A Havok szoftvermérnökei egy új fejlesztéssel készültek el, amely az Android platform szerelmesei számára lesz jó hír. A gyártó szakemberei lehetővé tették, hogy a vállalat fizikai számításokkal dolgozó technológiáját – amely a játékokat élethűbbé varázsolja a tárgyak, ruhák és karakterek realisztikusabb mozgásával – akár Android alapú készüléken is használni lehessen a jövőben.
A frissen elkészült demó, valamint a fizika szimulálásának támogatása az Android 2.3-as kiadásától felfelé érhető el. A technológia segítségével a játékfejlesztők ugyanolyan hangulatot teremthetnek majd az Android játékok esetében is, mint amilyet egyes PC- és konzoljátékoknál már megszokhattunk. A Havok a siker érdekében már a technológia alkalmazásához szükséges fejlesztőeszközöket is a játékfejlesztők rendelkezésére bocsátotta.
 
 
 
Az újítást természetesen az első játékra kihegyezett okostelefon segítségével szemléltették, amelyen Gingerbread Android operációs rendszer fut és amely nem más, mint a Sony Ericsson Xperia Play. A demóról készült videó a fentiekben tekinthető meg. A technológia egyébként összességében ígéretes, így már csak a fejlesztőkön múlik, hogy mihez kezdenek vele, azaz mennyire sikeresen tudják kamatoztatni az egyes játékokban.