Fényterápia a buszmegállóban

A svéd Umeå Energi villamosenergia-szolgáltató cég ultraibolya fényt kibocsátó világítótesteket szerelt fel az ország északi részén fekvő város harminc buszmegállójában. 

Fényterápia a buszmegállóban

A svéd Umeå Energi villamosenergia-szolgáltató cég ultraibolya fényt kibocsátó világítótesteket szerelt fel az ország északi részén fekvő város harminc buszmegállójában. A szezonális depresszió kezelésére és megelőzésére gyakorta alkalmazott fényterápia a következő egy hónapban áll a buszra várók rendelkezésére.

Anna Norrgard, a cég marketingigazgatója elmondta, hogy céljuk egy kis ajándék „energialöketet” biztosítani az várakozóknak a Stockholmtól 600 kilométerre északra fekvő városban. A svéd telek, főként az északi részeken nagyon hosszúak és sötétek, rendszerint nagy mennyiségű hóval tarkítva. Umeå környékén jelenleg helyi idő szerint kilenc óra körül kel a nap és délután kettőkor nyugszik. A nappalok decemberben a legrövidebbek, az év legrövidebb napján, december 21-én mindössze 4 óra 17 perc telik el napkelte és napnyugta között, így a város lakói minden bizonnyal örömmel fogadják a „mesterséges napfény” áldásos hatásait. Még akkor is, ha a terv kissé átgondolatlan volta miatt egy pár fénycsövet már le kellett szerelni, mivel a túlzottan erős világítás elvakította a buszvezetőket.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward