Újfajta exobolygó észlelési módszerről számolnak be a Genfi Egyetem kutatói most közzétett tanulmányukban. Helen Giles és kollégái 1800 fényévnyire akadtak rá az EPIC248847494b katalógusjelű planétára, amelynek létét úgy sikerült igazolniuk, hogy mindössze egyszer látták áthaladni csillaga előtt.
A Naprendszeren kívüli bolygók túlnyomó többségét a fedési módszerrel fedezték fel a kutatók, vagyis periodikus változásokat kerestek a csillagok fényében, amely egy kicsit elhalványul, amikor egy előtte elhaladó bolygó kitakarja annak egy részét. A metódussal egy probléma van, általában legalább három átvonulást kell megfigyelni, hogy biztosan meg lehessen erősíteni a bolygó létezését, és kizárni a halványodásra adott egyéb lehetséges magyarázatokat.
A rövid pályaidejű bolygóknál ez nem probléma, azoknál a bolygóknál viszont, amelyek hosszabb idő alatt, mondjuk a Földhöz hasonló pályán haladva nagyjából egy év vagy még hosszabb idő alatt kerülik meg csillagukat, nagyon hosszan kellene figyelni a központi égitestet a megfelelő mennyiségű adat megszerzéséig. Ebből adódóan a legtöbb eddig felfedezett exobolygó rövid pályaidejű, ami egyben többnyire azt is jelenti, hogy alkalmatlan az életre, mert annyira közel van csillagához.
A Földön kívüli élet lehetőségeit kutató csillagászok számára tehát pontosan azok az égitestek lennének a legérdekesebbek, amelyeket a módszerrel alig-alig lehet detektálni, vagyis a viszonylag apró, hosszú pályaidejű planéták. Ezért izgalmas nagyon a genfi vizsgálat, a szakértők ugyanis a Kepler-űrtávcső adatai közt egyetlen átvonulás alapján azonosították a bolygót, amelynek létét aztán radiális sebességméréssel is sikerült megerősíteni.
Giles több ezer fénygörbe szabad szemmel való átnézése után talált rá a bolygóra, amely 10 földi év alatt kerüli meg csillagát. (Vagyis a fedési módszerrel való hagyományos megtalálásához legalább harminc évnyi megfigyelésre lett volna szükség.) A szakértőket nagyban segítette, hogy az átvonulás nagyon hosszú ideig, 54 órán keresztül tartott, így az ezt kísérő fényváltozás nagyon részletgazdag görbét rajzolt ki, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy Giles és társai egy megfigyelés alapján is nagy biztonsággal állítsák, új exobolygót találtak.
A Kepler adatai és a későbbi megfigyelések alapján az EPIC248847494b nagyjából 10 százalékkal nagyobb a Jupiternél, és a 4,5 csillagászati egységre kering csillagától, amelynek így belesik az élhető zónájába. Mivel gázóriásról van szó, a bolygón életről nem valószínű, hogy beszélhetünk, a planétának viszont könnyen lehetnek holdjai, amelyek ebben az esetben nagyon is alkalmasak lehetnek az életre. A bolygó következő átvonulásakor így arra fognak koncentrálni a csillagászok, hogy nyomára akadjanak az esetleges holdaknak.






























