Elindult a magyar műhold!

A mai napon pályára állt az első teljes egészében magyar fejlesztésű műhold: a Masat-1.

Elindult a magyar műhold!

Ma 11 órakor útjára indult az első magyar műhold. A BME oktatói és hallgatói által fejlesztett Masat-1 nevű műholdat Francia Guyanából lőtték fel. Az események a program magyar honlapján, illetve az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján követhetők. (A kilövésről készült videó itt tekinthető meg.)

A kisműhold tervezéséhez 2007 szeptemberében fogott hozzá a BME hallgatókból és doktoranduszokból álló csapata. A projektet mindvégig aktívan támogatta az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék, valamint a BME Űrkutató Csoportja. Ez az első olyan űreszköz, amely teljes egészében hazánkban készült.

A Masat-1 mindössze 1 kilogrammot nyomó, 10x10x10 centiméteres kocka, úgynevezett pikoszatellit. Az oldalait borító, összesen 1‒2 Wattot termelő napelemek látják el műszereit energiával. Várható élettartama három hónap lesz. Építése elsősorban oktatási és tapasztalatszerzési célokat szolgált, és fellövése után a fejlesztők földi állomására továbbítja a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat. A műhold a rádióamatőrök által fogható frekvencián sugároz, és a HA5MASAT kódú hívójelet használja, a 437,345 megahertzes frekvencián. A start után közel öt órával halad át hazánk felett először, további pályaadatok a Masat-1 honlapján olvashatók.

A hordozórakéta kilenc műholdat visz a fedélzetén: az Einstein relativitáselméletét tesztelő olasz LARES és az ALMASat-1 műholdakat, továbbá hét pikoszatellitet, köztük a Masat-1-et. Az eszközöket pályára juttató Vega az Európai Űrügynökség legújabb fejlesztésű hordozórakétája, melyet 1998-ban kezdtek el tervezni, és ez a rakétatípus első útja. Az új hordozóval évente kétszer juttatnak kis terheket Föld körüli alacsony, 700 km-es poláris pályára, ezek elsősorban tudományos megfigyeléseket végeznek majd. 

11.40: Eddig minden a tervek szerint zajlik. A hordozó most 1450 kilométer magas körpályára áll, ahol elenged egy lézerholdat, majd egy kb. 250 kilométer földközelpontú pályára áll, itt engedi el a többi műholdat, köztük a Masat-1-et is, a start után kb. 70 perccel, tehát magyar idő szerint 12.10 körül.

12.11: A Masat-1 és a többi műhold sikeresen levált a negyedik fokozatról. Magyarország első műholdja a következő fél órában inaktív állapotban lesz, majd kinyitja az antennáját és megkezdi a rádióadást. Ekkor nagyjából Ecuador, Peru és Chile partjai felett fog tartózkodni, hazánkból délután négy óra körültől lesz fogható az adás, és a fejlesztők nagyban számítanak a hazai rádióamatőrök segítségére észlelésében, különösen az első áthaladások során.

16.40: Sikerült kommunikálni a Masat-1-gyel, mondta el az MTI-nek Gschwindt András, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője. Korábban Floridából már jelentették, hogy észlelték a műhold adását, de mostanra már a magyarországi irányítóállomás is sikeresen kapcsolatot teremtett a Masat-1-gyel. A műhold a továbbiakban a Föld felszíne felett 300-1300 kilométer magasságban, elliptikus pályán kering. Az első adatok alapján minden rendben van, az adóberendezés működőképes és az akkumulátor is fel van töltve.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward