Az eseményen túl sok technikai újdonságot nem tudhatott meg a nagyérdemű, de annyi kiderült, hogy Musk és kollégái fél éven belül az űrbe szeretnék juttatni a járművet, feltéve, hogy a következő hónapokban a terveknek megfelelően halad a fejlesztés és a gyártás. Az űrrepülés előkészítéseként a cégtől már megszokott módon először néhány felszíni „szökkenés” során tesztelik majd a járművet az eljövendő hónapokban, majd ha így sikerül rendben eljutni 20 kilométerig, akkor próbálkoznak a Föld körüli pálya elérésével.

A bemutatón látható Starship-prototípus alapján az űrhajó végleges hossza 50 méter, átmérője pedig 9 méter körül lesz, és nagyjából 150 tonna hasznos terhet fog tudni hordozni. A járművet a SpaceX fejlesztés alatt álló szuperrakétája, a Super Heavy emeli magasba, amely szintén nagyjából 9 méter átmérőjű, és 68 méter hosszú lesz.

A rakétára, amely még szintén nem repült, 37 Raptor-hajtóművet lehet felszerelni, bár Musk elmondása szerint nem biztos, hogy ennyire szükség lesz. A hajtóművek számát valószínűleg az aktuális küldetés is meghatározza majd, de 24 Raptort bizonyosan felszerelnek. A rendezvényen a SpaceX alapítója leginkább olyan tényeket mondott el, amelyek már korábban is elhangzottak, például hogy a Starship alapanyaga kapcsán végül a szénszál helyett az acél mellett döntöttek.

Ezen túl Musk több videót is levetített a cég korábbi eredményeiről, például a Falcon Heavy tavalyi első startjáról. A Starship prototípusa mellett egy másik, jóval egyszerűbb, de nem kevésbé fontos jármű is megtekinthető volt a rendezvényen: a SpaceX első rakétája, a Falcon–1, amely 2008. szeptember 28-án startolt először sikeresen a világ első folyékony üzemanyagú kereskedelmi hordozórakétájaként.

Ahogy Musk elmondta, ha az a kilövés nem sikerül, ma valószínűleg nem létezne a SpaceX, hiszen a Falcon–1 startja negyedik kísérletre sikerült, gyakorlatilag az utolsó lehetséges pillanatban, amikor még volt remény a folytatásra. A cég azóta 78 sikeres kilövésen van túl, és reményeik szerint ez még csak a kezdet.

A Starship célja idővel más égitestek, elsősorban a Mars elérése lesz, de a SpaceX-nek ennél közelebbi célpontjai is vannak. A cég évek óta dolgozik az ISS-t teherszállítmányokkal ellátó Dragon-űrhajó emberszállításra alkalmas változatán, egyrészt az űrállomás legénységének fuvarozására, másrészt szintén a NASA-val együttműködve a Hold elérésére. A Crew Dragon azonban már többször is csúszást szenvedett különböző okokból, legutóbb például egy idei baleset miatt, amely során a jármű egy szivárgó szerep miatt felrobbant.

A halasztások miatt némi feszültség is tapasztalható a NASA és a SpaceX között, Jim Bridestine, az űrügynökség vezetője például pénteken a tervezett Starship-bemutató kapcsán megjegyezte, hogy bár nagyon várja az eseményt, csak remélni tudja, hogy az amerikai adófizetők pénzéből zajló projektek kapcsán is hasonló szintű a lelkesedés a SpaceX-nél. Amire Musk azt válaszolta, hogy jelenleg a cég erőforrásainak kevesebb mint 5 százaléka fordítódik a Starshipre, és egyébként elsődlegesen a Falconra és a Dragonra, illetve kiemelten a Crew Dragon fejlesztésére koncentrálnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sensorprime
sensorprime
2019. okt. 2. 12:09
#1

Csak nekem van olyan gagyi hatása mintha favázra szögelt aluminium lemezekböl lenne?

BiroAndras
BiroAndras
2019. okt. 4. 14:39

@PARASZT

Minden rakéta ugyanilyen vékony fémből készül a súly minimalizálása miatt, csak az anyag kezelésén múlik, hogy mennyire síma. Itt nem foglalkoztak a csinosítással, mert a cél az, hogy minél gyorsabban és olcsóbban elkészüljön. Pont az a szép benne, hogy sima acélból és viszonlag primitív eszközökkel is meg tudják építeni. A gyűrődések semmiben sem befolyásolják a funkcionalitást. A későbbiekben pedig építenek specializált gépeket, amik majd szebben rakják össze.

Mellesleg ez a cég gyártja most is a világ legfejlettebb rakétáit https://en.wikipedia.org/wiki/Space_launch_market_competition. És ez a rakéta család olyan dolgokat fog tudni, amiről a konkurencia álmodni se mer.

Vissza az oldal tetejére