A napszonda által rögzített kitörés február 15-én történt az Európai Űrügynökség jelentése szerint. Az eseményt egy protuberancia okozta, vagyis egy olyan gázfelhő, amely hosszabb ideje megrekedt a Nap felszínének közelében a komplex mágneses mező miatt, kisebb kiemelkedést okozva azon. Aztán a mágneses erővonalak kinyíltak, és a felhő kidobódott az űrbe. Ha eltalálta volna a Földet, komoly zavarokat okozhatott volna az elektromos rendszerekben, de szerencsére nem így történt.
A kitörés a Földdel majdnem pontosan ellenkező irányú volt, vagyis a Nap túloldalán történt. A kidobódott anyag egy hosszú filamentumot formált, amely legalább 3,5 millió kilométerre nyúlik a képeken. Ennél nagyobb kiterjedésű eseményt még sosem csíptek el ilyen formában, pláne nem úgy, hogy a felvételen a napkorong is látszik. Az eseményről készült felvételek így látványosságuk mellett tudományos szempontból is különlegesek, mivel sokat segíthetnek annak megértésében, hogyan formálódnak az ilyen kitörések.
Az eseményt a BepiColombo szonda sugárzásmérői is jelezték. Az európai-japán űreszköz jelenleg a Merkúr közelében van, és fokozott elektron-, proton- és nehézionkiáramlást detektált a Nap irányából. A SOHO szonda szintén rögzítette a kitörést, a Nap–Föld-rendszer első Lagrange-pontjában keringő űreszköz azonban a Solar Orbiterrel ellentétben úgy fotózta azt, hogy a Nap korongját kitakarta egy koronagráffal.
A Solar Orbiter 2020 februárjában indult útnak, hogy minden eddiginél közelebbről vizsgálja a Napot. A mostani felvételekhez extrém ultraibolya kamerájának (EUI) teljes Napot megjelenítő műszerével (FSI) rögzítette, egészen különleges perspektívát kínálva. Ahogy Daniel Müller, a szondát felügyelő csapat tagja elmondta, saját felvételeiken a Nap sugarának ötszörösére terjed ki a filamentum, amely azonban a SOHO koronagráfos felvételei alapján sokkal távolabbra nyúlik. Azt nem tudni, hogy a kiinduló protuberancia mekkora volt, mert ezt egyik műszerrel sem tudták detektálni pozíciója miatt.
A Solar Orbiter március 26-án közelíti meg ismét a Napot, hogy minden eddiginél kisebb távolságról, a Nap–Föld-távolság 30 százalékáról szemlélje az égitestet, többek közt a teljes napkorongot megjelenítő műszerrel. A kutatók úgy tervezik, hogy a mostani kitörés eredetéül szolgáló protuberanciát a jövőben is nyomon követik, többek közt a Parker napszondával is, hátha többet sikerül feltárni ezen események kibontakozásáról, ami kiemelkedően fontos lenne az űridőjárás-előrejelzések pontosabbá válásához.
