Tavaly novemberben számolhattunk be arról, hogy a Rode is beszállt az igazán kicsi mérettel rendelkező, mobiltelefonos használatra optimalizált mikrofonok piacára. Ez a terület az elmúlt években elég látványos növekedésnek indult, ami annak tudható be, hogy egyre többen kezdtek vlogolni csupán egy okostelefont használva.
Azt nem tudjuk, hogy mennyire sikeres a Wireless Micro névre hallgató apró mikrofon, de az biztos, hogy most a Rode egy igazán jó hírrel örvendeztette meg a tulajdonosokat, és azoknak is érdekes lehet majd a friss fejlemény, akik eddig csak szemeztek a termékkel.
Hivatalos közleményben számolt be a vállalat arról, hogy a továbbiakban nem lesz szükséges a Wireless Micro használata során a vevőegységet csatlakoztatni az okostelefonhoz.
Direct Connect néven vezeti be új funkciót a Rode, ezt kihasználva a firmware frissítésen átesett Wireless Micro mikrofonokkal közvetlenül lehet majd kapcsolódni a mobilokhoz. Alapesetben a készülékekhez mindig csatlakoztatni kell fizikailag a vevőegységet, ami így kilóg az okostelefon alján. Ez a kiegészítő elég sérülékeny így azon túl, hogy még körülményesebbé is teszi az eszköz használatát. Így azonban már sokkal kényelmesebben, biztonságosabban lehet majd használni a terméket a videózások alkalmával.
Üröm az örömben, hogy egyelőre ezt a lehetőséget csak az iOS operációs rendszert használó mobiltelefonokkal lehet majd kiélvezni. Sajnos nem is esett szó arról, hogy az androidos eszközök tulajdonosai mire számíthatnak majd, nem lengette be a Rode, hogy készülne ilyen lehetőség a másik térfél játékosainak. Persze azért bízunk abban, hogy a fejlesztők minden lehetőséget megpróbálnak megragadni, és igyekeznek erre megoldást találni.
Ennek köszönhetően az is könnyen lehet, hogy a jövőben többen kapnak majd kedvet ahhoz, hogy beszerezzenek egy Wireless Micrót a munkájukhoz, hobbijukhoz. A Direct Connect természetesen Bluetooth technológiát használva megy, és kisebb lesz a hatótávolság ilyen formában, mintha az ember igénybe venné a dedikált USB-C vagy Lightning csatlakozós vevőegységet. A gyártó a vevőegység használata mellett maximum 100 méteres hatótávot ad meg alapból, de arról nem szólt a fáma, hogy a Direct Connect esetén mire lehet számítani.
A firmware frissítés telepítéséhez a vevővegységre mindenképpen szükség van, viszont a frissítést követően már kihagyható a képletből az apró ketyere. Azt még hozzá kell tenni, hogy az iPhone nem tudja azt megoldani, hogy egyszerre kettő mikrofon legyen aktív a tartalomgyártás során. A Wireless Micro csomagban ugyebár kettő mikrofon található, és ahhoz, hogy ezeket párhuzamosan tudja az ember használni, továbbra is elengedhetetlen lesz a vevőegység közbeiktatása.
Jó hír még a Direct Conect funkció bevezetésén felül, hogy az új firmware révén a Wireless Micrót egy jobb zajszűréssel is felruházza a vállalat. Ennek köszönhetően még tisztább hangot tudnak majd felvenni a mikrofonok a videózás alkalmával. Az intelligens zajszűrés képes lesz megszüntetni a folyamatos, zavaró környezeti hanghatásokat, kiszűri például a ventilátorok szélzaját is, meg persze a távoli forgalom zaját.
Kiemelte a Rode, hogy több fokozatban lehet állítani a zajszűrést. Ki is lehet kapcsolni, ha a felvétel szempontjából fontos, hogy a környezeti hanghatások is benne legyenek a videóban. Ilyen helyzet is sokszor előfordulhat, nem mindig van szükség a steril hangra a felvételek közben.