Shop menü

EGY SOR TCL OKOSTELEFON MUTATKOZOTT BE, NXTPAPER MODELL IS JÖTT

Az MWC-re a TCL sok új készülékkel érkezett meg, a kínálat nagyon széles, és mindegyik eszköz aránylag olcsón lesz elérhető.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egy sor TCL okostelefon mutatkozott be, NXTPAPER modell is jött

Rendszeresen szokta azt csinálni a TCL, hogy a technológiai kiállításokra magával visz egy rakás mobiltelefont, miközben némelyik termék csak hónapok múlva lesz kapható. A vállalat az MWC-n több mint féltucat TCL 60 szériás készüléket állított ki, és még be is árazta ezeket, noha nem is derült ki minden részlet a különböző szerkezetekkel kapcsolatosan.

A TCL a főbb jellemzőit emelte ki az porondra állított okostelefonoknak, a helyszínre ellátogatók pedig személyesen is megismerkedhetnek ezekkel, hiszen a 60 modellcsalád minden felsorolt tagja kiállításra kerül. A bevezetése ezeknek fokozatosan zajlik majd a következő hetekben. A hétből öt termék érkezik az öreg kontinensre.

A kínálat alját a TCL 605 képviseli, ez a mobiltelefon egy 6,67 hüvelykes átlóval rendelkező, de mindössze HD+ felbontású képernyőt használ. Elvileg minden újdonság az Android 15-öt futtatja, ami egy remek hír, főleg a legolcsóbb eszköz esetén. 5 megapixeles szelfik készítésére nyújt lehetőséget a 605-ös modell, a hátoldalára pedig már egy 50 MPixeles főkamera szegeződött, ami 1080p videózást tesz lehetővé.

Galéria megnyitása

A régi alapokat használó MediaTek Helio G81 rendszerchipet alkalmazza. Alapesetben 4 GB-nyi rendszermemóriát és 128 GB tárhelyet biztosít a felhasználók számára, de a vásárlók hozzájuthatnak majd 256 GB-os változatban is. Egy 5200 milliamperórás kapacitású akkumulátor szolgálja ki a terméket, így az üzemidejére nem lehet majd panasz. Tölteni 18 W-os teljesítménnyel lehet.

A TCL 60R 5G-ről azt lehet tudni, hogy az alapokat tekintve nagyon hasonlít a TCL 605-re, ugyanúgy 6,67 colos HD+ panelt használ például, de az előlapi kamerája már 8 megapixeles. A főkamera viszont változatlanul 50 MPixeles egy kicsi méretű szenzorral. A RAM és a tárhely 4, illetve 128 GB. De fontos erénye ennek a gépnek, hogy már 5G támogatást nyújt, amit a MediaTek Dimensity 6300 rendszerchippel valósít meg. A telep változatlanul 5200 mAh-s és 18 wattal táplálható.

Galéria megnyitása

A kínálatban a TCL 60 SE mondhatni a TCL 60R 5G butított mása, itt ugyanazok a kamerák vannak, ugyanazzal a képernyővel, csak nincs 5G támogatás, hanem a TCL 605-nél látott Helio G81 rendszerchippel kell beérni. Viszont a RAM több, 6 GB-os, és a tárhely tekintetében is 256 GB-tal lehet számolni. A TCL 60 5G pedig TCL 605-nek az 5G-s variánsa lényegében, csak annyi a különbség, hogy megkapta a Dimensity 6300 lapkát 6/256 GB memória-tárhely párossal megtoldva. Ugyanúgy 6,67 colos, HD+ kijelzőt nyújt az Android 15-tel, tovább 5 MPixeles frontkamerával és 50 megapixeles főkamerával.

Galéria megnyitása

A TCL 60 SE NXTPAPER 5G már a nevének megfelelően megkapta a NXTPAPER technológiát, amivel a cég egészen szép sikereket tudott elérni az utóbbi években. Ebben az esetben a képernyő 6,78 colos és már Full HD+ felbontást nyújt, ami mindenképpen egy jó hír. A készülék 8 megapixeles szelfik készítésére alkalmas, 50 MPixeles a főkamerája, és még egy 5 MPixeles, ultraszéles látószögű egységet is felvonultat. Van 5G támogatás is, amiről a MediaTek Dimensity 6100+ lapka gondoskodik 8 GB RAM és 256 GB-nyi adattároló mellett.

Galéria megnyitása

Vegyes érzelmeket keltő lett a TCL 60 NXTPAPER, innen ugyanis az 5G kimaradt is egy szerényebb, Helio G92 chipet kapott a 8/256 GB memória és tárhely mellé. Viszont megtartotta a 6,78 hüvelykes, Full HD+ felbontású NXTPAPER képernyőt, és egy sokkal jobb kamerarendszert biztosít. Itt már 32 MPixeles szelfiket lehet készíteni, és 108 megapixeles az elsődleges képalkotó.

Galéria megnyitása

Végezetül itt van még a TCL 60 XE NXTPAPER 5G. Mivel NXTPAPER technológiás, nem meglepő módon ez is 6,78 colos, Full HD+ felbontású képernyőt használ. Mindegyik NXTPAPER mobilnál elérhető lesz a TCL Max Ink módja, ami a telefonokat egy takarékosabb üzemre állítja egy pillanat alatt, és így még hosszabb üzemidő érhető el. Hírünk utolsó újdonsága is a Dimensity 6100+ lapkát használja 8 GB RAM és 256 GB tárhely kíséretében. A kamerarendszerét pedig egy 8 MPixeles előlapi egység alkotja egy 50 és egy 5 megapixeles megoldással együtt.  

Azt lehet látni a frissen bejelentett eszközöknél, hogy a TCL igazából csak minél több különböző verziót próbált kihozni többnyire ugyanazokból a komponensekből. Ettől függetlenül a vásárlók megtalálhatják majd a számukra ideális konstrukció. Már amennyiben az alsó-középkategóriában keresnek új mobiltelefont.

Galéria megnyitása

A különböző újdonságok egy része nem lesz Európa-szerte megvásárolható. A TCL 60 XE NXTPAPER 5G például Észak-Amerikát veszi célba, és az ajánlott fogyasztói ára 325 dollárban lett meghatározva. A TCL 60 NXTPAPER pedig jelen állás szerint csak Latin-Amerikában és Ázsia bizonyos országaiban kerül a boltokba.

Európában beszerezhető lesz a TCL 605, mint a széria legolcsóbb tagja. Ezért az okostelefonért 110, illetve 140 eurót kell majd kifizetni annak megfelelően, hogy a vásárló a 128 vagy a 256 GB-os modellt szeretné magának. A TCL 60R 5G a széria legolcsóbb tagja az új generációs modemmel, ezrét 120 eurót kell majd kifizetni. A TCL 60 SE 170 eurós áron jön Európába, és ugyanennyibe fog kerülni a TCL 60 5G modell is. A TCL 60 SE NXTPAPER 5G pedig a matt képernyővel és a szemkímélő technológiákkal 190 eurót kóstál majd.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére