GAZDAG ÉLŐVILÁG REJTŐZIK A FÖLD MÉLYÉN

Bolygónk kérgének sötét, nagy nyomású mélyében annyira sokféle mikroorganizmus él, hogy a kutatók szerint át kell fogalmazni, hogy mit tekintünk élhető környezetnek.
Jools _
Jools _
2018. dec. 13. 15:00
Gazdag élővilág rejtőzik a Föld mélyén

A Deep Carbon Observatory nevű hálózat olyan geológusokat, vegyészeket, fizikusokat és biológusokat tömörít, akik a földmélyi életet kutatják. Ez pedig az elmúlt évek vizsgálatainak összesítése alapján sokkal gazdagabb a vártnál: a nemzetközi csapat szerint 16,5–25 milliárd tonna mikroorganizmus rejtőzhet a mélyben, olyan körülmények között, amelyeket eddig az élet szempontjából szélsőségesnek vagy egyenesen lehetetlennek hittünk.

A szakértők több száz helyszínen végeztek fúrásokat, a tengerfenék és a szárazföldek alatt (például dél-afrikai bányák mélyén kutakodva) egyaránt vizsgálva a földkéreg 2,5–5 kilométer mélységben húzódó részét, és mindenütt életet találtak. A földmélyi bioszféra döntően mikrobákból áll (a fenti képen 1400 méter mélyen élő fonálférgek tenyésznek bakteriális biofilmen), amelyek óriási mennyiségben vannak jelen: a szakértők becslései szerint a kéreg mélyén több mint kétszer annyi baktérium és archea él, mint az óceánokban együttesen.

Ezek az egysejtűek ráadásul a szélsőséges környezet eredményeként nagyon eltérőek felszíni rokonaiktól. A földmélyi mikrobák egy jelentős része 120 °C-on is túlél, ami bőven a víz forráspontja fölött van, holott a földi élet kapcsán az egyik széleskörben elfogadottnak tekintett kitétel, hogy az csak nagyon extrém és ritka esetekben képzelhető el folyékony víz nélkül. A mélyben kevés a táplálék és alig van mozgás, a mikrobák pedig annyira kevés energiát felhasználva élnek, amit a szakértők korábban elképzelhetetlennek tartottak. A nyomás is óriási (a normál felszíni nyomás 400-szorosát is elérheti), fény sincs, a mikrobák mégis elképesztő sokféleségben és létszámban vannak jelen, alaposan átrajzolva azt a képet, amit eddig az életre alkalmas körülményekről elképzeltünk.

Mindez pedig a földi élet alaposabb megismerésén túl azért is érdekes lehet, mert az új felfedezések tükrében a Földön kívül is tágulhat azon helyszínek köre, amelyek alkalmasak lehetnek az élet kialakulására.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2018. dec. 13. 17:52
#3

Remek cikk. Ezek miatt éri meg elviselni az oldal nyomasztóan primitív és használhatatlan megjelenését!

tomchee
tomchee
2018. dec. 13. 16:43
#2

Köszönjök a nagyszerű cikket mint mindig jools :)

rfj1989
rfj1989
2018. dec. 13. 15:58
#1

Nagyon jó cikk, több ilyen lehetne, a mélytengeri élővilágról is nap mint nap derülnek ki újdonságok! Mennyi minden felfedezni való van a világban még mindig.

Vissza az oldal tetejére