Néhány napja nyilvánosságra hozták a Jupitert vizsgáló Juno űrszonda adatainak első elemzését, és ezek alapján a bolygó sok szempontból egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt a szakértők eddig sejtették. „A Jupiter belseje egészen másként viselkedik, mint ahogy a modellek alapján vártuk” – nyilatkozta a küldetés tudományos vezetője, Scott Bolton.
A Juno 2011. augusztus 5-én indult útjára, és tavaly júliusban állt pályára a Jupiter körül. Azóta összesen ötször kerülte meg a bolygót, minden kör során lebukva annak erős sugárzási övei alá, és megközelítve a légkör határát. Bár a küldetés nem egészen az eredeti terveknek megfelelően zajlik, hiszen a szondát tavaly ősszel nem sikerült a kezdeti 54 naposnál rövidebb, 14 napos poláris pályára állítani, elvileg a jelenleg tervezett 33 megkerüléssel is alaposan feltérképezhető lesz a bolygó.
A projekt kutatói egy nemrégiben tartott bécsi konferencián számoltak be az első néhány kör eredményeiről. A szonda minden megkerülés során 6 órát tölt azzal, hogy északról délre végigszkennelje a bolygónak azt a sávját, amelyhez a legközelebb van. Bár az eredmények még csak előzetesek, máris számos újdonság derült ki a szonda adataiból, amely gyakorlatilag minden eddigi űreszköznél közelebbről vizsgálja a Jupitert.Az egyik meglepetés az volt, hogy a bolygó egyenlítője mentén egy sűrű ammóniafelhő figyelhető meg. Más régiókban ugyanakkor az átlagosnál is kevesebb az ammónia, ami arra utal, hogy a Jupiter időjárásában kulcsszerepet játszik ezen anyag körforgása. Ez korábban is sejthető volt, a méretes ammóniaöv léte ugyanakkor teljes meglepetés a szakértők számára. Az új mérések alapján az egyenlítői régióban a gáz 300 kilométerre terjed ki a felső felhőrétegtől lefelé mérve.
Ez egyben azokat a modelleket is megkérdőjelezi, amelyek alapján a bolygó belsejéről gondolkoztak a szakértők. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a vaskos felhőrétegek alatt a Jupiter egy vékonyka, folyékony hidrogénből álló „kéreggel” rendelkezik, amely alatt egy vékony héliumréteg található. Ezt követi egy vastagabb réteg fémes hidrogén, majd a felső felhőrétegtől mérve mintegy 70 ezer kilométerre egy apró, szilárd mag. Ezt a modellt a bolygó gravitációs térképe alapján vázolták fel a szakértők.
A Juno gravitációs mérései alapján azonban ezzel a modellel gondok lehetnek. Úgy tűnik, hogy folyékony és szilárdnak hitt rétegek nem rendeződnek olyan szabályos gömbhéjakba, mint a földi kéreg, köpeny és mag rétegei. A Jupiter rétegei sokkal inkább hajlamosak keveredni egymással, és közel sem egyforma vastagságúak a teljes bolygót tekintve. Ráadásul ennek megfelelően a mag sem teljesen szilárd, hanem anyaga keveredik a fölötte található, nem egészen szilárd, fémes hidrogénnel.
További meglepetés volt a szakértők számára, hogy a Jupiter mágneses tere sokkal erősebb és szabálytalanabb a vártnál. Ami a kutatók szerint arra utaló jel lehet, hogy a magnetoszférát létrehozó dinamómechanizmus nem a magból ered, ahogy a földé, hanem a magasabb rétegekből, talán a fémes hidrogénből. De ahogy említettük, a magnetoszféra ereje is meglepő. A szakértők 5 gauss (1 Tesla 10 ezer gaussnak felel meg) körüli értéket vártak a legnagyobb megközelítés idején, de a valóságos maximum közelebb állhat a 8–9 gausshoz, helyenként pedig 2 gauss is lehet az ehhez képesti eltérés. (A földi felszínen a mágneses mező ereje 0,25–0,65 gauss között ingadozik.)
Ami a légkört illeti, a JunoCam nevű kamera és más műszerek is elképesztő méretű, korábban ismeretlen ciklonokat figyeltek meg. A viharok kiterjedése helyenként eléri a Föld nagyságát, és ezek vélhetően főleg sűrű ammóniából állnak. Az egyenlítő mentén pedig furcsa, fehér oválisokat észleltek a műszerek. Ezek ammóniából és hidrazinból álló felhők lehetnek az infravörös sugárzást mérő rendszerek adatai alapján. Az infravörös képeken lenyűgözően bontakoznak ki a napi szinten jelentkező sarki fények is. A fénylő részek döntően metánból és különös, három hidrogénatomból álló ionokból állnak. A keverék hőmérséklet 500–950 kelvin körüli.
A JunoCam kapcsán sokan aggódtak, hogy az extrém sugárzási környezetben a műszer nem fogja sokáig bírni, és néhány kör alatt tönkremegy majd. Jó hírnek tűnik viszont, hogy a legfrissebb diagnosztikai adatok alapján az elektronikában gyakorlatilag nem mérhetők károk, vagyis ha minden így marad, a kamera még évekig működőképes lehet. A következő megközelítésre május 19-én kerül sor. És a Juno minden körrel közelebb kerül egyik legérdekesebb célpontjához, a Nagy Vörös Folt vidékéhez, amit már mindenki nagyon izgatottan vár.
































