ELŐSZÖR HASZNÁLTÁK FEL ÚJRA A FALCON–9 ELSŐ FOKOZATÁT

Amellyel aztán ismét sikerült leszállni, ráadásul most először a rakományt körülvevő orrkúpot is épségben lehozták a SpaceX mérnökei.
Jools _
Jools _
2017. márc. 31. 15:01
Először használták fel újra a Falcon–9 első fokozatát

Ünnepélyesen megígérjük, hogy ebben a hónapban már nem írunk többet Elon Muskról, csak még most egyszer utoljára, mert ismét mindig van miről beszámolni. A SpaceX mára virradóra újra történelmet írt, hiszen sikerrel kilőttek egy olyan rakétafokozatot, amelyet egyszer már használtak éles bevetésen. A Falcon–9 tavaly áprilisban már kilőtt első fokozata ráadásul ismét sikerrel is landolt, így némi javítgatás után készen állhat a következő körre.

Galéria megnyitása

Ez azt jelenti, hogy a Falcon–9 legdrágább, a teljes rakéta árának 70 százalékát kitevő része immár igazoltan újrafelhasználható, ami jelentős költségcsökkenést hozhat az űrrepülésben. A tegnapi sikerrel a SpaceX mérlege az elmúlt évben 9-ből 8 sikeres landolás, ami azt jelenti, hogy az immár kétszer bevetett első fokozat mellett további 6 újra kilőhető hordozórakéta-darab hever a cég egyik hangárjában. (Az elsőként, 2015 decemberében leszállt fokozatot kiállították a SpaceX kaliforniai főhadiszállásán, így az nem fog újra repülni.)

A történelmi küldetés majdnem minden szempontból rutinszerűen zajlott, a rakományt, a SES–10 nevű műholdat sikerült pályára állítani, az első fokozat pedig, bár a látványról élőben ezúttal lemaradtunk, szépen leereszkedett az Of Course I Still Love You nevű drónhajó fedélzetére. (Várhatóan a következő napokban a SpaceX közzéteszi a leszállás felvételeit is, amelyeket az élő streamen nem sikerült leadni.)

Galéria megnyitása
A rutin azért tekinthető csak majdnem megszokottnak, mert a cég, ahogy a kilövést követő sajtótájékoztatón kiderült, ezúttal a rakéta még egy részét is lehozta épségben: a műholdat a kilövés során körülvevő orrkúpot, vagyis a Falcon–9 hegyes csúcsát. Az 5 méter átmérőjű, buszhosszúságú kapszula szénszál és alumínium keverékéből készül, és egy legyártása nagyjából 6 millió dollárba kerül. Az orrkúp két darabban válik le a rakományról, így a szerkezet mindkét felére apró fúvókákat és ejtőernyőket szereltek, hogy épségben visszahozzák ezeket a felszínre. A művelettel most próbálkoztak meg először, és Musk nyilatkozata szerint mindkét darab sértetlenül ért földet.

Mindez azt jelenti, hogy a teljes Falcon–9-ből már csak a második fokozat nem újrahasznosítható, hiszen a Nemzetközi Űrállomásra utánpótlást szállító Dragon űrhajó, amely az űrállomásra irányuló küldetések esetén az orrkúp helyére kerül, már évek óta újrafelhasználható. A következő nagyobb programpont tehát a második fokozat visszahozása lehet, ami tervbe is van véve a SpaceX-nél.

A legközelebbi állomás azonban Elon Musk egyik friss tweetje szerint egy első fokozat kétszeri kilövése lehet – 24 órán belül. Ezt ugyanis létfontosságú lenne megvalósítani a cég által tervezett Interplanetary Transport System működéséhez. Ennek keretében egy gigarakétán küldenék fel az űrbe az utasokat, majd az ezt lehetővé tevő első fokozatok visszatérve egy kiegészítő üzemanyagtartályt is felvinnének, hogy az űrhajónak legyen elég üzemanyaga a Mars vagy más célpont eléréséhez. Tekintve, hogy a most újrafelhasznált rakéta felkészítése az újbóli útra 4 hónapot vett igénybe, van miből faragni a mérnököknek. Gyakorolni pedig bőven lesz lehetőségük, hiszen erre az évre további hat használt első fokozat újból kilövése van tervbe véve.

Hogy a mostani eredmények mit jelentenek, ami az árakat illeti, az egyelőre nem teljesen világos. A SpaceX-nél egy-egy kilövés jelenleg nagyjából 62 millió dollárba kerül, az első fokozat újrafelhasználásával azonban ebben rövidesen legalább 30 százalékos csökkenés várható. Musk ráadásul úgy nyilatkozott, hogy hosszabb távon szerinte a jelenleginek akár századrészére is lecsökkenthetők a költségek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2017. ápr. 2. 15:30
#7

Miért szakad meg a videó?

A drón hajóra akkor szállnak le, ha nem marad elég üzemanyag a visszaforduláshoz. Ilyenkor az első fokozat tovább repül ballisztikus pályán, és csak annyira fékez le, hogy ne égjen el a légkörben. Mivel óránként 8000km-es sebességre gyorsul, el lehet képzelni, hogy milyen messze érkezik vissza. Ilyen távolságban a direkt rádiós összeköttetés nem működik a Föld görbülete miatt. Tehát műholdas kapcsolatot kell használni. Ehhez pedig kell egy parabola antenna, ami potosan becéloza a műholdat. Ez működik is kiveálóan egészen addíg, amíg meg nem jön a rakéta. Gondolom azt nem kell sokat magyarázni, hoy ilyenkor van némi vibráció, szél meg füst. Egy 28 tonnás 40m magas jármű fékez le egy gázsugárral, az ilyesmi nem megy halkan. Ilyenkor értelem szerűen nem könnyű célra tartani az antennát. A felvétel ettől még megvan, de csak a hajón, és a rakétán, onnan kell visszaszerezni. Általában pár nappal később fel szokták rakni azt is. Persze meg lehetne ezt oldani, de nem ez a prioritás. Az egyik leszállást például helikopterről is filmezték. Ezzel csak az a baj, hogy egy rakás pénzbe kerül, miközben a cél éppen a jóárasítás lenne.

Hogyan irányítják?

Felszálláskor egyszerűen a hajtóműveket forgatják, vagy a tolóerőt variálják. Ezt kb. minden rakéta tudja, nem nagy szám. A leszállás ugyanez a játék, csak sokkal precízebben kell manőverezni, ezért van még két kiegészítő rendszer. Azok a rács alakú izék amik a videón látszanak a légáramlást befolyásolva kormányoznak, kb. mint egy repülőgép vezérsíkjai. A harmadik rendszer pedig nagynyomású gázt enged ki fúvókákon keresztül a megfelelő irányba. Ez is látszik a videókon. Ez működik alacsony sebességnél és az űrben is. Ezt használja minden űrjármű a finom manőverezéshez, mint például a dokkolás.

Mars utazás?

A legnagyobb gond a költség. Ha nagyon olcsón tudnák felcipelni dolgokat az űrbe, akkor a többi probléma már viszonylag könnyen megoldható.

Na ez az újrahasznosítós játék pont erre jó. Most kb. 2700 dollárba kerül 1 kg cucc feljuttatása alacsony pályára. Ez már jóval olcsóbb, mint a szokásos, de az újrahasznosítással még ennél is sokkal olcsóbb lesz. Ha az egyész rakéta csak 10x haszánlható, akkor máris csak $270/kg az ár, mert az üzemanyag költség minimális. Ez azt jelenti, hogy ugyazzal a költségvetéssel a SpaceX sokszor akkora terhet tud eljuttatni a Marsra, mint a NASA, ráadásul már nagy tapasztalatuk van a leszállásban, és most már az újra felszállást gyakorolják. Lényegében minden repülésük felkészülés a Mars utazásra, csak mellékesen műholdakat is felvisznek jó pénzért.

Renhoek
Renhoek
2017. ápr. 2. 14:53
#6

Szerintem azért is jók ezek a Musk féle magánvállalatok, mert egy állami intézettel szemben, itt az életbenmaradás a cél. Magáncégeknél nincs az a lazsálás amit egy mammutintézményben látni sokszor. Határozatlan idejű szerződések, nulla publikálási és R+D kényszer, csigalassúsággal működő kutatások... óriási mértékű pénzégető korrupció és bürokratikus apparátus..."Csak ússzuk meg a következő átvilágítást" történet.

Ellenben egy magántulajdonú kutatócégnél sokkal nagyobb a szigor az erőforrások beosztására, és eleve a termék vagy szolgáltatásközpontúság igényel egy olyan menedzsmentet, ami miatt az R + D is sokkal hatékonyabb. Állami intézetekben a közép és felsővezetést sokszor kutatókra bízzák, akik általában tök alkamatlanok erre, és utálják az egész menedzserséget, mert ők kutatni akarnak. Magáncégeknél profi vezetés és hierarchia jellemző.

Persze sokkal stresszesebb is így dolgozni kutatóként, mert nagyok az elvárások... SpaceX-nél és gondolom a többi cégnél is erős a burnout faktor a 12 órás munkanapok után.

Viszont összességében az farkastörvények uralta piacon életbenmaradás sokkal nagyobb motiváció, és az alkalmazott mérnökök agya is azon kezd el járni folyamatosan, hogy hogyan lehetne piacra dobni az adott kutatás témáját. (Ami így a civil szférában landol)

Míg egy kellemes állami védőháló mögött elkutatgatsz professzorként kényelmesen, és nincs érdeked sem, hogy az adott találmány másra is jó lehet. (Eleve sokkal nehezebb állami intézetből, egyetemi laborból spinoff cégként kivinni a találmányt...)

Bárki bármit mond, így sokkal előbb élvezhetjük civilként a kutatások és mérnöki eszközök hasznát, mintha csak a megismerés lenne a tét.

mitvegyek
mitvegyek
2017. ápr. 1. 9:12
#5

Muti a landolást. Arról nincs videó. Minden mai folyadék üzemanyagú rakéta elődje a német V2. 73 évvel ezelőtthöz képest mekkora a fejlődés?

Pendra37
Pendra37
2017. ápr. 1. 21:41

"Ezzel 230 millió dollár helyett innentől csak 65 millióba kerül egy kilövés."?!?

A Proton-M+ es a Falcon 9 FT kb 23 tonnat tud LEO-ba vinni. A Proton ara fellovesenkent ~90 millio USD korul van. Ha a SpaceX-nel ez 230 millio USD lett volna, azon nagyon meglepodnek. Ertelmezesem szerint eddig 65 millio volt, es most ezen csokkent 30%-ot az ujrahasznositott 1. fokozat. Ha ez tenyleg igy van, akkor 65 helyett 45 millio lesz a 23 tonna fellovese, ami kilonkent ~2000 USD-t jelent.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 31. 17:35
#3

Azt mondjuk nem vágom hogy a francos fenébe tud egy rakéta függőlegesen leszállni, mi kormányozza, mert még szárnyakat sem látok rajta, csak egy cső az egész, és a sugárhajtás sem téríti el, pedig abban bitang erő van még alacsony fokozaton is ami kitéríti a full egyenes mivoltából, ehhez képest olyan simán leszáll mintha dróton vezetnék. Na persze, ez is megoldható after effects-el vagy hasonszőrű programmal, esetleg visszafele lejátszással 10 perc alatt, de ha tényleg nem erről van szó akkor valaki elmagyarázhatná hogyan lehetséges ez. Bár az gyanús hogy csak simán a tenger a háttér, és fix a kameranézet, mert az alapelv az animációkészítésnél, hogy mozgó videóra nehezebb vele együtt mozgó ojjektumot varázsolni.

Szefmester
Szefmester
2017. ápr. 2. 13:31

Mindenkinek más az álma...

Te egy rettenet materialista vadkapitalista figura vagy, akinek a legmerészebb álma hogy egy Bugatti Chironnal úgy hasíthasson 400km/h-val az országúton, hogy ne kelljen trafipaxokkal foglalkoznia.

Musk meg szeretne eljutni a Marsra (pl én is mennék), és a vagyonát olyan vállalkozásba fekteti ami elősegíti ezt az álmát, költségeket nem kímélve.

Sokan vannak akiknek van valami többé-kevésbé értelmes hobbijuk a gyűjtögetésen és harácsláson kívül is.

Pendra37
Pendra37
2017. márc. 31. 16:38
#2

"hosszabb távon szerinte a jelenleginek akár századrészére is lecsökkenthetők a költségek."

Milyen hosszu tavon? Meg az elott, hogy a foldonkivuliek atadjak nekunk az antigravitacios hajtomuveket, vagy csak utana?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. márc. 31. 16:32
#1

Nem sikerült streamelni a rakéta visszatérését? Hogy mik vannak. Pedig az lett volna a sava borsa az egésznek. Nembaj, majd megcsinálják after effects-el. A műhold máris pályára állt? Jó gyorsan megtette azt a 35 ezer km-t.

david9999999
david9999999
2017. márc. 31. 18:34

"A műhold máris pályára állt? Jó gyorsan megtette azt a 35 ezer km-t."

Némi tájékozódás talán nem ártott volna. Pályára állás nem egyenlő a megtett pálya álltal kijelölt útvonalat hosszával. A másik pedig: Az első szökési sebesség 8km/s ennek az elérése a pályára állás (egyik) feltétele, amivel az a 35 ezer km durván másfél óra alatt megvan. Remélem elég gyors!

Nem az a baj hogy ezeket nem tudja mindenki, hanem hogy akkora cinizmussal vagy nem is tudom mivel írod le mintha mindenki más lenne hülye...

Vissza az oldal tetejére