példa. Az eredmény azért is megsüvegelendő, mert a kínálat messze nem teljes – ha a korábban beharangozott modellek is megjelentek volna az elmúlt negyedévek folyamán, ennél komolyabb részesedést is elérhetett volna a gyártó. No de majd jövőre…