A mesterséges intelligencia szolgáltatások versenyében az OpenAI áll a legjobban jelenleg, és most a cég elérhetővé tette a továbbfejlesztett Sora videogeneráló eszközt. A Sora 2 olyan újításokkal szolgál az új Sora appban, ami akár visszaélésre is lehetőséget nyújthat, noha a vállalat szerint nem merülnek fel biztonsági aggály.

Az OpenAI a bemutató során arról beszélt, hogy a Sora 2 bevezetése egy olyan pillanat a videogenerálásban, mint amikor a chatbotok frontján színre lépett a ChatGPT. Úgy véli a cég, hogy új korszakba érkeztünk. Az új szolgáltatás már lényegesen realisztikusabb alkotásokat lesz képes létrehozni, élethű fizikát ígér a vállalat, nagyobb hatást lehet gyakorolni a végeredményre, és már hang is társul a képsorokhoz. A jelenetek hossza maximum 10 mp lehet.

A Sora 2 révén létrehozott MI videók azonnal immerzív élményt lesznek képesek nyújtani, és adott esetben rendkívül valósághű benyomást kelthetnek a hangokkal együtt.

A fejlesztők az élmény fokozása érdekében létrehozták a Cameos funkciót, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók az arcukat adják a generált tartalmakhoz. A mesterséges intelligencia bármilyen jelenetbe be tudja majd illeszteni a felhasználókat. Az emberek így készíthetnek majd magukról olyan videót, amin a Holdra szállnak, cápán lovagolnak, vagy éppen megnyerik az elnökválasztást. Csak a képzelet szabhat határokat a lehetőségeknek.

Galéria megnyitása

Ezzel lényegében egyszerű lehetőséget teremt az OpenAI a deepfake tartalmak létrehozásához, ami elég veszélyes. A Cameos funkció használatával elvileg nem lehet majd visszaélni annak köszönhetően, hogy egy ellenőrzési procedúrát el kell végezni az érintettnek a videók létrehozása előtt, amiben bizonyítják, hogy saját magukat akarják MI környezetbe helyezni, nem pedig másról akarnak illetéktelenül ilyen képsorokat előállítani. Az OpenAI szigorúan veszi az adatvédelmet és a privát szféra védelmét, és minden MI videót bármikor örökre meg lehet semmisíteni az alkalmazásban.

Galéria megnyitása

Az új Sora alkalmazásban lehet majd használni a Sora 2 modellt, és ez egyben egy megosztási felület, illetve lelőhely is lesz a mesterséges intelligenciával alkotott videók számára. Megtalálható majd benne videófolyam, ahol mások által kreált tartalmakat lehet megtekinteni, a rövid videók remixelhetők lesznek, miközben ugyebár valós személyek bukkanhatnak fel a képsorokon. Egy TikTok-szerű közösségi média érzést is biztosíthat majd az OpenAI az érdeklődőknek a Sora révén, ami még inkább bevonzhatja az embereket.

A Sora 2 mögött a GPT 3.5 nagy nyelvi modell egy variánsa dolgozik, ennek köszönhetően lesz képes minden eddiginél jobb fizikát is elérni a szolgáltatás. Az OpenAI szerint ebből a szempontból nincs párja a fejlesztésnek, szóval a cég szerint a Veo 3-at is verni fogja a fizika visszaadásában. A cég szerint ennek köszönhetően például a tornagyakorlatokat végrehajtó embereket is képes lesz valósághűen ábrázolni a mesterséges intelligencia. Erről a különböző előzetes anyagokban mutatott is több példát az OpenAI, amik valóban egészen meggyőzőek.

Az MI által létrehozott anyagokat egyre sűrűbben használják már teljesen hétköznapi feladatokra, és ahogy arra számítani lehetett, a politika is hasznos eszközként tekint erre. Az OpenAI igyekezett kiemelni, hogy közszereplőkkel, ismert emberek személyazonosságával nem lehet majd visszaélni, ez ellen védve van a Sora. Továbbá „lehetetlen lesz” felnőtteknek szóló tartalmat vagy extrém, erőszakos képsorokat alkotni ezt használva.

A Sora applikáció egyelőre csak iOS-re érhető el, és jelenleg csak meghívással lehet csatlakozni, miközben regionális korlátozás is van az Egyesült Államokra és Kanadára korlátozottan. Azonban fokozatosan egyre szélesebb körben lesz elérhető az újítás, és mivel minden ember kap ajándékba négy meghívót, így valószínűleg hamar nagy felhasználói bázis alakul ki a Sora mögött. Arról nem szólt a fáma, hogy az androidos app mikorra készülhet el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére