A Parrot idén újabb kiegészítővel kedveskedik mindazok számára, akik növényeikre szeretnének odafigyelni, és egy-egy hosszabb távollét alatt szeretnék, ha "kedvenceik" kellő felügyelet mellett tölthetnék mindennapjaikat. A tavaly bemutatott Flower Power után most két újabb termékkel rukkolt elő a vállalat, amelyek meglehetősen profi kiegészítői lehetnek a lakásban tevékenykedő hobbikertészek felszerelésének. Az egyik újdonság a H2O, a másik pedig a Pot nevet viseli.

A H2O gyakorlatilag a Flower Power közvetlen utódjának tekinthető. Ez a kiegészítő elődjénél még pontosabban monitorozza a cseréplakó növények földjének nedvességtartalmát, tápanyagtartalmát, hőmérsékletét, valamint a növényt érő fény erősségét és mennyiségét is – sőt, ez a termék már automatikus locsolásra is képes. A locsoló funkció használatához mindössze egy vízzel – és esetleg alaposan elkevert folyékony tápoldattal – feltöltött üveget kell a termékre csavarni, a többit a vezérlő intézi.

Az üveg maximum két literes űrtartalmú lehet, és arra feltétlenül oda kell figyelni, hogy a cserép stabil legyen, nehogy eldőljön a plusz súly miatt. A kül- és beltérben egyaránt használható H2O tetején egy szelep található, ami a lenti videó alapján nem locsol valami kíméletesen. Egy teljesen feltöltött kétliteres flakonnal pedig – a növény vízigényétől és környezeti paraméterektől függően – kettő vagy három hétre biztosíthatunk megfelelő, teljesen automatikus vízellátást. A H2O intelligens módon, egy több, mint 8000 növényt tartalmazó adatbázisból dolgozik, így el tudja dönteni, az adott növény számára pontosan mennyi víz szükséges. A szenzorokkal felvértezett okos kis vezérlő mellé mobilalkalmazás is jár, amely Bluetooth kapcsolaton keresztül értesítést küld, ha több vízre vagy több tápanyagra van szüksége az adott növénynek.

Galéria megnyitása
A H2O mellett egy okoscserép is készült, ami a fentebb említett H2O tulajdonságait egy kétliteres űrtartalmú kerámiacserép formájában tálalja. Az okos cserép a növény számára 2 liternyi űrtartalmú helyet kínál, de belsejében rejtett víztárolót is kialakítottak, ami 2,2 liternyi vizet tud tárolni – ez nagyjából egy hónapnyi öntözésre elég. A Pot felső részén összesen négy darab fúvóka található, amelyek a növény kíméletes öntözését végzik. Ha a rendelkezésre álló víz mennyisége egy kritikus szint alá csökken, a Pot takarékos üzemmódra vált. Aki attól tartana, hogy a növényt eláztatja a szerkezet, megnyugodhat, ugyanis a cserép belső falának alján két "lefolyó" helyeztek el, ami a lehetővé teszi a felesleges víz elszivárgását.

Ahogy az a CES alkalmával bemutatott termékeknél lenni szokott, a gyártó sajnos ezúttal sem adott tájékoztatást a két újdonság várható ajánlott végfelhasználói áraival kapcsolatban. Mivel a H2O a 60 dolláros Flower Power közvetlen utódja lesz, így ez a kiegészítő remélhetőleg elődjével azonos árszinten kerül az üzletek polcaira.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Marcsa
Marcsa
2015. jan. 12. 9:22
#10

Tavaly voltam Szigetszentmiklóson kiállításon és ott találkoztam egy pofon egyszerű találmánnyal (sajnos már nem emlékszem a nevére). Ezek ilyen 100Ft-os nagyságú csövecskék voltak, olyanok mint a szarvacskatészta. Kaptam is a fiatal embertől egy kisebb zacskóval ami egy növényre volt elegendő. Hát mit ne mondjak láthatóan jó hatással volt az orhideámra. jó lenne tudni mi a neve, mert akkor idén már avval ültetném a többi növényemet is.

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. jan. 10. 14:07
#9

A világ változik és ez mindig így volt.

Ugyanezt gondolták korábban a felnőttek az akkori gyerekekről.

Rock and roll, az ördög zenéje, koedukáció, feketék az oktatásban...

Aztán még mindig itt vagyunk...

Ez egy örökös dolog. Ráadásul ennek a gyorsulása sem újkeletű, sokkal gyorsabban változik a világ, de már 1900-ban is gyorsabban változott, mint 1800-ban, hát most 2000-ben is még gyorsabb.

Nem kell szeretni, régen sem szerették sokan, de el kell fogadni és fel kell ismerni, hogy semmi új dologról nincs szó.

Sokkal inkább azon kellene agyalni, hogy hogyan hozzuk ki belőle a legjobbat, és nem azon, hogy hogyan égetnénk el...

Sokak életén sokat könnyítenek ezek a dolgok. Sok mindennapi apróság.

A tv távirányítója is kb ilyen hülyeség lehetett anno, hiszen most mibe kerül felállni és megnyomni a készüléken a gombot? Ez mennyivel feleslegesebb annál?

FRK
FRK
2015. jan. 11. 8:53

[off]Azért 1-2 növény locsolását ne vessük már össze egy nagy kertészettel vagy botanikus kerttel. Főleg, hogy eddig is voltak szobanövények és azokat sem díszokleveles kertészek ápolták.

