A tapintás érzékelő rendszerünk egy nagyon fontos része, amely nélkül sokkal nehezebb lenne a világban boldogulnunk, hiszen ez nemcsak abban segít, hogy felismerjük a dolgokat, hanem annak megítélésben is, hogyan és milyen erővel célszerű megragadnunk a tárgyakat. A protézissel élőknek azonban mostanáig le kellett mondaniuk erről, ugyanis még a legfejlettebb, a mozgásképességet részlegesen visszaállító művégtagok sem voltak képesek arra, amit saját karunk és lábunk a legnagyobb természetességgel tesz, vagyis hogy továbbítsa az agy felé azokat a tapintásérzeteket, amelyeket megtapasztal.

A Utah-i Egyetem kutatói azonban létrehoztak egy új rendszert, amely fontos lépést jelenthet a ténylegesen érző művégtagok elterjedése felé. Hasonló kísérletekre az elmúlt években több laborban is sor került, az új technika azonban fejlesztői szerint abban más az előzményeknél, hogy sokkal teljesebb és természetesebb érzetet nyújt viselőjének.

Galéria megnyitása

A rendszer lelke egy elektródahálózat, az USEA (Utah Slanted Electrode Array), amelyet az egyetemen fejlesztettek ki. Ez biztosítja az összeköttetést a művégtag és a beteg karcsonkjában lévő megmaradt érző és motoros idegvégződések között, lehetővé téve, hogy a páciens gondolataival irányítsa a protézist és egyúttal érezze is a beérkező haptikus jeleket. A USEA több száz elektródáját műtéti úton ültetik be a gondosan kiválasztott idegrostokba, ami sokkal közvetlenebb összeköttetést és tisztább jeltovábbítást tesz lehetővé, mint a legtöbb korábbi rendszernél jellemző volt.

A kísérleti protézist elsőként Keven Walgamott próbálhatta ki, aki 2016-ban kezdett együtt dolgozni a kutatókkal. A férfi 15 éve egy balesetben veszítette el karja egy részét. Az elmúlt három év során Walgamott csonkjába beültették az elektródákat, majd felszerelték az újfajta protézissel, amelyet a Deka gyártott le, és amelyet a Csillagok háborúja nyomán LUKE-nak neveztek el.

A kutatócsoport most megjelent tanulmánya azt foglalja össze, hogy miket tapasztaltak a fejlesztők és Walgamott az első 14 hónapban, miután a férfi a laborban használni kezdte az újfajta művégtagot. A LUKE révén a beteg gyorsan megtanult különbséget tenni a lágyabb és keményebb tárgyak között, ehhez ráadásul nem is kellett sokat gyakorolnia, mivel elmondása szerint a művégtag nagyon hasonló tapintásérzeteket közvetít, mint a természetes bőr.

Ez a fajta érzékenység nagyon összetett mozdulatok végrehajtását tette lehetővé Walgamott számára. A férfi például képessé vált a szemeket leszedni egy szőlőről, de egy törékeny doboz felemelése sem okozott neki problémát, és akár egy párnahuzatot is fel tudott húzni. Walgamott elmondása szerint 15 év után először érezte gyakorlatilag teljesnek magát, amikor a műtétek után először kulcsolhatta össze kezeit, a művégtaggal érzékelve a természetest, és fordítva.

A kutatócsoport a következő fázisban a rendszer finomításán dolgozik majd. Növelni akarják az elektródák és az idegi kapcsolatok számát, hogy még természetesebb legyen a tapintásérzet, és még precízebbek a mozgások. De a rendszer már jelenlegi állapotában is óriási változásokat hozhat a végtaghiányos betegek életébe. Walgamott esetéből kiindulva ráadásul úgy tűnik, hogy az ilyesfajta érző rendszerek ritkábbá és enyhébbé teszik a fantomvégtag-fájdalmat is, amely sok amputált beteg életét megkeseríti.

A fejlesztők azon is dolgoznak, hogy vezeték nélküli kapcsolatot valósítsanak meg az implantált elektródák és a művégtag között, kényelmesebbé és kockázatmentesebbé téve annak használatát. Az első otthoni tesztek, amelyek során a betegek már hazavihetik magukkal a művégtagot, a következő hónapokban megkezdődhetnek, amennyiben az FDA engedélyt ad rá.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mejoc
mejoc
2019. júl. 30. 10:56
#4

A TB az kész vicc. A politikus barátnőjének a több milliós szilikon melleit támogatja, persze ki is fizethetné, de ha már lehet inygen(közpénzből) akkor mért ne. Aki meg rászorul annak addig húzzák amíg már nem kell a támogatás vagy eleve nem is támogatja.

pdx006
pdx006
2019. júl. 26. 16:49
#3

Nem kell részegen beesni a villamos alá, nem kell motorral nekikéretszkedni a nyergesnek aztán nem kell olyan művégtagokon agyalni amire az egész TB pénze nem lenne elég.

Szefmester
Szefmester
2019. júl. 28. 18:41

@pdx006 Azért az is gyakran előfordul az életben, hogy a magadfajta "bármit megtehetek, mert élményautózóm" fasz épp az ólomcipellőjét vette fel a délutáni szálguldozáshoz.

Lásd M Ricsifijú esete... Senkinek nem lett volna komoly baja ha normális, de nem.. ő paraszt volt, ezért a koccanásnyi balesetből lett egy halálos kimenetelű baleset... és még ártatlannak vallja magát a fasz.... jó haverod lenne az biztos!

axe
axe
2019. júl. 25. 23:25
#2

hát még nagyon-nagyon messze van ez a véglegestől, de az irány jó
'vezeték nélküli kapcsolatot valósítsanak meg " hát ja azt illene, ha nem tudnak olyan anyagot létrehozni, ami egyyéválik a bőrrel, pontosabban a bőr része legyen (fertőzés miatt)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. júl. 25. 22:57
#1

Ugyanitt iponon olvastam olyan protézisről, aminél még azt is meg tudták mondani a viselőik, hogy milyen textúrájú anyagot fognak. Ez most úgy van beharangozva, mintha ők szarták volna a spanyol viaszt, pedig csak párhuzamosan mások mellett fejlesztik ugyanazt a dolgot. Rettentően fel tud bosszantani az, hogy mindenki ökör módjára megy a saját feje után, tucatnyi módon próbálva elérni ugyanazt, tucatnyi külön költségvetésen, ahelyett, hogy egybeülnének, és azt a tucatnyi költségvetést egyetlen projekt megvalósítására fordítanák.

Nem, az sokkal jobb, ha mindenki ott vagizik, hogy ez megy nekik külső segítség nélkül is, sokkal fontosabbak a szeparált egomán fejlesztések, mint az, hogy minél előbb le tudjanak tenni egy működő protézist az asztalra, hogy még csak véletlenül se legyen annak a szerencsétlen amputáltnak jó, várhat szépen harminc évet egy ilyen beharangozó cikk után, hogy bevizsgált, engedélyezett, felhasználható protézis legyen a vágyálmából. Gusztustalan, komolyan!

BiroAndras
BiroAndras
2019. júl. 26. 11:35

@Geralt_of_Trivia

Elfelejted azt az apróságot, hogy ezek a csoportok folyamatosan publikálják az eredményeiket, és a publikációkban részletesen le van írva, hogy mit hogyan csináltak. A többi csoport pedig nyílván olvassa ezeket, és a jó ötleteket felhasználják. Így működik a tudomány. A teljesen független fejlesztések a magán szektorra jellemzők, de még ott is szokás a tudományos eredményeket publikálni, legfeljebb egy-két fontos részletet kihagynak.

Ha meg ennél szorosabban összefogott kutatást akarsz, arra ott a Neuralink.

Vissza az oldal tetejére