A vért és nyirokrendszertérintő daganatos betegségek ellen nagyon biztató eredményekkel kecsegtetnek az immunterápiák, amelyek során a szakértők szervezet saját védekező rendszerét mozgósítják valamilyen módon a rákos sejtek ellen. A szilárd tumorok ellen azonban nehezebbnek bizonyul a módszer adaptálása – legalábbis mostanáig.
Az MIT kutatói azonban ígéretes megoldást dolgoztak ki az immunválasz felerősítésére, amellyel ha minden jól megy, többek közt a mellrák vagy a tüdődaganatok is kezelhetők lehetnek. Ezt nanorészecske „hátizsákokkal” érték el a szakértők: az immunstimuláló hatóanyagokat tartalmazó csomagokat közvetlenül a T-limfocitákhoz kapcsolják. A metódussal egerekben veszélyes mellékhatások nélkül sikerült fokozni a T-sejtek aktivitását, és a kezelt állatok több mint felében nyom nélkül felszívódtak a tumorok.
Darrell Irvine, a kutatás vezetője elmondása szerint a módszerrel olyan hatóanyagok juttathatók be a szervezetbe mérgező mellékhatások nélkül, amelyek közvetlenül beinjekciózva komoly problémákat okoznának. A nanorészecskékbe csomagolva viszont nyolcszoros mennyiségben sem toxikusak, hatékonyan serkentik a T-sejtek működését, és segítenek tovább túlélni a szervezetbe bejuttatott donor T-sejteknek. A tervek szerint a terápia klinikai kipróbálása már idén nyáron megkezdődik egy Irvine és kollégái által alapított cég, a Torque Biotherapeutics szervezésében.
A rák elleni immunterápiák azon alapulnak, hogy a T-sejtek eleve azért vannak az immunrendszerben, hogy felismerjék és elpusztítsák az idegen vagy fertőzött sejteket. A rák ellenszerét kereső szakértők régóta dolgoznak azon, hogyan lehetne ezt a védekező rendszert a tumorsejtek ellen fordítani. Erre a jelenlegi legjobb módszernek az úgynevezett adoptív T-sejt terápia tűnik, amelynek keretében az adott tumorbetegség sejtjeit felismerni és megtámadni képes T-limfocitákat hoznak létre a laborban, ezeket felszaporítják, majd bejuttatják a beteg szervezetbe.
Az ehhez szükséges T-sejtekhez vagy tumorbiopsziával, vagy a génmódosítással jutnak hozzá a kutatók. Utóbbi esetben a sejteket úgy módosítják, hogy azok felismerjék a tumorsejtek egy jellegzetes sejtfelszíni fehérjéjét. Ahogy már említettük, míg a módszer limfómák és leukémiák ellen egész jó hatékonysággal látszik működni, a szilárd tumorokkal szemben sokáig nem sikerült megfelelően erős immunválaszt kiváltani. Amikor pedig a problémát az immunrendszert serkentő anyagok beadásával, citokinekkel próbálták megoldani, azok súlyos gyulladási reakciót és más problémákat váltottak ki, mivel hajlamosak voltak minden útjukba kerülő T-sejtet stimulálni.
Irvine és kollégái viszont kitalálták, hogyan tudják célzottan csak a tumorspecifikus T-sejteket aktívabb működésre késztetni. Már 2010-re kidolgoztak egy módszert, amely során citokinekkel teli liposzómákat kapcsoltak a T-sejtekhez. Ezzel azonban az volt a gond, hogy a kicsi gömbökbe csak kevés hatóanyag fért, és a csomagok rögtön a befecskendezés után elkezdték kiengedni tartalmukat. A mostanra jelentősen átdolgozott terápia során viszont már speciális nanorészecskék szállítják a citokineket. Ezekbe 100-szor annyi hatóanyag fér, mint a liposzómákba, és csak a tumornál engedik ki a szert, bennük ugyanis olyan módon, nanogélként van összecsomagolva a hatóanyag, hogy csak akkor válik mozgósíthatóvá, ha a tumorhoz ér, és aktiválódik a T-sejt.
A módszert eddig egerekben melanomák, illetve Petri-csészében emberi glioblasztómasejtek (az agyi tumorsejtek egyike) ellen vetették be, és mindkét esetben nagyon ígéretes eredményeket kaptak. A következő időszakban további szilárd tumorokkal szemben is tesztelik majd a megoldást, miközben remélhetőleg a klinikai vizsgálatok is miharabb megkezdődnek.
