A Total War utóbbi pár éve a kísérletezésről szólt, hiszen a Warhammer Fantasy licencre építő, a korábbiaknál jóval merészebb epizódok mellett az áramvonalasabb Thrones of Britanniával bővült a franchise. Ezúttal azonban a megszokott élményre vágyók örülhetnek, mivel a Rise of the Republic DLC-nek hála, a Rome II egy, időszámításunk előtt 399-ben játszódó kampánnyal fog bővülni. Ebben a világbirodalom katonái mellett még nyolc kisebb-nagyobb frakcióval lesz módunk megmérettetni magunkat, és természetesen más újdonságok, például korábban nem látott technológiák is színesíteni fogják a játékmenetet.
A héten végre kilép a korai hozzáférésből a We Happy Few is! A Compulsion Games disztrópikus alkotásában Wellington Wells a felszínen vidám, ám valójában szörnyű múltjuk elfelejtése érdekében folyamatosan egy Joy nevű drogon élő, félőrült páriákkal teli szigetét fogjuk bejárni. Célunk pedig az lesz, hogy kerül amibe kerül, de megszökjünk a bohócnak maszkírozott, a kábítószer fogyasztásának megtagadását és a problémákon való rágódást a legszörnyűbb, halállal büntetendő vétkek közé soroló eszelősök lakta vidékről.
Az egyik legkedveltebb kártyajáték, a HearthStone is kiegészítőt kap a héten, kedden érkezik a Boomsday project. A kalandok helyett ezúttal fejtörőket kapunk (úgy látszik a Blizzard tanul a konkurenciától), amiket teljesítve nekimehetünk a kiegészítő főellenfelének, Dr. Boomnak is. A szokásos játékmódokat pedig valószínűleg jól megkavarja majd a rengeteg új kártyalap.
Míg pár évvel ezelőtt a pixelgrafikájú retro RPG-k, vagy a tárgykészítésre-világépítésre fókuszáló címek robbantottak bankot, manapság inkább a battle royale műfaj hódít. Bár a kategória koronázatlan királyai a Fortnite és a PUBG, de a maga idejében a megannyi névváltáson átesett H1Z1 is szép reményekkel vetette bele magát a viadalok veszett forgatagába – hogy aztán a korábbi töredékére olvadt játékosbázissal lassan, de biztosan eljelentéktelenedjen. Viszont nem elképzelhetetlen, hogy közeleg a várva várt feltámadás, mert az ingyenesen játszható alkotás végleges verzióját hamarosan PS4-en is ki tudjuk majd próbálni. Ám lényeges, hogy keresztplatformos multira nem lesz mód.
A valami különlegesre vágyók a City of the Shrouddal üthetik majd el a szabadidejüket. A külvilágtól egy mágikus lepellel elzárt, szörnyetegekkel teli városban játszódó, a kampány mellett PvP viadalokat is kínáló taktikai RPG legfőbb érdekessége, hogy történetére valamennyi játékos döntései ki fognak hatni.
Felsorolásunkat a Monster Hunter World PC-s portja zárja. Tekintve, hogy Farkas Balázs a PS4-re kiadott verziónál összefoglalta a lényeget, a vásárlás gondolatával kacérkodóknak érdemes elolvasniuk a kritikáját.
Augusztus 7.
- HearthStone - Boomsday Project Blizzard
- Slam Land (PC, PS4) Steam
- Defenders of Ekron - Definitive Edition (PC, PS4, Xbox One) Steam
- MU Legend (PC) Steam
- Dust and Echos: Vengeance (PC) Steam
- Death Fungeon (PC) Steam
- Dreamland Defender (PC) (A játék HTC Vive VR-eszközt igényel.) Steam
- Electronauts (PC, PS4, PSVR)(A játék HTC Vive, vagy Oculus Rift VR-eszközt igényel.) Steam
- Hello Pollution! (PC) Steam
- In the Village of Grandfather: Summer, Sun, Heat (PC) Steam
- Overcooked (PC, PS4, Xbox One) Steam
- Pilot Rudder VR (PC)(A játék HTC Vive, vagy Oculus Rift VR-eszközt igényel.) Steam
- Beauty and the Beast: Hidden Object Game (PC) Steam
- Dead Cells (PC, PS4, Xbox One) Steam
- Hyper Universe (Xbox One) Microsoft Store
- Flipping Dead (PC, PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
- H1Z1 Battle Royale (PS4) Hivatalos weboldal
Augusztus 8.
Augusztus 9.
Augusztus 10.
- Three Life (PC) Steam
- Sakura and Crit: The Mock Game (PC) Steam
- Peter World (PC) Steam
- NetHack: Legacy (PC) Steam
- Parabolus (PC) Steam
- Prehistoria (PC) (A játék HTC Vive VR-eszközt igényel.) Steam
- Hiking Simulator 2018 (PC) Steam
- Bladequest: The First Chapter (PC) Steam
- Infinity Racer (PC) Steam
- Shining Souls (PC) Steam
- Madden NFL 19 (PC, PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal
- TerraTech (PC, Xbox One) Steam
- We Happy Few (PC, PS4, Xbox One)
Augusztus 11.
Augusztus 12.































