Dínólábból madárszárny

A Chilei Egyetem szakértői felderítették, hogyan alakult ki a korai dinoszauruszok merev csuklóízületéből az a hihetetlenül hajlékony ízület, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a repülés.

Dínólábból madárszárny

A csukló csontjai igencsak átrendeződteka madarakban a legkorábbi dinoszauruszokban megfigyelhető állapotokhoz képest. A Chilei Egyetem kutatói ezt a folyamatot rekonstruálták a fosszilis adatok és madárembriók alapos vizsgálata alapján. A kutatás eredményeként eddig ismeretlen csontelvesztési, összeolvadási és „visszafejlődési” folyamatokra derült fény.

A korai dinoszauruszok összesen kilenc darab kéztőcsonttal rendelkeztek, a mai madarakban azonban csak négy ilyet találunk. A csuklóízület mozgékonysága is alaposan megváltozott: míg az őshüllők esetében egy kifejezetten merev ízületről beszélhetünk, a madarak „csuklója” rendkívül flexibilis, ennek köszönhetően képesek az állatok szárnyukat a testükhöz simítani, amikor nem repülnek. A csuklóízület átalakulásával kapcsolatban számos különböző elmélet létezik, és a paleontológusok, illetve a fejlődésbiológusok sokszor még a csontok pontos nevében sem értenek egyet.

Alexander Vargas kutatócsoportja a viták eldöntése végett több különböző fosszilis leletet vizsgált meg, amelyek a madarak kialakulásának eltérő állomásainak tekinthetők, illetve hét mai madárfaj embrionális fejlődésének szakaszait is végigkövette. Specifikus fehérjék vizsgálata és a csontozat tanulmányozása révén a szakértők lépésről lépésre tanúi lehettek annak, hogyan alakulnak ki az embriók szárnyai.

A kutatók már a hetvenes években felfigyeltek arra, hogy a madarak és egyes dinoszauruszok rendelkeznek egy nagyon hasonló, félhold alakú csonttal (os semilunatum, SL). A csontról úgy gondolták a korai szakértők, hogy az két másik összenövése révén keletkezett, amelyek a repülni nem képes korai dinoszauruszfajokban még különállóan léteztek. Vargas eredményei megerősítik ezt a feltevést: a félholdas csont a mellékelt ábrákon zölddel és sárgával jelölt kéztőcsontok összenövésével jött létre. A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy lilával jelölt os radiale és a narancssárga os intermedium a madarakban szintén összenőtt, és belőlük keletkezett az os scapholunare (SC).

A kutatás végre helyreteszi embriológusok által X-elemnek (világoskék) nevezett csont történetét is. Ezzel kapcsolatban korábban úgy vélték az embriológusok, hogy egy új csontról van szó, amely a barnával jelölt os ulnare helyét veszi át a madarakban. Ez utóbbiról azonban kiderült, hogy a madarak embrionális fejlődése során egy rövid időre megjelenik, majd mire az állatok világra jönnek, teljesen eltűnik. Az X-elem és az os ulnare tehát az embrionális fejlődés alatt egy darabig párhuzamosan létezik, vagyis két különböző csontról van szó. A világoskékkel jelölt X-elemnek ráadásul a dinoszauruszokban már meglévő elődjét is azonosították (kékkel jelölve), vagyis a csont egyáltalán nem új képződmény.

A borsócsont (os pisiforme) szintén érdekfeszítő karriert futott be a madarak evolúciója során. A korai dinoszauruszokból hiányzik ez a csont: a szakértők úgy gondolják, hogy őseikben még megvolt, azonban mivel nem volt szükség rá, az röpképtelen őshüllőkből fokozatosan eltűnt. A madarak fejlődésével azonban ismét felbukkant a borsócsont, amely kulcsfontosságú szerepet tölt be repülés közben, a lefelé irányuló szárnycsapások során ugyanis segít az erőhatások átadásában, a szárnyak emelkedésekor pedig megakadályozza, hogy azok túlforduljanak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward