A Telekom a legnagyobb hazai szolgáltatóként elképesztően sok felhasználót ér el, és nagyon sokan vannak, akik például azért választották a céget, mert egy ideje már több közkedvelt applikációt is korlátlan eléréssel biztosít már egészen olcsó csomagok esetében is. Facebook, Instagram, Messenger, WhatsApp, egyebek mellett ezek voltak korlátlanul használhatóak, legalábbis a hirdetési anyagok szerint, mert valójában más volt a helyzet.
Már régóta hirdette a Telekom az említett alkalmazások korlátlan elérését már a legkisebb előfizetéses mobilinternet csomagok esetében is, pedig a valóság más volt, a Gazdasági Versenyhivatal ezért 2020 végén hivatalosan is vizsgálni kezdte a szolgáltatót. A GVH pedig mostanra megállapította, hogy a Telekom egyértelműen jogsértést követett el, mert a reklámjaival megtévesztette a felhasználókat. Emiatt pedig sokan kerülhettek váratlanul nehéz helyzetbe.
„Korlátlan mobilnetünk megállíthatatlanná tesz. Válaszd a hozzád illő korlátlanságot!”, „Válassz korlátlan közösségi médiát!” – ilyen és ezekhez hasonló jelmondatokkal hirdette szolgáltatását a Telekom.
A valóság viszont az volt, hogy lényegében az összes internetelérést igénylő szolgáltatás esetében voltak olyan tartalmak, amik igazából fogyasztották a rendelkezésre álló adatkeretet, csak erről a Telekom már nem nyújtott megfelelő tájékoztatást. A szolgáltató vagy egyáltalán nem fedte fel a „korlátlanság” részleteit, amennyiben adott bármi nemű tájékoztatást, akkor sem megfelelően járt el. Nem emelte ki, hogy mi az, ami ténylegesen díjmentes, és mi az, aminél számolni kell az adatforgalom felszámolásával.
A GVH szerint amellett, hogy megtévesztette a felhasználókat a Telekom, jogosulatlan előnyhöz is jutott. A szakemberek megítélése szerint sokan egyszerűen azért választották más szolgáltató helyett a Telekomot, mert számukra fontos szolgáltatásokat biztosított „nullás díjszabásúként”. Sok esetben pedig a szerződés megkötése után derült ki, hogy igazából arra pont nem alkalmas korlátlan formában, amire használni szeretnék.
Csak, hogy néhány példát említsünk: a Facebook hírfolyamot valóban lehetett görgetni úgy, hogy nem számolt fel adatforgalmazást a Telekom, egészen addig, ameddig nem került a képre egy videó vagy mozgó hirdetés, mert ezek már ugyanúgy hozzájárultak az adatforgalomhoz, mint bármi más. A Messenger esetében pedig a videohívás és a hanghívás is számított, csak az üzenetek és képek küldése bizonyult korlátlannak.
Sokaknak így több esetben is elfogyott az az adatkeret, amivel úgy számoltak, hogy nem lesz gond, és adott esetben kénytelenek voltak plusz pénzért bővítő csomagokat igénybe venni. A GVH szerint a felhasználói szokásokra is negatív hatást gyakorolt a Telekom a félrevezető tájékoztatás révén.
A GVH döntése értelmében a Telekom a továbbiakban nem hirdetheti korlátlannak a különböző alkalmazásokat, a honlapján pedig köteles mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy valójában nem teljesen korlátlanul használhatóak a programok. Ki kell emelnie a cégnek az összes részletet. Továbbá 310 millió forintos büntetésre is kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal a vállalatot. Végül kompenzálni is köteles a Telekom.
A kompenzáció úgy néz majd ki, hogy 1 hónapra 4 GB plusz adatkeretet fognak kapni azok, akiket ténylegesen érinthetett a döntés. A GVH határozata szerint a Telekomnak azok számára kell extra adatkeretet biztosítania, akik 2017. január 1. után vettek igénybe érintett díjcsomagot, és az elmúlt időszak alatt bármikor elfogyott a rendelkezésre álló adatkeretük.
A GVH meglátása szerint a Telekom nem igazán tanul a büntetésekből, ezért lett most a bírság az átlagosnál nagyobb. „A Magyar Telekom Nyrt. az elmúlt 10 évben már tizedszer tévesztette meg a fogyasztókat” – emelte ki a szervezet. Bízunk abban, hogy azért jövőben talán körültekintőbb lesz a szolgáltató. Akik jogosultak a fent említett kompenzációra, azok SMS-ben fognak tájékoztatást kapni erről.