Egy valódi szakembert az ilyenek szerintem nem zavarnak, vagyis nem zavarhatnának, mert míg egy laikusnak egy adatbázisból kell kikeresni egy növény gondozását, addig egy szakember ránézésből tudja azt, amit kell és ebben rejlik az igazi szakértelem és nem abban, hogyan locsolja a növényeket.

Röhejes is lenne, ha pl. egy repülésmérnököt kiakasztana, hogy otthon az emberek modelleznek, vagy egy építész kiakadna, hogy van egy játék, amiben az emberek hidakat "építenek" és azokat terheléstesztnek vetik alá. Egy komoly szakembert az ilyenek nem érdekelnek.

Az sem újdonság, hogy a hülyék okoskodnak, csak ezelőtt más témákban ontották a "bölcsességeket". Nem kell velük leállni vitatkozni, hanem ki kell őket röhögni és lesz.rni mit mondanak. [/off]

Svindler
Svindler
2015. jan. 10. 13:34
#8

Hát nekem tetszik :D

Olyan negatív mindenki :)

menthous
menthous
2015. jan. 10. 12:59
#7

Itt örülök,hogy gyerekkoromat az jellemezte,hogy 5 órakor keltem sokszor apámmal és beöltöztünk,felvettük a mellényt,lehurcolkodtunk,giliszták a vödörbe,nehézkesen kinyitja a dacia ajataját és elmentünk horgászni,és nem okos kávéfőzőn a telefonomat nyomkodom,hogy kávét főzzek.

Fura,hogy amikor mi az erdő szélén a favágók által csinált földpúpokon ugráltunk,fetrengtünk a porban,futottunk,bújócskáztunk,bicikliztünk felváltja : 4 fős otthoni társaság a kanapén facebookozik,és közben nincs más a fejükben : "hogy tudnám leoltani"...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jan. 10. 11:43
#6

És még hol van április elseje.

Szefmester
Szefmester
2015. jan. 10. 10:48
#5

Én egy ehhez hasonló módszerrel gondozom az erkélyen a rózsám.. egy literes üdítős palack kupakján egy 2-3mm átmérős furat, és benyomva a földbe.. amíg a föld nedves nem kerülhet levegő a palackba az pedig a vákuum miatt nem enged ki vizet, ha a föld szárad megy a levegő és csepeg a cucc... időjárásfüggően napokig elvan vele a két növény vidáman.

Zotya21
Zotya21
2015. jan. 10. 11:19

ezaz

nem kell ezért is okos baromság, sokkal egyszerűbb és olcsóbb módja is van

ez már nevetséges és akkor mindenki 60 dolláros cserepekkel futkozik majd istenem

alfoldi
alfoldi
2015. jan. 10. 10:41
#4

Itt már minden tárgy okos, ellenben az emberiség egyre hülyül, vagy talán épp ez a cél, hogy ne gondolkozzunk?

Tibike1993
Tibike1993
2015. jan. 10. 11:47

Oké, csak gondolom szeme meg füle is van ennek a cserépnek :)

Persze, meglehet közelíteni pozitív oldalról is ezt, de szvsz nem sok hasznát látom. Több növény.. oké, de több ember is, akinek még több az igénye, még több pénz kell, és ezáltal dupla annyira emésztik fel a környezetet, mint az bírja. Tényleg vmi özönvíz kellene ide megint, mert nem jó irányba haladunk. Lassan az informatika eszközei minden szerepet átvesznek. Beépülnek az iskolákba, ahol lassan már csak géppel tudnak írni az emberek. Mobiltelefon mindenkinél, ami valljuk be, egészen megkönnyíti a vizsgára való felkészülést. Számológép órában, telefonban, még számolni se fogunk tudni. Okos zokni, ami majd szintén diligál neked, aztán jön majd sorba minden, autó stb stb, még a végén rájössz, h nézed a Való Világot, röhögsz rajtuk, közben meg mások is röhögnek rajtad, mert mindent látnak, mindent hallanak, és hülye is lett az emberiség

predike07
predike07
2015. jan. 10. 10:23
#3

Sötét jövőképet látok.Örülök,hogy én nem ebben az "okos" világban voltam gyerek.Komolyan tiszta szívből örülök neki.

menthous
menthous
2015. jan. 10. 10:15
#2

Eléggé szánalmas.

Akinek a mindennapjaira egy ilyen kell,hogy "gondozni tudja" ,bár inkább gondozva legyen egy növény az vegyen okos fotelt,tegyen mellé mini hűtőt,mikrót,tegyen fölé szúnyog hálót és tegyen maga alá egy ágytálat,s 0-24-ben TV/gép menjen.

Okos fogsor nincs,hogy megrágja helyettünk az ételt?

Értem én,hogy az életet megkönnyíteni,és időt spórolni nagy kincs,de nem hiszem,hogy a tunyulással egyenlővé kellene tenni.

Akinek ilyenre van szüksége egy növényhez, az ne vegyen növényt,nézze a szomszéd balkonját,ugyanott van.

Az persze ismét más tészta,aki nem tartózkodik otthon huzamosabb ideig és valami miatt csak így tudja megoldani,avagy máshogy nem tudná gondozni (testi vagy szellemi "hátrány" miatt)

Zabalint
Zabalint
2015. jan. 10. 10:26

Ráadásul a szobanövény tartásnak pont az a lényege pszichológiai szempontból, hogy az embereknek igénye van arra, hogy gondoskodjanak valamiről. Nem csak egyszerű szobadísz.

Tibike1993
Tibike1993
2015. jan. 10. 9:47
#1

Áááááá... erre már tényleg nem írok semmit. Érdekes évnek nézünk elébe, ha már január elején ilyenekkel fárasztják az embereket.

Vissza az oldal tetejére