A Mars 2020 küldetés a tervek szerint idén nyáron, július 17. és augusztus 5. között indul, hacsak a járványhelyzet miatt le nem kell fújni a startot. Ha minden a tervek szerint alakul, a rover jövő februárban landolhat a Marson, egészen pontosan a Jezero-kráterben, ahol első marsjáróként fogja célzottan az élet nyomait keresni.
A küldetés kapcsán kezdettől nagy kérdés volt persze, hogy pontosan miről is ismerszik meg, ha egykor mikrobiális élet volt a vörös bolygón, és hogy a rover műszerei képesek lesznek-e ezeket a jeleket felismerni. Többek közt az ezzel kapcsolatos teóriák és módszerek tesztelése volt a célja annak a kísérletnek, amelyet Ausztrália déli részén, a Flinders Ranges nevű hegyvidéken hajtottak végre a szakértők.
Bonnie Teece ausztrál asztorbiológus elmondása szerint, bár az ausztrál vidék éghajlatában és légköri viszonyait tekintve egy cseppet sem hasonlít a hideg és ritka atmoszférájú Marsra, ez az egyik legtökéletesebb teszthelyszín a marsjárók kipróbálásához a Földön. A régió ugyanis kellően száraz, poros és szeles, és egyes részei elég kietlenek is ahhoz, hogy a vörös bolygó felszínének megfelelő modelljeként szolgáljanak.
Teece és kollégái a Perseverance rover műszereinek másodpéldányait tesztelték ezen a helyszínen. A rovert magát ezúttal nem próbálták ki terepen, minthogy annak mechanikai tesztelése már korábban megtörtént. Magukkal vitték viszont a MASTCAM-Z nevű, a mintavételi helyeket azonosító és a mintákat vizuálisan tanulmányozó kamera mását, a PIXL nevű röntgensugaras litokémiai műszert, amely a kőzetek vegyi összetételének tanulmányozására szolgál, és a SHERLOC nevű spektrográfot is, amely szerves összetevőket és biológiai nyomokat (pl. mozgásra utaló nyomokat, illetve anyagcseretermékeket) keres a felszínen.
Az ausztrál terepen az Arrowie nevű medencében próbálták ki a műszereket. Ennek során a kamerával először azonosították azokat a területeket, amelyek biztatónak tűntek mintavételi szempontból, majd rover hiányában a mintákat kézzel gyűjtötték be, és ezt követően elemeztették a már említett műszerekkel. Teece és kollégái elmondása szerint az eredmények nagyon ígéretesek, a műszerpark adatait kombinálva kétségen felül sikerült például az egykor a kambrium időszakában élt mikrobiális élőlények nyomait kimutatni a mintákban.
Ezek kapcsán biomarkereket, szerves összetevőket, fizikai fosszíliákat és a biológiai működésekhez kapcsolható ásványokat egyaránt azonosítottak. Mindez azt jelenti, hogy ha vannak hasonló nyomok a Mars vizsgálandó részén, akkor a marsjáró minden valószínűséggel meg fogja találni ezeket, mondják a kutatók.

































