TÖBB GEFORCE-HOZ IS DXR TÁMOGATÁST HOZ AZ ÚJ NVIDIA DRIVER

A 425.31-es kiadás természetesen WHQL aláírással és Game Ready minősítéssel egyaránt rendelkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. ápr. 11. 18:00
Több GeForce-hoz is DXR támogatást hoz az új Nvidia driver

Az Nvidia néhány hete jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé teszi a DXR funkciót egyéb GeForce sorozatú videokártyákhoz is, így az már nem csak az RTX család kiváltsága lesz. Akkoriban már megírtuk, nagyjából mit jelent majd az újítás a gyakorlatban, most pedig arról számolhatunk be, hogy megjelent az első olyan driver, ami még több videokártya számára teszi elérhetővé a DXR funkciót.

A DirectX RayTracing támogatás a hivatalos álláspont alapján a Pascal alapú GeForce 10-es sorozat esetében a 6 GB-os GeForce GTX 1060-as videokártyától felfelé, míg a Turing alapú GeForce 16-os sorozatnál a GeForce GTX 1660-tól felfelé érhető el.

Az új driver kapott még némi extra optimalizációt az Anno 1800 című játékhoz is annak érdekében, hogy a GeForce sorozatú videokártyával szerelt rendszereken minél felhőtlenebbül élvezhessük a játékkal töltött perceket. Az Anno 1800 mellé egyébként érkezett még egy 3D Vision profil is.

Ahogy az lenni szokott, most sem maradhatnak el a hibajavítások:

  • (SLI)(Adobe): Aktív SLI támogatás mellett képhibák jelentkezhettek az Adoba alkalmazásaiban. (2533911)
  • (ARK Survival Evolved): Véletlenszerű szoftver-összeomlásokat lehetett tapasztalni a GeForce RTX 20 sorozatú videokártyákkal szerelt rendszereknél.(2453173)
  • (Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands): A játék összeomlott, ahogy beléptünk az Inventory menübe. (2404783)
  • (The Witcher 3): Játék közben kékhalál jelentkezhetett Bad Pool hibaüzenettel. (2449346)
  • (The Evil Within 2): Képhibákat lehetett látni, amikor a Texture FIltering opciót High Quality beállításra állították az Nvidia Control Panelen belül. (2526817)
  • (Fabfilter plugins): Az adott alkalmazás összeomolhatott, amikor a Fabfilter bővítményt használták. (2532725)
  • (ASUS ROG Strix GL702VS notebooks): Az ASUS ROG Strix GL702VS noteszgépeken képhibák jelenhettek meg a különböző játékokban. (2535373)
  • (Titan X)(GTA V)(Stereo): Aktív Stereo támogatás mellett OUT of Memory hibaüzenetet láthattunk a játék indításakor. (200317778)

Az új driver tartalmazza az nView 149,77-es, a HD Audio Driver 1.3.38.13-as, az Nvidia PhysX rendszerszoftver 9.19.0218-as, a GeForce Experience alkalmazás 3.18.0.94-es, valamint az Nvidia Control Panel 8.1.951.0-s kiadását is. Az új driver a GeForce 600-as sorozattól felfelé támogatja az Nvidia videokártyákat, operációs rendszerek terén pedig csak a 64-bites kiadások szerepelnek a kompatibilis szoftverek listáján. A drivert a GeForce Experience alkalmazáson keresztül automatikusan, már a megjelenés pillanatában be lehet szerezni, de alternatív módon az Nvidia szerveréről is letölthető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zsozso23
zsozso23
2019. ápr. 12. 6:43
#2

Szuper, ki is próbáltuk BF5-ön 1070-el, max 40 FPS de lemegy akár 10 alá is igen annyira jó hogy kitudod próbálni otthon hogy is néz ki, játszani nem igazán lehet vele, szépnek szép az biztos, de nekem nem ér annyit a kártya, bőven elvagyok még évekig amíg ki nem forr ez az egész technológia.

fox
fox
2019. ápr. 11. 21:08
#1

Egymással baxakottok mikor mind hülyék vagytok :P

Vissza az oldal tetejére