Az utóbbi évtizedek fontos genetikai eredménye, hogy egyre inkább úgy tűnik, a horizontális, vagyis fajok és nem generációk közti génátadás sokkal gyakoribb, mint azt eleinte gondolták a szakértők. A kutatók kezdetben úgy sejtették, hogy ez a fajta géntranszfer elsősorban az egysejtűek, különösen a baktériumok körében jellemző, de egyre több példát találnak magasabb rendű szervezetek esetében is a jelenségre. Ezek közé tartozik a dohány molytetűk esete is, amelyek a jelek szerint azért építettek be saját genomjuk egy növényi gént, hogy megvédjék magukat a levelek – pontosan ellenük termelt – mérgező anyagaitól.
A génre Ted Turlings, a Neuchâteli Egyetem kutatója akadt rá, amikor szekvenálta rovar genomját. A genetikai állományban társaival azonosított egy gént, a BtPMaT1 nevűt, amelyet korábban sosem láttak rovarokban, növényekben viszont meglehetősen elterjedt. A kérdéses DNS-szakasznak a növényekben számos fontos funkciója van. Az egyik, hogy vélhetően kulcsszerepet játszik a növényi szervezet által a kártevők ellen termelt méreganyagok biztonságos formában való tárolásában.
Turlings és társai úgy sejtik, hogy a rovarok is pontosan erre használják a gént, vagyis ártalmatlanítják vele a növényi mérgeket. A vizsgálatok alapján a gén valamikor 35–80 millió évvel ezelőtt került át a molytetvekbe, talán egy növényi vírus révén, amely a rovarokra is átterjedt.
A kutatók kísérletek útján demonstrálták a BtPMaT1 molytetvekben betöltött szerepét: egyes rovarokban gátolták ennek működését, míg másokban hagyták, hogy végezze a dolgát. A génműködés megzavarása kitette a rovarokat a fenolos glikozidok hatásainak, amelyeket többek közt a paradicsom termel. Megfelelő fokú gátlás esetén a rovarok egyszerűen elpusztultak, míg a normál génműködésű egyedeknek meg se kottyant a paradicsom levelének fogyasztása.
A felfedezés a szakértők szerint megerősíti a horizontális génátadás elterjedtségének tényét az élővilágban, illetve azt is, hogy ez a fajta genetikai változás nemcsak a baktériumok körében, de a magasabb rendű szervezeteknél is fontos szerepet tölthet be a kártevők ellenállóképességének javításában.





























