Shop menü

FELFELÉ NYIT MINŐSÉGBEN A YENKEE, ELÉRHETŐ A CÉG EDDIG LEGJOBB PC-S HANGSZÓRÓJA

A Yenkeemegfizethető eszközöket szállít széles felhasználói körnek, és most egy kicsit magasabb minőségi szinten is megpróbál maradandót alkotni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Felfelé nyit minőségben a Yenkee, elérhető a cég eddig legjobb PC-s hangszórója

Rengeteg különböző terméket kínál a Yenkee, a cég alapvetően a kínai OEM eszközöket között igyekszik az elfogadható minőségű és olcsón kínálható megoldásokat megtalálni és nevére venni. A cég friss portékája, az YSP 2060 is így keletkezett, nem egyedi fejlesztésről van szó, de ettől függetlenül még mindenképpen érdekesnek ígérkezik.

Az YSP 2060 a Yenkee legkomolyabb sztereó hangszórója személyi számítógépek mellé. Az újdonság a teljesítményéből adódóan valójában már nemcsak PC-s használatra alkalmas, hanem megállja a helyét akár egy televízió mellett is. Persze azért azt látni kell, hogy itt a térhangzásban azért vannak korlátok, mivel mezei 2.0 szettről beszélhetünk; ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon sok olyan olcsó televízió van, ami mellett az YSP 2060 biztosan képes érdemben ütősebb audió élményt nyújtani.

Galéria megnyitása

A specifikáció szerint egyenként 40 wattos teljesítményt nyújtanak a hangszórók, így jön ki a 80 wattos összteljesítmény. Ez az adat jól hangzik, bár mi azért némi fenntartással kezelnénk. A kisebb gyártók előszeretettel „kerekítik” a teljesítményre vonatkozó adatokat. Az viszont jó hír, hogy a YSP 2060 nemcsak kétutasnak tűnik, hanem valóban az is. A készülék által megcélzott árszegmensben még sok olyan hangszóró van, ami egyutas, annak ellenére is, hogy esetleg a dizájnja mást sugall. Szerencsére a Yenkee ezzel nem téveszti meg a vásárlókat.

Galéria megnyitása

Egy 4 hüvelykes átmérővel rendelkező, mélyközép tartományra koncentráló hangszóró található az YSP 2060 aljában. A szerkezet tetején pedig már egy 1,25 colos magassugárzó trónol egy rács mögé rejtve. Az nem derült ki, hogy egyenként milyen teljesítményűek ezek a hangszórók, viszont a dizájnhoz jelentősen hozzájárulnak, mivel a nagyobb méretű egység nem lett elfedve, sőt mi több, hogy kellően figyelemfelkeltő legyen, rézhatású színt kapott.

Galéria megnyitása

A gyári adat szerint képes lemenni 40 Hz-ig az YSP 2060, ami már egy egészen szép teljesítmény, kellemes mélyhangzást biztosíthat, miközben a 20 kHz-es magas hangok megszólaltatása sem okoz neki gondot. A szerkezetet lehet kezelni távirányítóval, minden fizikai kezelőszerv és csatlakozó a hátára került, itt lehet állítani azt is, hogy a mély és a magas milyen mennyiségben legyen felerősítve, vagy éppen lejjebb tekerve. Vannak előre programozott EQ módok, amiket lehet kapcsolni távolról is.

Galéria megnyitása

Támogatja az YSP 2060 a vezeték nélküli használatot, egy Bluetooth 5.3 modul található benne, ezáltal pillanatok alatt lehet hozzá kapcsolódni például okostelefonnal vagy táblagéppel is. Akár tévéhez is csatlakoztatható Bluetooth-on, de erre kínál sokkal jobb opciót is, hiszen némi meglepetésre a tervezők még HDMI (ARC) csatlakozóval is felvérezték a terméket. Kapott még optikai csatlakozót és USB aljzatot is a hangszóró, meg persze sima RCA csatlakozókat.

Galéria megnyitása

Viszonylag termetesek a hangszórók, 230 milliméter magasak, illetve 155 milliméter szélesek és mélyek, a teljes szett tömege pedig alulról súrolja a 2,5 kg-ot – ez már annyira nem sok. 1,8 méteres kábelt ad a Yenkeea hangszórók összekötéséhez, így elég nagy szabadsággal lehet egymástól távol elhelyezni őket. Az YSP 2060 formája modern, jól mutathat egy divatos nappaliban, miközben a gamer PC-k mellett is gond nélkül fog beolvadni a környezetébe, pedig még RGB világítást sem kapott.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére