Ahogy már többször beszámoltunk róla, világszerte gőzerővel folyik a COVID-19 megelőzésére szolgáló vakcinák fejlesztése. Az első engedélyt kapó oltóanyagok valószínűleg minden idők leggyorsabban kifejlesztett vakcinái lesznek, ezzel együtt nem biztos, hogy a leggyorsabban engedélyezett szerek lesznek a leginkább használhatók. A Johnson & Johnson például pár hónappal le van ugyan maradva a klinikai tesztekkel legelőrébb járó vakcinafejlesztőkhöz képest, viszont oltóanyaguk (ha beválik) számos praktikus szempontból előnyösebb lehet a versenytársakhoz képest.

A cég múlt szerdán jelentette be, hogy megkezdték a vakcinajelölt 3. fázisú klinikai tesztelését (az Egyesült Államokban a negyedik cégként). Ebben a fázisban 60 ezer önkéntest oltanak be a hatóanyaggal vagy placeboval, és a fejlesztők szerint szerencsés esetben még idén kiderülhet, hogy a szer hatásos védelmet nyújt-e a SARS-CoV-2 által kiváltott betegséggel szemben.

Az előnyökre visszatérve, a Johnson & Johnson vakcinajelöltje egy más betegségek kapcsán már bevált, biztonságosnak minősülő platformra épül, szemben több más vetélytárssal. Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy talán egy dózis is elég lehet a védettség biztosításához, míg például az oxfordi vakcina vagy a Moderna fejlesztése esetében ehhez két adag beadására van szükség pár hét eltéréssel a rendelkezésre álló adatok fényében. (Hangsúlyozni kell azonban, hogy mindhárom esetben vakcinajelöltekről van szó, amelyek kapcsán az még nem nyert igazolást, hogy ezek valóban hatásos védelmet nyújtanak az új típusú koronavírussal szemben.)

Egy egyszer alkalmazandó vakcina kapcsán azonban nyilvánvalóan sokkal egyszerűbbé válna az oltási logisztika, amit az is jelentősen leegyszerűsíthet, hogy a Johnson & Johnson oltóanyagát nem kell fagyasztva tárolni.

Galéria megnyitása

Az is nyilvánvaló, hogy a járvány sikeres kézben tartásához arra lesz szükség, hogy több vakcinajelölt is működjön, mondja Dan Barouch virológus, annak technológiának az egyik vezető fejlesztője, amelyre a Johnson & Johnson vakcinája épül. „Hétmilliárd ember van a bolygón, és egyetlen vakcinagyártó sem lesz képes arra, hogy ennyi oltóanyagot előállítson.” Egy fagyasztást nem igénylő, egyszeri oltóanyag pedig különösen hasznos lehet azokban a régiókban, ahol nincs meg a megfelelő infrastruktúra a többi oltóanyag kezeléséhez.

A Johnson & Johnson vakcinájában az orosz fejlesztéshez hasonlóan egy emberi adenovírussal juttatják be a SARS-CoV-2 egyik génjét az emberi sejtekbe, amelyek aztán szintetizálják ezt a fehérjét, előkészítve az immunrendszert a vírussal való későbbi találkozásra. Az adenovírus vektort használó vakcinák előnye, hogy ezeket nem kell fagyasztani, csak hűteni, szemben az mRNS-t használó oltóanyagokkal szemben, amilyen például a Moderna és a Pfizer fejlesztése. (Adenovírusra épül az oxfordi vakcina is, ez azonban nem emberi, ha csimpánz eredetű.)

Barouch és kollégái először állatkísérletek során vizsgálták a vakcinajelölt biztonságosságát és hatékonyságát. Júliusban közzétett tanulmányukban arról számoltak be, hogy az oltóanyag majmokban elegendő antitest termelődését váltotta ki ahhoz, hogy ezek megvédjék az állatokat a COVID-19 kialakulásától. A Johnson & Johnson ezt követően vágott bele egy 1–2. fázisú biztonságossági vizsgálatba, amely során 395 emberi önkéntes adatainak elemzése alapján nem látták nyomát súlyos mellékhatásnak. Az oltóanyag ráadásul már egy dózis beadása után is ígéretes mennyiségű antitest termelődését váltotta ki.

Galéria megnyitása

Hogy ez valóban elég-e a tényleges vírussal szemben, az azonban csak most, a 3. fázis során fog kiderülni. A klinikai vizsgálatot az Egyesült Államokban, Argentinában, Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Mexikóban, Peruban és Dél-Afrikában végzik, jóval nagyobb létszámmal, mint amivel a Moderna és a Pfizer hasonló vizsgálata zajlik. Barouch elmondása szerint a nagyobb létszám egyrészt biztosabb alapokat teremthet a vakcinajelölt biztonságosságával kapcsolatban, másrészt azt is remélik, hogy több alannyal hamarabb megerősítést nyerhet, hogy a szer hatásos-e a vírussal szemben. (A 60 ezres vizsgálatban egy dózissal vizsgálják a vakcin hatásosságát, de párhuzamosan folyik egy kisebb vizsgálat is, ahol két dózisban alkalmazzák a szert.)

A cég több más vakcinafejlesztővel együtt teljes transzparenciával vágott bele az új fázisba, így a vizsgálat részletes menetrendjét is közzétették. Ebből az derül ki, hogy a cél annak mérése lesz, hogy azt követően, hogy a résztvevők (az oltóanyagot és a placebót kapók együttesen) közül 164-en megbetegednek, megállapítható-e legalább 60 százalékos hatékonyság, ami a vakcina védő hatását illeti. A hatásossággal kapcsolatos részelemzéseket egy külső elemző bizottság is megkezdheti 20 megbetegedés után, majd az eredményeket legalább hetente újraértékelhetik. (Ez a Pfizer és a Moderna hasonló terveihez képest jóval nagyobb átláthatóságot jelent.)

A cég egyébként már a vakcina tömeges gyártását is megkezdte, hogy engedélyezés esetén azonnal rendelkezésre álljanak mozgósítható készletek. A terv az, hogy működőképes oltóanyag esetén a jövő év végéig legalább 1 milliárd dózist állítanak elő.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. okt. 1. 19:31
#5

Inkább megvárom a Schwarzkopf vagy a Nivea féle vakcinát.

rolics
rolics
2020. okt. 9. 17:16

@pdx006 Az már biztos, hogy Trump nem normális! Ő kézfertőtlenítővel akart oltani miközben sampon a megoldás:)

lesliel
lesliel
2020. szept. 30. 21:30
#4

20-04-09: Bill Gates: *"**for the world at large, normalcy only returns when we've largely vaccinated the entire global population."*
Transcript: Bill Gates speaks to the FT about the global fight against coronavirus
https://ft.com/content/13ddacc4-0ae4-4be1-95c5-1a32ab15956a
Coronavirus: Bill Gates speaks to the FT about how to tackle the pandemic
https://youtube.com/watch?v=I0nGvAiail0&t=19m24s

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. szept. 30. 20:40
#3

Amíg kötelező nem lesz, ESZEM ÁGÁBAN SINCS, HOGY BEOLTASSAM MAGAM.
Koronamese felnőtteknek, oltassa a sok birka magát helyettem is.
A természetes immunrendszer pont arra van kitalálva, hogy megvédje magát egy influenzától.
Oltóanyag tönkreteszi a szervezetet. Ezt mélyen mindenki nagyon jól tudja, mert látja is mindenki, hogy mit eredményez egy oltóanyag már több tíz év távlatból is.

rolics
rolics
2020. okt. 9. 17:19

@j0ttemlukra Sajnos hülyeségre még nincs oltóanyag.

axe
axe
2020. szept. 30. 15:35
#2

Johnson & Johnson... a vállalat aminek a termékétől rákos leszel utána meg kifizetik a büntetést és minden megy tovább

manbali82
manbali82
2020. szept. 30. 6:24
#1

Johnson & Johnson... a világ egyik legnagyobb multivállalata, a tulaj a háttérhatalom oszlopos tagja!

Biztos véletlen, meg hogy már nagyüzemben gyártják, noha még nincs meg az engedély. Kell az a pár 100 milliárd dollárnyi extrabevétel, kell a fekete projektekre stb.

A sok birka biztos alig várja már hogy meg legyünk mentve!!! Jajj de várom már én is, az viszont jó lesz benne hogy végre megszűnik ez az állanó állarcos bál...

lc
lc
2020. okt. 4. 23:41

@Renhoek Kicsit kiegészíteném. Triázsra nem egy személy kerül. A triázs egy protokoll. Amikor az egészségügyi kapacitásokat meghaladja a betegek/sérültek száma akkor osztályozni kezdik a betegeket. Túlélési esély, illetve beavatkozási szükséglet szerint. Olaszországban pont ez volt a helyzet tavasszal. Annyi beteg volt abban a két tartományban, és annyi ellátószemélyzetre és eszközre volt szükség a betegek nagy száma miatt, hogy kénytelenek voltak dönteni, ki az aki élhet és ki az aki nem.  Svédországban ezt pl. egyszerűbben oldották meg. Minden 70 év felettitől (, de lehet hogy már 65 felettitől is) megtagadták az ellátást. Morfiumot meg egy másik gyógyszert kaptak ami hirtelen nem jut az eszembe. De lélegeztőgépre egy személyt sem raktak közülök pedig még a csúcson is a gépek harmada üresen állt. Ezért is volt olyan magas a halálozási arány náluk. (Morfium és a másik gyógyszer sem túl jó ötlet amúgy meg azok számára akik légzési nehézséggel küzdenek.) Elég inhumánus volt, volt is náluk belőle kisebb vita, hogy ezek után hogy tudnak majd arra hivatkozni hogy ők az igazi humanitárius nagyhatalom amikor effektíve eutanáziát alkalmaztak idős polgárakon.

Az oltásokkal kapcsolatban és a mellékhatásokkal kapcsolatban jól beszélsz. Relatív kontraindikáció amit körülírtok. Olvassatok utána, ha az ember megérti miről van szó, akkor nem nagyon lesz az oltások ellen. (A rossz és a még rosszabb közötti döntés.)

@Jottemlukra te meg állj le a faszságaiddal most már. Igazából, biztos vannak itt hívő emberek, akik helyén tudják kezelni a dolgokat és csak szégyenlenek téged, amennyi faszságot összehordasz. Darwin nem vonta vissza tanait, és mégis hitében csak megerősítette amire rájött. Lehet neked is érdemes volna már átgondolni a dolgokat nem faszságokat beszélni összevissza. Vagy ha ennyire észt akarsz osztani, keress valami helyet ahol vevők is rá.

Vissza az oldal tetejére