A csillagászok jelenlegi álláspontja szerint minden galaxis közepén található egy szupernehéz fekete lyuk, amelynek tömege pár milliótól pár milliárd naptömegig terjedhet. Ezek a gigantikus égitestek a csillagrendszerrel együtt formálódnak, gyorsan nagy tömegre téve szert, ahogy magukba építik a fiatal galaxis gázkészleteinek jelentős részét.

Bizonyos helyzetekben azonban egy galaxisban több méretes fekete lyuk is található, például ha két csillagrendszer egymás útjába került, és elkezdtek összeolvadni. A Tejútrendszer több hasonló eseményen is átesett a múltban, és mivel csak egy szupernehéz fekete lyuka van, valószínűleg ezek is összeolvadtak, illetve az egyik akár ki is hajíthatta a másikat.

A kozmikus léptékben viszonylag közel, 300 millió fényévre található NGC 6240 esete azonban ennél is összetettebb. A rendszeren már első pillantásra is látszik, hogy valamilyen viharos kozmikus esemény zajlik benne: furcsa csillagsávok húzódnak benne és óriási mennyiségű a por, minden jel arra mutat tehát, hogy két galaxis összeolvadása zajlik éppen. Egy ideje azt is tudni lehet, hogy a rendszer központjában két szupernehéz fekete lyuk található, ami megerősíti ezt a teóriát.

Galéria megnyitása

A két fekete lyuk mintegy 3000 fényévre van egymástól, és a megfigyelési adatok alapján nagyon aktívak, ami egy ennyire kaotikus helyzetben nem is csoda. Rengeteg por és gáz lebeg a csillagok között, és a gravitációs kölcsönhatások nyomán sok égitest kibillent stabil pályájáról, amelyek egy része végzetes közelségbe került a fekete lyukakkal. A gigantikus égitestek körül forró korong alakult ki a feléjük hulló anyagokból, amelyek fényesen ragyognak a röntgentartományban készült felvételeken.

A rendszerről készült legújabb, korábbinál nagyobb felbontású felvételek azonban meglepő dolgot tártak fel az NGC 6240-nel kapcsolatban. Kiderült, hogy az egyik aktív fekete lyuk valójában kettő: a déli objektum két szupernehéz fekete lyukból áll, amelyek mindössze 600 fényévre vannak egymástól, ezért a korábbi felvételeken összeolvadtak. A felfedezést az ESO VLT nevű távcsövével tették a szakértők, majd a Gaia űrtávcsővel pontosították az adatokat.

Galéria megnyitása

A vizsgálatokból kiderült, hogy az újonnan felfedezett kettős fekete lyuk tagjai egymás körül keringenek (az egyik vöröseltolódott, mert pillanatnyilag tőlünk távolodik, ahogy pályáján kering, a másik pedig kékeltolódott, mert éppen közeledik). Abban, hogy ezt duót is szupernehéz fekete lyukak alkotják, a méretekből és a mozgási adatokból meglehetősen biztosak a szakértők.

Hogy az egyes égitestek tömege mekkora, azt a rendelkezésre álló adatokból nem lehet pontosan megmondani, de mindegyik legalább 90 millió naptömeget nyom, és kettő közülük valószínűleg jóval nehezebb ennél. Ezzel a középmezőnyben vannak, ami a hasonló égitesteket illeti.

A három fekete lyuk együttes jelenléte a rendszerben azt sugallja, hogy a mostani ütközés előtt is volt egy korábbi galaktikus összeolvadás, amely még szintén nem fejeződött be teljesen. Ami a jövőt illeti, a fekete lyukak idővel valószínűleg ütközni fognak egymással, először a szoros duó tagjai olvadnak majd össze, majd a harmadik, távolabbi fekete lyuk is egyesül velük, komoly gravitációs hullámokat keltve a téridőben. A távolabbi fekete lyuk jelenlétével még fel is gyorsíthatja a kettős ütközését. Egy másik lehetséges kimenetel, hogy a harmadik fekete lyuk úgy kerül gravitációs interakciókba a kettős égitesttel, hogy végül kihajítódik a rendszerből.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2019. dec. 14. 19:20
#3

Három isten egy galaxisban? Hmm.. nem semmi.. s "körülötük mind andDalok ülnek.." -Madách az ember tragédiája 1.szín.

tibaimp
tibaimp
2019. dec. 16. 13:56

@peti19870621 Találó!

j4ni
j4ni
2019. dec. 14. 8:40
#2

A Tejútrendszer több hasonló eseményen is átesett a múltban, és mivel csak egy szupernehéz fekete lyuka van, valószínűleg ezek is összeolvadtak, illetve az egyik akár ki is hajíthatta a másikat.

Kis pontosítás: A Tejútrendszer egy óriásgalaxis és az élete során már több törpegalaxist falt fel, illetve sok törpegalaxist kényszerített maga körüli pályára, DE más óriásgalaxissal még egészen biztosan nem ütközött. Erre egyrészt erős bizonyíték, a Tejút spirális formája, ami egy másik óriásgalaxissal történő ütközés után eltünt volna (pld elliptikus formájúvá vált volna). A másik bizonyíték pedig hogy a Tejút központi fekete lyuka a Saggittarius A* ebben a mezőnyben nagyon kis tömegű ~4millió naptömeg. A hasonló tömegű Androméda, amivel hamarosan -4Mrd év- ütközünk már nem rendelkezik ezzel a szép teljesen tiszta spirális formával (bár még mindig spirálisnak mondható, de "már kapott") illetve a központi fekete lyuka is két nagyságrenddel nagyobb mint a Tejúté. => Az Androméda már ütközött legalább egyszer

Antantenusz
Antantenusz
2019. dec. 13. 22:33
#1

300 millió fényév ... huh, már megijedtem, hogy itt a szomszédban, de akkor még van egy kis időnk, hogy kitaláljuk, mit tegyünk, ha növekszik a vonzás.

peti19870621
peti19870621
2019. dec. 14. 19:13

@Antantenusz 2017-2018 erről szólt. Minden belassult az időt is beleértve, mikor közeledünk egyhez. S ha távolodunk tőle, pedig gyorsulni kezd. -Az iker feketelyukak egybeolvadása során.

Vissza az oldal tetejére