ELÉRHETŐ A GEFORCE 430.39-ES DRIVER

Az új kiadás már támogatja a legfrissebb videokártyákat, valamint a Windows érkező frissítésére is felkészült.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. ápr. 23. 16:00
Elérhető a GeForce 430.39-es driver

A GeForce GTX 1650 ma mutatkozott be, a legutóbbi GeForce driver azonban még április 11-én jelent meg, így várható volt, hogy rövidesen egy új, a friss videokártyára is felkészített eszközillesztő-szoftvercsomagot ad ki az Nvidia. Erre sor is került, ugyanis megjelent a 430.39-es verziószámot viselő kiadás, ami szokás szerint Game Ready minősítéssel, illetve WHQL aláírással egyaránt rendelkezik.

Az új driver a GeForce GTX 1650 mellett az ugyancsak ma bejelentett mobil GeForce GTX 1660 Ti és a GeForce GTX 1650-as videokártyákat egyaránt támogatja, így azokhoz a rendszerekhez, amelyekben ezen videokártyák valamelyike dolgozik, legalább ezt a drivert kell telepíteni. Az új driver érkezése egyébként a tesztelők számára is jó hír, hiszen most már le tudják tesztelni a partnerektől kapott GeForce GTX 1650-es videokártyákat – az Nvidia most nem adott előre tesztdrivert a termékhez, ami meglepő és szokatlan húzásnak tekinthető.

A hardver mellett néhány új szoftver támogatása is bekerült a repertoárba – itt főleg játékokra kell gondolni, hiszen nem Creators Edition sorozatú csomagról van szó. Ez a kiadás már tartalmazza a szükséges optimalizációkat a Mortal Kombat 11-hez, valamint az Anthem és a Strange Brigade mellé is érdemes telepíteni, ha GeForce sorozatú videokártyával felszerelt rendszeren szeretnénk elütni az időt az említett címekkel. Ide tartozik még a Windows 10 May 2019 Update támogatása is, amely egyebek mellett Variable Rate Shading funkciót hoz.

Végül, de cseppet sem utolsó sorban a G-Sync Compatible monitorok kínálata is bővült, méghozzá hét új modellel, igaz, ez már nem túl nagy meglepetés, hiszen korábban megírtuk, hogy ezen a téren újításokra kell számítani.

Az új driver most csak négy korábbi hibára kínál javítást:

  • (madVR)(HDR): A MadVR nem renderelte HDR módban a videókat, ha MPC lejátszóval használtuk.
  • (200505657)
  •  (Surround)(G-SYNC)(Pascal GPU): Surround felbontás alkalmával a G-Sync nem aktiválódott. (200505986)
  •  Viletlenszerűen villódzhatott az asztal azoknál a rendszereknél, amelyek több monitort használnak (2453059)
  •  Különböző játékok indításakor memóriaszivárgást lehetett tapasztalni. (2551904)

Az új driver tartalmazza az nView 149,77-es, a HD Audio Driver 1.3.38.16-os, az Nvidia PhysX rendszerszoftver 9.19.0218-as, a GeForce Experience alkalmazás 3.18.0.102-es, valamint az Nvidia Control Panel 8.1.951.0-s kiadását is. Az új driver a GeForce 600-as sorozattól felfelé támogatja az Nvidia videokártyákat, operációs rendszerek terén pedig csak a 64-bites kiadások szerepelnek a kompatibilis szoftverek listáján. A drivert a GeForce Experience alkalmazáson keresztül automatikusan, már a megjelenés pillanatában be lehet szerezni, de alternatív módon az Nvidia szerveréről is letölthető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Nanpert
Nanpert
2019. ápr. 23. 17:43
#1

Az új driver Expressz telepítése után eltűnt az asztalomról a '3d fényképnézegető' parancsikon valamint nem vettem észre hogy telepítette volna az NVidia 3D-t. Ez normális?

TheRealTsL
TheRealTsL
2019. ápr. 23. 17:47

Igen. Szóltak előre, hogy a 3D Vision el fog tűnni, release notes-ban is benne van:

"Following the posting of the final driver from Release 418 on April 11, 2019 GeForce Game Ready Drivers will no longer support NVIDIA 3D Vision....
....Those looking to utilize 3D Vision can remain on a Release 418 driver."

Vissza az oldal tetejére