Shop menü

FOLYTATÓDNAK A JÁTÉKIPARI LEÉPÍTÉSEK

A Unity, a Twitch és a Discord is érintett.
Török Roland
Török Roland
Folytatódnak a játékipari leépítések

Az új év nem hozott biztonságot a munkavállalók számára, a pandémia következtében létrejött szórakoztató ipari munkahelyek eddig tudtak kitartani. Az infláció és az utazási szabadság miatt kevesebbet költenek az emberek szoftverekre, a gyorsan nagyot fejlődő vállalatok erőforrásai viszont kezdenek elfogyni. 

A Unity nemrég küldte el John Riccitiello egykori vezérigazgatóját, aki képtelen ötletével majdnem földbe állította a videojáték motor-gyártó vállalatot.  

A problémák azonban nem tűntek el a cég feje fölül, így alakult ki, hogy kénytelenek voltak megválni 1800 munkavállalójuktól, vagyis a cég 25 százalékától. 

A cég ezt a több lépcsős leépítést a hosszútávú növekedésre hivatkozva tette meg. A Reuters szerint ezek a leépítések minden részleget, minden csapatot érintettek, vagyis a vezetők közül is akadtak olyanok, akiknek menniük kellett. A Unity tervei szerint innentől kezdve egységesebb tud lenni a vállalat, kellőképpen összhangban tudják tartani majd a saját termékeiket, így ki tudják majd használni a bennük lévő potenciált. 

A Discord sem remekel mostanában. Bár eredetileg videojáték platformnak készült, leginkább a pandémia alatt oktatási és munka célokra is elkezdték használni az emberek a Discordot, akik tettek is azért, hogy ez így történjen. A járvány végével viszont csak a játékosok maradtak, a pénz pedig elfogyott, így 170 munkavállalónak itt is el kellett hagynia a céget, hogy az a jövőben fennmaradhasson. 

A Twitch sem maradhat ki a listából, innen 500 munkavállalónak kell távoznia, vagyis a csapat 35%-a kereshet magának új munkát. 

Az Amazon a Twitch-en kívül leépítéseket vitt végbe a Prime Video és az MGM Studios részlegeken is. 

Bár közvetlen nem köthető a játékiparhoz, de a Google is most jelentette be, hogy több száz munkavállalóját elengedi. Talán nem meglepő, hogy ezek az alkalmazottak nagy része a Google Assistant rendszeren dolgozott, aminek a létjogosultsága a Bard, illetve a Gemini óta eléggé megkérdőjelezhető, vagyis újabb munkákat vesz el az AI. Ezen kívül a Fitbit részlegen is nagy változások történnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére