Az exobolygók fényképezése egyelőre gyerekcipőben jár, bár az elmúlt bő két évtizedben több mint 4000 Naprendszeren kívüli planétát detektáltak a kutatók, ezek többségét közvetett módszerekkel észlelték. Például a központi csillag fényének periodikus változásai által, ahogy a csillag korongja előtt átvonuló bolygó csökkentette annak fényét, vagy a bolygó csillagra kifejtett gravitációja miatti apró mozgások alapján. Ennek persze megvan az oka, a csillagok sokkal fényesebbek a bolygóknál, így utóbbiak elvesznek annak fényében, és nehéz róluk közvetlen felvételt készíteni.
Bár ahogy már említettük, a barna törpék nem tartoznak szorosan az exobolygók kategóriájába, velük is hasonló a helyzet. Olyan égitestekről van szó, amelyek sokkal nehezebbek a legnagyobb ismert bolygóknál, viszont tömegük nem elég nagy ahhoz, hogy bennük beinduljon a magfúzió, így nem képesek tényleges csillagokká válni. Mivel nem termelnek energiát, az elektromágneses tartományban csak maradványhőjük vagy egy közeli csillag visszavert fénye nyomán látszódhatnak, így hasonlóan nehéz róluk fényképet készíteni, mint a távoli exobolygókról. Ez egészen mostanáig nem is sikerült, nemrégiben azonban a hawaii Subaru és Keck távcsövekkel sikerrel jártak a csillagászok, és lencsevégre kaptak egy barna törpét.
A kérdéses objektum a HD 33632 katalógusjelű rendszer tagja, amelynek a középpontjában egy Naphoz nagyon hasonló csillag található. Ettől kering 20 csillagászati egységre (vagyis nagyjából a Merkúr és a Pluto pályája közti távolságra) a HD 33632Ab nevű barna törpe. A rendszer szerkezete különösen érdekes, mivel ez az elrendezés sokat elárulhat a kutatóknak arról, hogyan formálódnak a hasonló rendszerek.
A barna törpéről készült közvetlen felvétel a konkrét égitest vizsgálatán túl más extraszoláris objektumokról készült képek elemzésében is segíthet. A barna törpékre vonatkozó eddigi információk alapján igen valószínű, hogy a HD 33632Ab légköre szén-monoxidot és vizet is tartalmaz, így a légkörrel kapcsolatos megfigyelések hasznos alapot jelenthetnek más légkörök analizálása során. A légköri analízist egyébként a Subaru és a Keck műszereinek kombinált használata tette lehetővé, amit most próbáltak ki először, és ami a jövőben a remények szerint ennél sokkal kisebb méretű exobolygók légköri elemzését is lehetővé teheti.

































