A virológiában azt a vírusmennyiséget nevezik fertőző vírusmennyiségnek, amely fertőzést vált ki, vagyis lehetővé teszi, hogy a vírus megtelepedjen a szervezetben. Egyes kórokozók esetén egy ez rendkívül alacsony, 10 vírusrészecske is lehet, ilyenek például az influenzavírusok, míg más vírusokból több ezernek kell bejutnia a testünkbe ahhoz, hogy fertőzötté váljunk.
Sajnos a SARS-CoV-2 esetében egyelőre ez az információ is rejtély. Az a járvány lefolyásából világosnak tűnik, hogy a vírus könnyen kerül át egyik emberről a másikra, de ez lehet attól, hogy a fertőző vírusmennyiség alacsony, vagy attól is, hogy a fertőzöttek nagy mennyiségben bocsátják ki magukból a vírusrészecskéket a környezetbe.
A másik releváns fogalom a vírusterhelés, amely azt jelzi, hogy mennyi vírus mérhető a betegből vett mintában, vagyis a SARS-CoV-2 esetén az orrból vagy a garatból vett kenetben. Ez a szám azt is tükrözi, hogy mennyire hatékonyan replikálódik a vírus az adott szervezetben. A magas vírusterhelés kapcsán az egyik logikus kérdés, ami felmerülhet, hogy akinél ilyet mérnek, annál nagyobb-e az esélye a súlyos tüdőgyulladás kialakulásának. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy igen, de a válasz ennél jóval bonyolultabb.
A mostani járványt okozó vírus rokona, a SARS-CoV vagy az influenza esetében is megállapították, hogy a kialakuló betegség súlyossága a vírusterhelésen túl nagyban függ az immunválasztól és az illető általános egészségi állapotától is. A SARS-CoV-2 kapcsán hasonlóan összetettnek tűnik a kép.
Két tanulmány is úgy találta, hogy a későbbi súlyos tüdőgyulladásos esetek átlagosan magasabb vírusterheléssel rendelkeznek, amikor bekerülnek a kórházba, mint a betegségen enyhébb lefolyással átesők. És a vizsgálatokból az is kiderült, hogy a vírusterhelés a súlyosabb eseteknél hosszabb ideig marad magas. Az eltérés az enyhébb esetekhez képest azonban nem jelentős, és ha nem csak az átlagot nézzük, azt látjuk, hogy a kórházi felvételkor teljesen egyforma vírusterhelésű betegek állapota egyaránt válhat súlyossá vagy kevésbé súlyossá.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy más vizsgálatok alapján egyes tünetmentes fertőzöttek hasonlóan magas vírusterhelést produkálnak, mint az olykor súlyos tünetekkel jelentkező betegek. A vírusterhelés tehát a jelek szerint önmagában nem megfelelő ahhoz, hogy a betegség kimenetelét meg lehessen jósolni általa. És egyelőre azt sem tudni, hogy a fertőzéskor nagyobb adagban kapott vírusmennyiség (például amit az egészségügyi dolgozók tapasztalhatnak meg) súlyosabb betegséghez vezet-e.
A vírusterhelés kapcsán fontos kérdés lehet az is, hogy a magasabb vírusterhelés nagyobb fertőzőképességgel jár-e együtt. És az majdnem bizonyosnak tekinthető, hogy ha ez a szám magas, akkor több vírust terjeszt az illető, hiszen több kórokozó van a szervezetében. Ami még fontosabb azonban, hogy arról is tanúskodnak a kutatások, hogy a SARS-CoV-2 szintje a legtöbb esetben a diagnóziskor a legmagasabb a betegekben. Ami azt jelenti, hogy az orvosnál COVID-19 tünetekkel jelentkező páciensek a fertőzés elején, még a tünetek túlságosan súlyosra fordulása előtt a leginkább fertőzőek.
Ami tehát SARS-CoV-2-t illeti, továbbra is sok tehát a kérdés, de az mostanra világosnak tűnik, hogy a kórokozó a lappangási időszakban és enyhe tünetek mellett is nagyon aktív a fertőzöttek szervezetében, akik így bőségesen terjeszthetik a vírust. Hogy miért tudunk még mindig ennyire keveset a kórokozóról, arra a vírus újdonsága a magyarázat. Az előzőekben felvetődött kérdésekre általában kontrollált laborkísérletek, állatkísérletek és járványtani megfigyelések nyomán adnak választ a szakértők.
Ezekhez azonban idő kell, és a vonatkozó kutatások egyelőre a kezdeti stádiumban járnak. Fertőzöttekből bőven van ugyan, de mivel a betegek különböző módon fertőződtek meg, eltérő egészségi állapotúak, más korúak és neműek, nehéz egy-egy faktorra, például a vírusterhelés következményeire vonatkozóan releváns következtetéseket levonni.
Amíg pedig nincsenek mást sugalló válaszok, addig marad a távolságtartás, amivel minimalizálhatjuk, hogy hány potenciális vírushordozóval érintkezünk, a maszkviselés, amely révén elsősorban saját magunktól védhetjük a környezetet, és a gyakori kéz- és arcmosás, amivel megakadályozhatjuk a bőrünkün esetlegesen összeszedett vírusok szervezetünkbe jutását.
