Egy most publikált tanulmányban arról számolnak be a kínai szakértők, hogy a holdjáró két centiméteres nagyságrendű objektumot azonosított a Hold felszínén, amelyek a felvételek alapján leginkább egy-egy üveggolyóra emlékeztetnek. Egyelőre nem világos, hogy a tárgyak hogyan formálódtak, és hogy kerültek jelenlegi helyükre, de a kisebb méretű üveggyöngyök gyakoriak a holdi regolitban, amely az égitestet borítja. Ezek azonban rendszerint sokkal kisebbek, többnyire mikroszkopikus méretűek, nagyjából pár tíz, pár száz mikrométer átmérőjűek.

A mikroszkopikus gyöngyök kapcsán vulkanikus eredetet sejtenek a kutatók: a vulkanizmus által felhevített anyag lassan hűlve kristályosan válik ki, de ha gyorsan hűl, nincs ideje kristályosodni, így amorf struktúrát, üveget képez. Már az Apollo–17 asztronautái is találtak narancssárgás színű üveggyöngyöket a Hold porában, ami igencsak meglepte őket.

Az üveggyöngyök keletkezésének másik forrását a becsapódások jelenthetik. A becsapódás során felszabaduló hő szintén megolvasztja a környező kőzeteket, ráadásul egy ilyen eseményben messzire ki is hajítódik az anyag. Ennek során a szétspriccelő, felforrósodott anyag kisebb darabokra hullik szét, a felszínt elérve pedig gyorsan lehűl, és szintén üveggyöngyöket képezhet. Ezek nagyobbak és sötétebbek lehetnek a vulkáni eredetű gyöngyöknél, méretük a 4 centimétert is elérheti. A Jütu–2 által azonosított gyöngyökben az a furcsa, hogy viszonylag nagy méretűek, 1,5, illetve 2,5 centiméteresek, de világos színűek, legalábbis a képeken annak tűnnek. A fotók alapján ugyanakkor egyelőre még az sem biztos, hogy üveg anyagúak, bár valószínűnek tűnik.

A kínai Csang-o–4 holdszonda és a Jütu–2 rover 2019-ben landolt a Holdon a 186 kilométer átmérőjű Kármán-kráterben. Ez az első olyan felszíni küldetés, amely a Hold Földdel ellentétes irányba néző oldalát vizsgálja. A kráter geológiai szempontból nagyon izgalmas, a feneke csaknem tökéletesen lapos, ami azt sugallja, hogy a becsapódás után láva terítette be. Egyik oldalán intenzív vulkáni tevékenység nyomai láthatók, egy másikon pedig egy jelentős földcsuszamlás történt a múltban. A becsapódásnyom ráadásul más, későbbi becsapódások kidobódott anyagát is tartalmazza.

A Jütu–2 eddig több mint egy kilométert tett meg a kráterben, és menet közben már több meglepő dolgot is látott. Az egyik ilyen egy zöldes, szintén üvegszerű anyag volt, de a gyöngyök még ezen a furcsa, komplex geológiájú tájon is meglepetést jelentettek. Elhelyezkedésük is meglepő, hiszen a felszínen ülnek, ami azt sejteti, hogy nem rég óta vannak ott. Ez persze keletkezésükkel kapcsolatban nem árul el semmit, hiszen lehetséges, hogy friss (pár száz, pár ezer éves) keletkezésűek, és nemrégiben kerültek felszínre a felsőbb rétegekből, vagy az is lehet, hogy egy nagyobb becsapódás nyomán mélyebbről kerültek elő, ez esetben lehetnek nagyon régiek is.

Aktív, kitörő vulkánok egykori jelenlétére nem sok bizonyíték van a régióban, a bazalt pedig általában túl lassan hűl ahhoz, hogy üveget képezzen. A felfedezésről beszámoló tanulmány szerzői ugyanakkor leszögezik, hogy a kráterben bőven van az anortozit nevű kőzetből, amely képes gyorsan hűlni és üveget formálni, így ez a gyöngyök egyik potenciális forrása lehet. A Jütu–2 egy becsapódás nyomán keletkezett törmelékfoltban fedezte fel a gyöngyöket, ami alátámasztja ezt a teóriát.

A Jütu–2 nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel a gyöngyök összetételének megállapításához, mivel nem ilyen vizsgálatra tervezték, úgyhogy biztos választ egy darabig még nem fogunk tudni a gyöngyök eredetével kapcsolatban. A szerzők szerint viszont az, hogy rövid időn belül két gyöngyöt is találtak csak így, a felszíni porban, azt sugallja, hogy ezek a képződmények nem számítanak ritkának, és a Hold más részein is előfordulhatnak. Hogy vulkáni eredetűek vagy becsapódások folyamán formálódtak, hogy van-e bennük esetleg gáz, vagy más anyag, azt igazán majd egy laborvizsgálat fogja tudni eldönteni, ha sikerül belőlük visszajuttatni a Földre. Jelenleg több nemzet is azon dolgozik, hogy emberes küldetéseket indítson a Holdra, ezek során talán ezekről a gyöngyökről is többet tudhatunk majd meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére