Az immunterápiát most vetették be először sikeresen emlődaganat ellen, és a beteg állapotának javulása azt jelzi, hogy a módszer a rák ezen típusa és áttétek esetén is használható lehet. A kísérleti kezelésen átesett betegen előzőleg hét különböző rákterápiát próbáltak ki, de a betegség ennek ellenére egész testében elterjedt. A legsúlyosabb helyzet a májában alakult ki, ahol teniszlabda nagyságú daganatok formálódtak, amelyek további beavatkozás nélkül két-három hónap alatt végeztek volna vele.

Steven Rosenberg és kollégái így gyakorlatilag vesztenivaló nélkül próbálhattak ki a páciensen egy új módszert, amelynek keretében immunsejtjeit felturbózták, hogy azok könnyebben ismerjék fel a daganatos sejteket. A beteg tumorai hat hét elteltével eredeti méretük felére zsugorodtak, majd egy évvel a kezelés megkezdése után teljesen eltűntek. Mostanra két és fél év telt el az első kezelés óta, és az illető teljesen egészséges.

A módszer a tumorsejtek által hordozott a genetikai mutációkat veszi célba. Ezek betegenként eltérhetnek, ami többek közt azzal jár, hogy a daganatos sejtek felszínén más és más fehérjék jelennek meg. Az immunrendszer többnyire képes felismerni ezeket a fehérjéket, és meg is támadja a tumorsejteket, a támadás azonban általában nem elég erős ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a rák elterjedését.

Az utóbbi években egyre több olyan rákterápia ötlete bukkant fel, amelyek célja az immunválasz felerősítése. Erre az egyik módszer, hogy limfocitákat vesznek le a betegtől, ezeket a laborban felszaporítják, majd visszajuttatják a páciensbe. Ezt a terápiát korábban sikeresen vetették be bőrrák és tüdőrák ellen, ezen betegségek esetén azonban az a jellemző, hogy a tumorsejteknek sok jellegzetes membránfehérjéjük van, így az immunsejtek is könnyebben felismerik ezeket.

Galéria megnyitása

A mellráknak viszont az a sajátossága, hogy a sejtek nagyon kevés olyan mutációt hordoznak, amelyekből immunválaszt kiváltó fehérjék jönnek létre. A szakértők ezt a problémát úgy hidalták át, hogy megkeresték, pontosan melyik immunsejt képes a leginkább felismerni azt a kevéske ismertető jegyet, amelyet a beteg emlődaganatainak sejtjei magukon viselnek. Ehhez szekvenálták a tumorsejtek genomját, majd a mutáns fehérjék mindegyikén tesztelték az összes szóba jöhető limfocitát.

A munka gyümölcsözőnek bizonyult, mivel találtak egy olyan fehérvérsejttípust, amely a beteg tumorsejtjein négy mutáció felismerésére is képes volt. Ez azért nagyon hasznos tulajdonság, mert így a sejtek akkor sem tudnak elszökni az immunrendszer elől, ha adaptálódva a helyzethez egy vagy két mutációtól megszabadulnak. A kutatók tehát vették ezeket a sejteket, a laboratóriumban addig szaporították őket, amíg 80 milliárdra nőtt a számuk, majd visszajuttatták a limfocitákat a vérbe. Ezzel egyidejűleg egy olyan hatóanyagot is beadtak a páciensnek, amely fokozza az immunsejtek aktivitását.

Bár ahogy már említettük, a módszert más rákbetegségek esetében korábban eredményesen tesztelték, az új eset abban is különleges, hogy a terápia egy rendkívül előrehaladott állapotú, áttétes betegen volt képes minden reményen felül segíteni. A módszer hatásfokáról ugyanakkor egyelőre nagyon keveset tudni. A kutatócsoport az első betegen kívül két másik nőt is kezelt ugyanezzel a terápiával, de egyikük nem reagált a kezelésre, a másik pedig elhunyt, mielőtt az kifejthette volna hatását. A szakértők jelenleg a terápia tökéletesítésén dolgoznak.

Az elmúlt napokban megjelent egy másik érdekes, mellrákkal kapcsolatos tanulmány is, amelynek rövid távon sokkal átfogóbb hatása lehet a betegség kezelésére, mint az előző eredménynek.

Ennek szerzői azt mutatták ki, hogy a legelterjedtebb emlődaganat esetében korai diagnózisnál a betegek 70 százaléka nem igényel kemoterápiát, hanem műtéttel és hormonterápiával is meggyógyul.

A kutatók elmondása szerint egy egyszerű genetikai teszttel felmérhető, hogy kinek van szüksége a sok mellékhatással járó kemoterápiára, és kik azok, akik enélkül is gyógyíthatók, megspórolva ezzel a betegeknek a kényelmetlenségeket és jelentősen csökkentve az anyagi költségeket is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére