A technológiai szektor egyik fontos figurájaként, Elon Musk az utóbbi időben szinte folyamatosan uralni tudta a Forbes és a Bloomberg milliárdos toplistáit. Bár egy pillanatra Larry Elison képes volt megelőzni, de most már újra elég egyértelműek az „erőviszonyok”.

Elon Musk lett az első, akinek a vagyona elérte a félbillió dolláros szintet.

Döbbenetesen hangzik, hogy valakinek ekkora vagyona legyen, de azért azt gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez eléggé törékeny állapot. Volt már ez a vagyon bőven 400 milliárd dollár alatt is az idei évben. Annak köszönhetően tudta a mostani rekordot összehozni Musk, hogy most éppen mindegyik jelentősebb vállalatát nagyon magas értékre becsülik a részvényárfolyamokból és a befektetési tevékenységekből adódóan.

A mostani hírről a Forbes számolt be, a Bloomberg listáján még egy hajszállal az 500 milliárd dollár alatt van a vagyona, de egy minimális eltérés mindig szokott lenni a két lista között, mert nem pont ugyanazt a módszertant alkalmazzák az elemzők. A Forbes jelentése kitér arra, hogy 2020 elején Musk vagyona még csak 24,6 milliárd dollár volt, 2020 augusztusára viszont már 100 milliárd dollár felett uralkodhatott. 2021 elején lett először a világ leggazdagabb embere, és 2021 szeptemberében érte el a vagyona a 200 milliárd dollárt, majd nem sokkal később a 300 milliárd dolláros csúcsot is sikerült összehoznia.

Galéria megnyitása

Musk vagyona tavaly decemberben érte el a 400 milliárd dollárt, miután a Tesla óriási emelkedésen volt túl. Ezt követően azonban egy hatalmas visszaesés következett a portfólió értékében, de néhány hónap alatt túlesett ezen. Most nagyjából 150 milliárd dollárral előzi meg Musk vagyona a második helyen álló Larry Ellisonét (Oracle).

A Tesla adja Musk vagyonának jelentős részét, de ahogy azt látni fogjuk, most a Teslától „függetlenül” sikerült neki az új rekordot elérnie, hiszen a Tesla még nincs csúcson.

Jelenleg 12,4 százalék környékére tehető Musk tulajdoni része az autógyártóban. A Tesla úgy tudott az elmúlt egy hónapban közel 40 százalékot erősödni, hogy klasszikus értelemben véve egyáltalán nincs jó időszak mögötte. Az autóeladások finoman szólva sem úgy alakultak, mint ahogy azt a befektetők előzetesen várták volna, és az idei negyedéves jelentésekből nem sok jót lehet kiolvasni. Viszont sokat erősített robotikában, energiatárolók felállításában, és még mesterséges intelligenciában is.

A növekedéshez az is hozzájárult, hogy hitet adott az embereknek, mikor szeptemberben Musk több mint 1 milliárd dollárért vásárolt vissza Tesla részvényeket piaci áron – ilyenre 2020 óta nem volt példa. Csak azóta több mint 16%-kal nőtt az értékpapírok ára. Az első két gyenge negyedévet követően a cég harmadik negyedéves beszámolója ráadásul már egészen biztos, hogy jobban fog alakulni, így van némi remény a további növekedésre is.

Galéria megnyitása

Érdekesség Musk vagyona kapcsán, hogy tavaly decemberben, mikor átlépte a 400 milliárd dollárt, akkor a Tesla értéke nagyobb volt egy kicsivel, mint ahol most áll. Ez nagyon szépen megmutatja azt, hogy az üzletember portfóliója milyen sokat erősödött a Teslán túl, és várható még idén további emelkedés.

Kiemelten fontos Musk vagyona szempontjából a SpaceX, valamint az xAI is. Ez a kettő cég nincs tőzsdén, csak a befektetési fordulók alapján becsült értékeiket ismerjük. A SpaceX űrvállalat nyári adatok szerint nagyjából 400 milliárd dollárt ér. Ezt decemberben még „csak” 350 milliárd dollárra értékelték a befektetők, elemzők. Ebben a vállalatban 42 százalékos részesedéssel rendelkezik Musk.

A mesterséges intelligenciára fókuszáló xAI pedig még nagyobb részben, több mint 50 százalékban van Musk tulajdonában. Ennek jelenleg hivatalosan 113 milliárd dollár az értéke tavaszi adatok szerint. Akkor olvadt össze az X mikrobloggal az xAI. Viszont nagyon fontos azt elmondani, hogy az xAI a pletykák szerint hamarosan már 200 milliárd dollárra lesz értékelve, csak még nem jelentették be hivatalosan a legfrissebb finanszírozási forduló lezárultát. Ezáltal a szerényebb becslések szerint is újabb 46 milliárd dollárral nő majd Musk vagyon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2025. okt. 3. 23:06
#3

"Elon Musk vagyona elérte az 500 milliárd dollárt" És egy ember sem szereti őszintén. Karrier. A tetejébe meg mint egy ufó mint Cukorberg. :) Nekem ezek nem példaképek az tuti!

Resike
Resike
2025. okt. 14. 22:13

@BiroAndras VIAGRA.

Samanoske
Samanoske
2025. okt. 3. 15:55
#2

Nem nehéz ha a facen meg kéreget,szánalmas.

BiroAndras
BiroAndras
2025. okt. 4. 1:03

@Samanoske
???

BiroAndras
BiroAndras
2025. okt. 3. 10:55
#1
  1. Valójában az eladási adatok pontosan a várakozásoknak megfelelőek. Mint már milliószor elmagyaráztam, év elején jöt ki az új Model Y, ami az eladások 65%-a. Az átállás miatt kiesett kb. egy havi termelés, és utána még újra fel kellett futtatni a termelést. Amerikában a Performance változat csak tegnap óta rendelhető, vagyis még mindig tart az átállás.
  2. És ahogy már januárban megmondtam, a harmadik negyedév már erős lett. 497 ezer autót adtak el. Igaz, hogy az amerikai támogatás megszűnése megtolta a keresletet, de ha az embereknek nem kellene az autó, akkor ez sem segítene. És csak Amerikában van ez, a többi piacra nincs hatással.
  3. A negyedik negyedévre nehéz jósolni, mert sokféle hatás befolyásolja, amiből nem is mind biztos. Szezonálisan a legerősebb negyedév, de a támogatás megszűnése nyílván csökkenti az eladásokat, viszont a szeptember végéig megrendelt autókra még jár a támogatás, ami enyhíti ezt a hatást. Aztán erősödik az amerikai gazdaság, és tovább csökken a politikai hatás Amerikában és Európában is. Bármelyik pillanatban megjelenhet az olcsó Tesla (valószínűleg fapados Model Y), és a Kínában már kapható nyújtott változatot is jöhet a többi piacra. De jön az FSD v14 is, ami szintén növelheti a keresletet. Ja, és a támogatás megszűnése sokkal rosszabbul érinti a többi gyártót, ami a Tesla felé tereli a vásárlókat.
  4. Kb. 50 ezer autóval többet adtak el, mint amennyit gyártottak. Vagyis drasztikusan csökkentek a készletek. Nyílván részben azért, hogy minél több autót kitoljanak a támogatás megszűnése előtt, de mivel a csak megrendelt autókra is jár, ez gyenge indok. A tipp az, hogy az olcsó Tesla megjelenésére készülnek elő.
  5. Tovább nőtt az energia üzletág, és még további erős növekedés várható, mert a gyártókapacitás meredeken nő, a kereslet pedig gyakorlatilag korlátlan. Itt csak annyi a gond, hogy a projektek akár egy évig is elhúzódhatnak, így az év elei gyártókapacitás növekedés hatása csak most kezd látszani a számokon.
  6. És továbbra is az autó eladásoknak egyre kisebb a jelentőssége a robotaxi és a humanoid robot mellett.
  7. A robotaxi esetében egyre több államban és városban láthatók az előkészületek, sorban kapják az engedélyeket, és már megvan az első jele annak is, hogy átállnak távfelügyeletre. link
BiroAndras
BiroAndras
2025. okt. 4. 1:16

@Busterftw

  1. Csilliomondszora is, év elején átálltak az új Model Y gyártására, ami az eladások 65%-a. Hetekre leálltak a gyárak, és utána is sok időbe telt újra felfuttatni a gyártást, és feltölteni a készleteket. Az eladások elég pontosan az előrejelzéseknek megfelelőek voltak.
    Kívánni persze sokmindent lehet, de az értelmes ember figyelembe veszi a valóság által támasztott korlátokat is.
  2. De az. Az előző évhez képest 35 ezer autóval többet adtak el a harmadik negyedévben. Kicsivel még a negyedik negyedéves számokat is felülmúlták. Elsősorban azonos negyedéveket kell hasonlítani a szezonalitás miatt.
  3. Érdekes, hogy ebben az esetben feltétel nélkül hiszel neki, miközben azt állíod, hogy egyébként folyamatosan hazudik. És közben megint tagadod a valóságot, hiszen a számok ismertek és jók.
    Az előrejelzése óta sokminden változott, ezért már nem érvényes. Mint már sokszor próbáltam elmagyarázni, az ember nem lát a jövőbe. Az aktuálisan rendelkezésre álló információk alapján lehet előrejelzéseket készíteni, de mindig lehetnek nem várt körülmények, amik felrúgják az egészet.
Vissza az oldal tetejére