​​​​​​​Ezerlábúakkal gyógyítják magukat a vöröshomlokú makik

Magukhoz dörgölik és megeszik a mérgező állatokat, vélhetően azért, hogy így szabaduljanak meg ki az őket kínzó parazitáktól.

​​​​​​​Ezerlábúakkal gyógyítják magukat a vöröshomlokú makik

Ezerlábút enni vagy testünk érzékeny tájaihoz dörgölni alapvetően nem túl jó ötlet, az ízeltlábúak ezen képviselői ugyanis a legkülönbözőbb méreganyagokat termelik a ragadozók távoltartására, köztük olyanokat is, amelyek komolyan kimarhatják a bőrt. 2016 novemberében azonban Louise Peckre viselkedéskutató tanúja volt, hogy egy vadon élő nőstény vöröshomlokú maki megragad egy méretes ezerlábút, majd azt megcsócsálja, nemi szervéhez dörgöli, végül megeszi. Majd ezt megismételte két másik ezerlábúval is. Peckre ugyanezen a napon öt másik, különböző csoportokból származó makinál is megfigyelte a bizarr viselkedést.

A szakértő vizsgálni kezdte a jelenséget, és most megjelent tanulmányában kollégáival amellett sorakoztat fel meggyőző érveket, hogy az állatok az ezerlábúak által termelt toxinokkal magukat gyógyítják: a furcsa „péppel” védekeznek ugyanis a bélparaziták ellen. A teóriát alátámasztja, hogy a vöröshomlokú makikat különösen sok élősködő kínozza, köztük olyan férgek is, amelyek a végbél körüli bőrbe rakják le petéiket, fájdalmas, viszkető hámsérüléseket okozva a bőrfelületen.

Galéria megnyitása

A vizsgálatok alapján az ezerlábúak által termelt vegyületek egyike, a benzokinon hatásos rovar- és mikrobaölő. Bár a toxint az ezerlábúak vélhetően azért termelik, hogy ne egyék meg őket más állatok, a makik saját hasznukra fordítják a szert. A Peckre által megfigyelt viselkedéssel ráadásul maximálisan kiaknázzák a lehetőségeket. Azzal ugyanis, hogy beledörgölik bőrükbe az élő állatokat, azokat még több benzokinon és egyéb méreg termelésére ösztönzik, így hatásosabb lesz a kezelés.

Peckre és csapata a következő fázisban azt vizsgálja, hogy az ezerlábúak által termelt anyagok valóban hatásosak-e a paraziták ellen. Ha kiderül, hogy így van, nem a vöröshomlokú makik lesznek az első állatok, amelyekről bebizonyosodik, hogy gyógyszerezik magukat. Az orangutánok kapcsán például nemrégiben kiderült, hogy gyulladáscsökkentő hatású levelekkel dörgölik be gyulladt izmaikat és ízületeiket, de más fajok esetében is megfigyelték már, hogy azok növények, rovarok vagy más anyagok alkalmazásával kezelik különböző nyavalyáikat.

Arra ugyanakkor eddig még nem láttak példát a szakértők, hogy valamely faj meg is ette volna a mérgező ezerlábúakat. Peckre szerint erre talán az lehet a magyarázat, hogy a makik megelőző kezelésként alkalmazzák az ízeltlábúak toxinjait. Ha ugyanis ezeket beviszik bélrendszerükbe, ott talán kevésbé tudnak megtelepedni a paraziták.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap