Shop menü

EXYNOS CHIPPEL JÖHET A GALAXY S23 FE

Úgy fest, hogy mégsem fogja felszámolni ezt a sorozatot a Samsung, és készül a költséghatékonyabb felsőkategóriás mobil.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Exynos chippel jöhet a Galaxy S23 FE

Friss hírek szerint a Samsung dolgozik a Galaxy S21 FE utódján, de az érdeklődők nem lesznek maradéktalanul elégedettek, ha olyan formában valósul majd meg, mint ahogy arról most hallani lehet. A sokak által kritizált Exynos rendszerchip kerülhet majd a termékbe, ami a Samsung saját dizájnja, így nyilván erre építeni költséghatékonyabb.

A Galaxy S22 okostelefonból a dél-koreai tervezők nem faragtak Fan Edition, vagy FE változatot, és éppen ezért sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is vet ennek a sorozatnak a vállalat. Most azonban azt rebesgetik, hogy igazából a Galaxy S23-ból készül ilyen változat, tehát inkább csak ritkábban ad ki a Samsung „rajongói kiviteleket”. A Galaxy FE készülékek azért érdekesek, mert olcsóbban igyekeznek nagy teljesítményt nyújtani, és így lényegében a kínaiak által faragott költséghatékony csúcsgépek babérjaira törnek.

A kiszivárgott információk szerint a Galaxy S23 FE az SM-S711x modellszámon fut. Ez alapján is a Fan Edition sorozatot fogja majd gyarapítani az okostelefon. Korábban a Galaxy S21 FE meglehetősen nagy lemaradásban követte a Galaxy S21 sorozat többi tagját, majdnem akkor jött ki, amikor a Galaxy S22 széria. A Galaxy S23 FE pedig a belső információk szerint a negyedik negyedévben kerülhet majd reflektorfénybe. Valamikor október és december között futhat be.

Galéria megnyitása

A megjelenés várható időpontjáról a SamMobile számolt be, de több forrásból is szállingóznak az információk a Galaxy S23 FE kapcsán. Jelenleg nagyon úgy fest, hogy minden régióban a Samsung egyik Exynos rendszerchipjét fogja használni. A Galaxy S21 FE még nem így érkezett, ott a gyártó vegyesen alkalmazta a Snapdragon és az Exynos lapkákat, ahogy tette azt a Galaxy S21 sorozat többi tagjánál is. Idén a Galaxy S23 már csak Snapdragonnal jött, és ennek ellenére az S23 FE pedig csak Exynos lapkát foglalkoztathat.

A Samsungnak azt a döntését sokan üdvözölték, hogy Galaxy S23 sorozatot kizárólag Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchippel szerelték fel, hiszen így végre mér Európába, ezzel együtt pedig Magyarországra is Snapdragonnal ellátott csúcsmodellek érkezhettek. Az Exynos lapkákkal szembeni ellenérzés egyébként nem feltétlenül megalapozott, de ezek sokszor elmaradtak teljesítményben és hatékonyságban is az aktuális Snapdragonoktól, és így érthető, hogy ez adott esetben zavarta a vásárlókat.

Az, hogy a Galaxy S23 rajongói kiadása éppen csak exynosos lesz, nem tűnik jó döntésnek, de ezt minden bizonnyal azért alakítja így a Samsung – már amennyiben a pletykák igazak –, hogy minél gazdaságosabb legyen az eszköz gyártása, és így kedvezőbb áron tudja piacra dobni. Ez az okostelefon száll majd szembe az iPhone SE-vel és más középkategóriás készülékekkel a Galaxy S23 alatt. Egészen pontosan az Exynos 2200 dolgozhat majd a soron következő FE modellben.

Bár még nagyon messze van a szerkezet debütálása a pletykák alapján, de már vannak további pletykák is annak kapcsán, hogy mit fog nyújtani. A rendszermemória 6 vagy 8 GB-os méretet ölthet majd, a tárhelyet tekintve pedig kettő opcióról szólnak a pletykák, 128 vagy 256 GB-tal lehet majd megvásárolni az okostelefont. A főkamera 50 MPixeles szenzort használhat majd, mint a Galaxy S23-ben. 4500 milliamperórás kapacitású akkumulátor kerülhet majd a hátlap mögé, és ezt valószínűleg 25 wattos teljesítménnyel lehet majd tölteni.

Hogy mennyibe fog kerülni? Nos, ezt most még nem lehet tudni, de minden bizonnyal a Galaxy S23 széria alja és a Galaxy A termékvonal teteje között félúton futhat majd be.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére