A Gazdasági Versenyhivatal közleményben számolt be arról, hogy volt egy kisebb probléma az LG-nél az okostelefonok bizonyos paramétereinek a megfogalmazása körül. Az ügy orvoslásában az LG közreműködőnek bizonyult, belátta, hogy hibázott, és ezzel elkerülheti a komolyabb szankciókat, így például a pénzbüntetést.

„Katonai szabványnak megfelelő kivitel víz-, por- és gondállósággal”, illetve „katonai szintű tartósságra optimalizált” – ilyen módon hirdette az LG számos okostelefonját, és a GVH ezért indított vizsgálatot a vállalat ellen. A hatóságok azt kifogásolták, hogy a vállalat nem igazán nyújtott pontos és részletes tájékoztatást arról, hogy a cég által elmondottak pontosan mit is jelentenek

Mindenki felfigyelhetett arra az utóbbi időben, hogy az LG nagyon rákapott arra, hogy az okostelefonjainál a MIL-STD-810G szabványnak való megfelelést rendszeresen kiemelje, akár az egészen olcsó készülékeknél is. És ugyanígy az IP68 minősítést is megjelent több eszköznél, viszont ez már azért csak a drágább termékeknél köszönt vissza. Ezzel igazából alapvetően még nem lenne gond, de a hangzatos kulcsszavak és a jelzések mellett az LG arra már nem tért ki, hogy mit is jelentenek pontosan ezek a dolgok.

A GVH azt kifogásolta, hogy az LG például arról sem adott tájékoztatást, hogy a garancia miként működik a vízállóságot, a porbiztosságot és az ütésállóságot tekintve. Ezekről az információkról legfeljebb akkor szerezhetett tudomást az egyszeri vásárló, ha elolvasta a mobiltelefonja mellé adott dokumentumokban a jótállási feltételeket. Ez pedig nyilván csak akkor történt meg, ha már a vásárlás létrejött.

A garanciát nem lehet érvényesíteni például olyan esetben, ha valaki túl poros vagy nedves környezetben használja, esetleg nem szimplán vízbe meríti, hanem úszott vele. Tehát, aki asztalos műhelyben dolgozik, ezért vett IP68-as, MIL-STD-810G minősítésű LG mobilt, az bizony pórul járhat, ha por miatt tönkrement készüléket próbál garancia keretében javíttatni.

Az LG a jelek szerint minden problémát elfogadott, és követte a GVH utasításait, aminek köszönhetően a jövőben a felhasználók már jobb tájékoztatásban fognak részesülni. A készülékek honlapján található tájékoztatóban már látható lesz, hogy milyen részleteket kell tudni a különböző modellek víz- pro- és ütésállóságát illetően. Az LG gondoskodik arról, hogy az ügyfelei minden esetben megfelelő tájékoztatásban részesüljenek, és ezt elvárja majd a szerződéses forgalmazó partnereitől is.

Azt nem tudjuk, hogy a GVH más mobilgyártókat is vizsgálat alá vont-e hasonló alapon, mert elképzelhető, hogy nemcsak az LG háza táján lenne mit rendezni ebből a szempontból. Bízunk benne, hogy az LG a jövőben jobban ügyel majd arra, hogy megfelelő tájékoztatást biztosítson az érdeklődők számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2020. nov. 12. 11:12
#2

Mondjuk ha a GVH tudna mit a "military grade" valodi kifejezese, akkor nem erdekelne oket.

A hadseregnel azt a minosegi minimumot jelenti, amit egyben a legolcsobb is.

gturke
gturke
2020. nov. 12. 13:09

@Busterftw Ez érdekes információ.

Azonban lényegtelen, hogy a GVH tudja-e.Akár tudhatja is. A GVH-t azért érdekli, mert a potenciális vevő nem tudja mit jelent és ebben a termékleírás sem segíti, emiatt téves előnyöket fűzhet az MG jelzővel kínált eszközökhöz.

Merwenus
Merwenus
2020. nov. 12. 9:34
#1

Szép és jó, akkor ezek szerint hogy elkerülje a bírságot, a 2020 novemberig megvásárolt készülékekre teljeskörű víz és por garanciát vállal? Vagy a végfelhasználó megint senkit nem érdekel?

axe
axe
2020. nov. 12. 10:42

@Merwenus  lassan örüljél, hogy ebben az országban vehetsz telefont ha igen, akkor olyant amilyent szeretnél

Vissza az oldal tetejére