Feltérképezték a szibériai tigris genomját

A tigrisek legnagyobb termetű alfajának egyedei három méter hosszúra és 300 kilogrammosra is megnőnek. A vadonban a becslések szerint nagyjából 450 példány él, az állatkertekben, illetve a különféle vadasparkokban található egyedekkel együtt pedig összesen 4000 példányt számlálhat a bolygó teljes populációja. 

Feltérképezték a szibériai tigris genomját

Napjainkban egy újabb állat genomjának szekvenálásának híre már nem számít különösebben nagy szenzációnak, hiszen a technológia fejlődésének köszönhetően lassan tényleg csak elhatározás (meg persze idő és pénz) kérdése, hogy melyik élőlény genetikai állományát térképezik fel következőnek. Persze akadnak kivételek: egy nemrégiben közzétett, szabadon hozzáférhető tanulmány a tigris és néhány más párducféle genomját ismerteti és hasonlítja össze. A legnagyobb ma élő macskaféle amellett, hogy lenyűgöző ragadozó, nagyon ritkának is számít, hiszen a vadon élő egyedek száma 10 ezer alatt van.

Ha alaposabban megvizsgáljuk, mik történtek mostanáig a genomszekvenálás területén, kiderül, hogy a kutatás még lényegesebb, mint amilyennek elsőre tűnik. A macskafélék családjának fajai közül eddig kizárólag a Felis silvetris catus, ismertebb nevén a házi macska génállományáról készült úgynevezett referenciagenom, vagyis egy olyan általános géntérkép, amely több egyed (és több sejt) génjei alapján került összeállításra. Meglepő módon ez a legtöbb emlős családra igaz: a fejlődési vonalak többsége esetében csak egy-egy reprezentáns faj egyetlen egyedének génállománya került szekvenálásra. A szakértők szerint ugyanakkor a következő öt évben gyökeresen meg fog változni ez a helyzet, ahogy egyre több faj és példány génjeit térképezik fel, manapság azonban még meglehetősen „vázlatos”, és esetleges az állatvilág családfája, ami a teljes genomok szekvenálását illeti.

A most megjelent tanulmány tehát remélhetőleg egy új időszak eljövetelét jelzi: elérkezett az idő az élővilág különféle csoportjainak szisztematikus genetikai leírására és összehasonlítására. A kutatás eredményei közt számos érdekesség akad. A projekt elsődleges célja a szibériai tigris genomjának szekvenálása volt, egyrészt annak jobb megértése érdekében, hogy milyen gének teszik egymástól eltérővé a különféle nagymacskákat, másrészt az eredmények segítséget nyújthatnak a tigrispopuláció genetikai sokféleségének megőrzésére tett erőfeszítésekben is.

A tigrisek legnagyobb termetű alfajának egyedei három méter hosszúra és 300 kilogrammosra is megnőnek. A vadonban a becslések szerint nagyjából 450 példány él, az állatkertekben, illetve a különféle vadasparkokban található egyedekkel együtt pedig összesen 4000 példányt számlálhat a bolygó teljes populációja. Ahogy Jong Bhak, a kutatás dél-koreai vezetője elmondta, elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a gének szintjén miben különbözik a szibériai tigris a többi macskafélétől, és különösen a nagymacskáktól. A szakértők egy 9 éves állatkerti tigris genomját térképezték fel, majd az eredményeket összevetették a bengáli tigris, az oroszlán és a hópárduc géntérképével.

A gének szintjén alapvetően minden macskaféle nagyon hasonlít egymásra, így rendkívül alapos összehasonlítást kellett végezni ahhoz, hogy az apró, de annál lényegesebb eltérések napvilágra kerüljenek, mondja Bhak. A macskafélék ragadozó voltát egy 1376 génből álló „készlet” határozza meg, amelyen minden faj osztozik. A gének révén alakulnak ki a család egyedeire jellemző vastag izomrostok, illetve a protein rendkívül hatékony megemésztésének képessége. Ezek a gének nagyrészt a körülbelül 11 millió éve élt közös őstől, egy valamikori nagymacskától származhatnak a kutatók szerint. Ennek a génkészletnek köszönhető, hogy a macskafélék mindegyike rendkívül hatékony vadásznak születik.

További érdekesség, bár kevéssé meglepő, hogy a tigris szőrének mintázatáért ugyanazon gének a felelősek, mint amelyek az emberi pigmentáció hátterében is állnak. Ezt korábban már igazolták az egér, a ló, a házi macska és a zebradánió esetében is, egyre inkább, úgy tűnik tehát, hogy az állatvilág nagy részében a pigmentációért és a kültakaró mintázataiért ugyanazon maroknyi gén felel. Egy másik felfedezés ennél jóval izgalmasabb: a hópárducokban és a hegyvidékeken élő emberekben nagyon hasonló genetikai adaptációkat figyeltek meg a kutatók, ismét igazolva a környezet és a génállomány kölcsönös egymásra hatásának szerepét az evolúcióban.

A következő lépés, ahogy már említettük, az alfaj más példányainak genomszekvenálása lehet. Ez a szibériai tigrisekhez hasonló, rendkívül veszélyeztetett állatcsoportok esetében különösen fontos és sürgető lenne, hiszen ha nem igyekszünk, rövidesen már nem lesz mit feltérképezni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward