Shop menü

HATALMAS ELŐRELÉPÉST TESZ AZ AMAZFIT BIP 6, ÉS MÉG MINDIG OLCSÓ

Az Amazfit friss költséghatékony okosórája több szempontból is szépen fejlődött, miközben nem lett zsebbe nyúlósabb, mint az elődje.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hatalmas előrelépést tesz az Amazfit Bip 6, és még mindig olcsó

Sajnos egyre ritkábban lehet azt látni, hogy egy-egy termék az előző generációhoz képest tisztességes előrelépést tesz, de az Amazfit Bip 6 ebből a szempontból most egy kellemes meglepetés. Az eszköz több gombbal, teljesen új megjelenítővel, minőségibb felépítéssel jelent meg, miközben az ára nem emelkedett.

A Bip 5 még egy LCD képernyőt okosóra volt, a Bip 6 viszont már egy AMOLED képernyőt kapott, ami ráadásul nemcsak szebb színeket, jobb kontrasztot fog nyújtani, hanem nagyobb méretet öltött és fényesebb is. Az 1,97 hüvelykes panel akár 2000 nittel is ragyoghat. A felbontása 450 x 390 képpontos, és egyebek mellett még egy ujjlenyomattaszító bevonatot is kapott, hogy a zsíros szennyeződések nem rontsák a leolvashatóságát.

Galéria megnyitása

Mint a legtöbb Amazfit terméken, ezen az okosórán is a Zepp operációs rendszer fut, annak is az egyik legújabb verzióját (4.5) kapta meg. Biztosított az Android és az iOS támogatás is több generációra visszamenőleg, így nagyon széles felhasználói tábor használhatja gondtalanul a Bip 6-ot. A mobilokon a Zepp appot kell telepíteni, és Bluetooth 5.2 modullal kapcsolódik a masina. Minden szokásos alap funkció támogatott itt, tudja kezelni a zenelejátszót az óra, közvetíti az értesítéseket, mutatja az időjárási adatokat, és így tovább.

Galéria megnyitása

Extrákból sincs hiány, van már itt integrált ChatGPT elérés is, és biztosított a teljes körű hangvezérlés. A Zepp Flow révén lehet bejövő üzenetekre válaszolni mindenféle üzenetküldő platform irányába. Több féle MI funkció is biztosított, edzéspartner szolgáltatás is van ilyen formában a Bip 6 tarsolyában. Továbbá lehet a készülékkel telefonálni is – nemcsak értesíteni tudja a felhasználókat a bejövő hívásokról –, rendelkezik ehhez hangszóróval és mikrofonnal egyaránt.

Galéria megnyitása

Az Amazit az évek óta fejlesztett BioTracker egyik legjobb verzióját csomagolja a Bip 6-ba. A nap 24 órájában is képes lehet majd ez valós időben figyelni a pulzust és a végoxigénszint alakulását. Az okosóra azt is követi, hogy alakul a viselőjének stressz-szintje. Sportolóknak a Bip 6 biztosít már egy különösen pontos, kétsávos GPS támogatást is, hogy a futás, kerékpározás nyomvonala jól kerüljön rögzítésre. Ezzel akár offline navigálást is meg lehet oldani az óráról.

Galéria megnyitása

A fejlesztők alumíniumötvözetből készült tokba foglalták az Amazfit új versenyzőjét, ennek köszönhetően kellemesebb élmény lesz a viselése, és jól bírja majd a strapát a mindennapok során. Fekete és homok színben pompázhat a tok, a szíj pedig lehet a fekete és a homok szín mellett narancssárga is. Jól szellőző szilikon szíjjal rendelkezik a Bip 6, ennek köszönhetően nagyon kényelmes lesz a csuklón, sportolás közben sem fog nagyon a csuklóra izzadni.

Galéria megnyitása

A tervezők ügyeltek arra is, hogy kellően jó lesz az eszköz vízvédelme, ezáltal akár 5 ATM nyomást is képes elviselni. A szíj nélkül csak 27,9 grammot nyom az óra, a tok csak 10,45 milliméter vastag, de 46,3 x 40,2 milliméteres a felülete, szóval azért nem vékony csuklóra szabott. Az Amazfit is tisztában van ezzel, jellemzően férfi csuklón mutatja a Bip 6-ot.

Galéria megnyitása

A kiegészítők egy 340 milliamperórás telepet foglal magában, amiről normál használat mellett nagyjából 2 hétig lesz képes üzemelni. Ha valaki intenzívebb terhelésnek teszi ki az eszközt, akkor azért heti rendszerességgel is töltésre szorulhat, energiatakarékos módban viszont 26 napig is „elkocoghat”. A legnagyobb terhelés a GPS-es nyomkövetés, ezt 32 órán keresztül tudja biztosítani az óra. A töltése egy mágnesen rögzülő töltőpaddal oldható meg.

Galéria megnyitása

Az Amazfit Bip 6 ugyanannyiba kerül most, mint a Bip 5 a bevezetésekor. Az Egyesült Államokban nettó 80 dollárt kell érte leszurkolnia a vásárlóknak. Arról még nem tudunk nyilatkozni, hogy hozzánk mikor érkezik majd a termék, de bízunk abba, hogy minél előbb kapható lesz itthon is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére