Gyorsan adaptálódnak a tasman ördögök a fertőző rákhoz

A statisztikai modellek alapján az állatoknak mára ki kellett volna pusztulniuk egy körükben terjedő, fertőző tumorbetegség nyomán, ez azonban nem történt meg.

Gyorsan adaptálódnak a tasman ördögök a fertőző rákhoz

Az 1990-es évek közepén veszélyes arctumor-betegség kezdett terjedni az erszényes vagy tasman ördögök körében. Az Ausztráliában és Tasmaniában honos erszényes emlősök populációja a fertőző kór nyomán 80 százalékkal esett vissza, mivel a harapással terjedő betegség 6 hónapon belül csaknem minden esetben halálosnak bizonyult.

A kezdetben tragikusnak tűnő helyzet ugyanakkor lassan és mostanra egyre látványosabban változni kezdett. A Tasmania keleti részén élő populáció hanyatlásának adatai alapján készült statisztikai modellek azt sugallták, hogy a fajnak mára teljesen ki kellett volna pusztulnia, de ez nem történt meg. Az erszényes ördögök létszáma ugyan rendkívüli módon megcsappant, de a túlélők továbbra is kitartanak, és a legfrissebb bizonyítékok alapján rendkívüli gyorsasággal válnak ellenállóvá a rákkal szemben.

A tasman ördögök a legnagyobb testű húsevő erszényes emlősök. Az állatok rendkívül agresszívek, és társas interakcióik során gyakran arcon harapják egymást. Ez a viselkedés tette lehetővé, hogy a betegség olyan gyorsan terjedjen el körükben, a harapásokkal ugyanis nagyon könnyen átkerültek egyik állatból a másikba a tumorsejtek.

Mivel Tasmániában az erszényes ördögök csúcsragadozónak számítanak, esetleges kihalásuk a sziget teljes táplálékláncára jelentős hatással lett volna. Az állatok kulcsszerepet játszanak a róka- és vadmacska-populáció létszámának alacsonyan tartásában, és ezáltal a kihalás szélére sodródott foltos erszényesnyestek és tasmán patkánykenguruk, valamint a vöröshasú filanderkenguruk védelmében is.

Hogy nyomon kövessék a populáció létszámának alakulását, majd később a betegség terjedését, Menna Jones, a Tasmaniai Egyetem kutatója és kollégái rendszeresen mintákat gyűjtöttek az állatoktól az elmúlt évtizedekben. Ez az áldozatos munka tette lehetővé annak vizsgálatát, hogy a jóslatok ellenére miért nem haltak ki még a faj tagjai. Jones elképesztő mennyiségű szövetmintával rendelkezik az arctumorok megjelenése előtti, és azt követő időszakból is.

A betegség terjedése és a mintavételi helyek

A szakértők, köztük Jones, három vadon élő populáció (a térképen kiemelten szereplő helyszínek) összesen 294 állatának mintáit elemezték legfrissebb vizsgálatuk során, és két olyan régiót azonosítottak az erszényes emlősök genomjában, amelyben jelentős változások álltak be a tumorbetegség elterjedése utáni időkben. A kérdéses régiók hét génjéből öt működése más emlősökben különböző immunfunkciókhoz köthető. A szakértők szerint ezek a gének lehetnek a felelősek a betegséggel szembeni ellenállóképesség kialakulásáért, hiszen a tumorsejtek éppen azért tudják kifejteni hatásukat, mert elrejtőznek a szervezet védekező rendszere elől.

A gének megváltozása azonban azt sugallja, hogy az erszényesek immunrendszere kezdi megtanulni, hogyan lehet azonosítani ezt a fenyegetést. A változások érdekessége, hogy rendkívül gyorsan, mindössze 4–6 generáció alatt jelentek meg és terjedtek el a meglehetősen alacsony genetikai sokféleségű populációkban, ami hihetetlen sebességű evolúciós átalakulást jelent.

A történet azonban ezen a ponton nem ér véget. 2015-ben a szakértők bejelentették, hogy nyolc tasmaniai erszényes ördögben a fertőző arcdaganatok egy új típusát azonosították. Bár a most publikált tanulmány kizárólag a betegség első változattal szemben kialakuló ellenállásra koncentrál, és szerzői csak most kezdenek ismerkedni az új fertőző törzzsel, annak felbukkanása a kutatók szerint már önmagában is optimizmusra adhat okot.

A második típusú tumorbetegség megjelenése nagyon érdekes, és az, hogy az új változat húsz éven belül alakult ki, egészen elképesztő, mondja Andrew Storfer, a Washingtoni Állami Egyetem kutatója, a most megjelent tanulmány egyik szerzője. Az, hogy egy ennyire ritka esemény, mint egy fertőző tumorbetegség kialakulása ennyire rövid idő alatt egy fajon belül, egymástól függetlenül kétszer is megtörténjen, arra utalhat, hogy a kór mégsem számít olyan ritkának a tasman ördögök történetében. Ha pedig az állatok már máskor is sikerrel legyőzték a betegséget, amit fennmaradásuk bizonyít, van remény arra, hogy ezúttal is sikerrel járhatnak.

Az elmélet ezen része jelenleg még nagyrészt csak spekulációkon alapul, de a második fertőzés felbukkanása kétségkívül érdekes kérdéseket vet fel. Míg a teória bizonyosságot nyer vagy cáfolhatóvá válik, számos más problémára is megoldást kell találniuk a kutatóknak. Először is azt ki kell deríteniük, hogy a megváltozott gének valóban rákmentességet biztosítanak-e, és ha igen, ezt hogyan teszik. Ennek kiderítése érdekében Strofer jelenleg génszerkesztéssel vizsgálja, hogy a gének hogyan hatnak a Petri-csészében növesztett tumorsejtekre.

Ha sikerül azonosítani a hatásmechanizmust, az az állatok fennmaradásának aktív támogatásában is segíthet, hiszen módot nyújthat arra, hogy például oltások révén a szakértők elterjesszék a védelmet a vadon élő állatok körében. Kérdés persze, hogy erre mennyire lesz szükség. Storfer szerint egyre több jel utal arra, hogy az állatok maguk is képesek elbánni a kórral. A kutató szerint, ha a tasman ördögök eddig nem haltak ki, pedig minden emellett szólt, ezután sem fognak kipusztulni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward