Az utóbbi időben egyre nagyobb divatnak örvendenek azok a fülesek, amik úgy néznek ki, mint egy fülre akasztható testékszer. A Huawei volt az első, aki ezt a divatot elindította a FreeClippel, de idén már több hasonló megoldással is megismerkedhettünk. Ott volt a Bose Ultra Open, és legutóbb pedig az Amazfit Up. A JVC friss terméke árban ezek közé fog besorolni.
Ezek a fülre csíptethető eszközök nyílt hangrendszerűek, tehát a felhasználók tisztán hallhatják a környezetüket, mikor ilyet használnak. Ennek köszönhetően ezek a termékek biztonságosabbak például utcai használat esetén. Egyszerre lehet kapcsolatba lépni a zenével és a környezettel. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy éppen ezért az immerzív zenei élményt nem itt kell keresni.
A JVC kiemelte, hogy a Nearphones (HA-NP1T) révén a zenehallgatás élményét kompromisszum nélkül illesztheti be a vásárló a mindennapos életébe. Akár podcast fogyasztásra is ideális lehet az újdonság, ilyen tartalmakat egyre többen hallgatnak
9,9 milliméteres hangszóró található az eszközökben, de arról nem is esett szó, hogy milyen karakterisztikára lehet számítani a hangzás terén. A specifikációban is csak a megszokott 20 Hz és 20 kHz tartomány lefedése szerepel. Formájából adódóan a Nearphones teljesen szabadon hagyja a hallójáratot, mégis nagyon jó tartást biztosít. A szokatlan forma éppen azért indokolt, mert ennek köszönhetően tud a fülkagylóban a helyére találni.
A JVC Nearphones lehetővé teszi az alacsony késleltetésű működést. Ennek köszönhetően például játékok során nem kell attól tartani, hogy kellemetlenül nagy a csúszás a hang és a kép között. A JVC biztosít okostelefonos alkalmazásokat a Nearphoneshoz, így egy felületen lehet kezelni a kiegészítő minden fontosabb funkcióját. Ebben látszik az is, hogy a különböző fülesek milyen töltöttségi szinten állnak. Használat közben érintésekkel lehet az alapvető kezelést megoldani, például egyetlen gesztussal szüneteltethető a lejátszás.
Bluetooth 5.3 modult kapott a Nearphones, ami segíteni fogja a hatékonyabb kapcsolattartást is megfelelő okostelefonokkal és más forrásokkal. A hatótávan semmi különlegeset nem ígér a JVC, 10 méteres gyári adatot adott meg. A füleseket nemcsak párban, hanem egyenként is lehet használni, és képes a termék párhuzamosan két forráshoz kapcsolódni. Mehet a zenelejátszás egy laptopról, és mikor befut egy telefonhívás, akkor egy pillanat alatt átvált az mobilra, és máris lehet a hívást fogadni – vagy akár elutasítani.
Ha már úgy néz ki a termék, mint egy fülklipsz, fülbevaló, akkor a JVC megadta a módját, és öt különböző színösszeállításban is elkészítette a Nearphonest. Van a palettán fekete, kék, fehér-ezüst, bordó-arany és türkiz-rózsaarany változat is. Egészen biztos, hogy mindenki talál majd az ízlésének megfelelő kivitelt. A tok pedig minden esetben igazodik a fülesek színvilágához, szóval arra nem lehet panasz, hogy ne lenne kellően mutatós a termék. Még fémes betét is került a 4,8 grammos fülhallgatókra.
Eső vagy fröccsenő víz ellen védett a Nearphones, IPx4 minősítéssel rendelkezik. Egy töltéssel 8 órán keresztül lehet használni a szerkezetet, és automatikusan kapcsol ki és be is, hogy ezáltal is takarékosabb legyen. A 30 grammos tokban van akkumulátor, erről kétszer lehet teljesen feltölteni a fülest, így összesen 24 órás üzemidő érhető el. Tölteni USB-C csatlakozón keresztül lehet.
A JVC Nearphones HA-NP1T ajánlott fogyasztói ára 100 dollárban lett meghatározva. Globálisan megvásárolható lesz a kiegészítő a későbbiekben.