A legfrissebb hírek szerint Kínában igen masszív áremelésre készülnek az Nvidia AIB partnerei, amelynek keretén belül több GeForce RTX 50-es sorozatú gamer videokártya esetében is jelentős drágulás megy végbe.
A lépésre a jelek szerint azért van szükség, mert a termékek iránti kereslet jóval magasabb, mint a rendelkezésre álló kínálat, valamint a memóriakrízis és a különböző komponensek árának emelkedése is szükségessé teszi az árkorrekciót. A ChannelGate információi szerint az AIB partnerek Kínában még ezen a héten bevezetik az új árazást, arról azonban nincs hír, hogy a folyamat a globális piacra is hatást gyakorol-e – valószínűleg igen, sajnos jó eséllyel csak idő kérdése, hogy egyéb régiókban is hasonló lépéseket tegyenek.
Az iparági értesülések alapján számos nagy AIB partner közölte már ügyfeleivel, milyen árak lépnek érvénybe a napokban, az információk pedig ki is szivárogtak, egyebek mellett a Galax és a Colorful háza tájáról. Az áremelés első körben a disztribúciós csatorna képviselőit érinti majd, az elkövetkező hetek folyamán pedig a fogyasztói árak is lekövetik majd a drágulást, ezzel egy időben pedig egyéb régiókban is folytatódhat az árak emelkedése.
Hogy ez mit jelent a számok nyelvén? Íme a kínai árak:
- RTX 5090D V2: +2200-3300 RMB ($329-$494);
- RTX 5080: +2500-2800 RMB ($374-$419);
- RTX 5070 Ti: +1000 RMB ($150);
- RTX 5070: +600-900 RMB ($90-$135);
- RTX 5060 Ti 16 GB: +250-400 RMB ($37-$60);
- RTX 5060 Ti 8 GB: +100-150 RMB ($15-$22);
- RTX 5060: +150-200 RMB ($22-$30).
A legnagyobb dráguláson a GeForce RTX 5090D V2 esik át, ami egyébként a korábbi pletykák szerint rövidesen ki lesz vezetve a piacról. Ez a videokártya Kínában 500 dollárnak megfelelő összeggel drágul. A 16 GB-os GeForce RTX 5080, amelynek helyét átveheti egy 24 GB-os modell, ami egyébként a GeForce RTX 5090-es széria tagjait is helyettesítheti, várhatóan 400 dollár körüli összeggel drágul. A többi videokártya árai jellemzően kisebb mértékben emelkednek, de a drágulás így is érezhető lesz, hiszen már amúgy is az égig érnek az árak és a folyamatnak még mindig nincs vége.
Az aktuális információk alapján egyéb Nvidia videokártyák most nem drágulnak, de ez valószínűleg csak egy ideiglenes helyzet. Az aktuális drágulás az AMD és az Intel videokártyáira sem vonatkozik, viszont azok is áremelkedésen eshetnek át a közeljövőben. Az AMD novemberre már belengetett egy árkorrekciót, mivel a memóriaárak folyamatosan emelkednek és az alapanyagok is drágulnak, így szükségessé vált, hogy erre a helyzetre a fogyasztói árak is reagáljanak.






























