Ha a Warwick Egyetem kutatói által azonosított égitest valóban egy egykori óriásbolygó maradványa, kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a szakértők megvizsgálják, mi van az ilyen típusú égitestek belsejében. Az objektum egy 730 fényévre található, a Naphoz nagyon hasonló csillag körül kering. A TOI 849 b annyira szoros pályán halad, hogy mindössze 18 óra alatt kerüli meg csillagát, felszíni hőmérséklete pedig 1800 kelvin körüli.

Az égitestet a NASA exobolygókra vadászó TESS űrtávcsövével azonosították a kutatók, amely a fedési módszerrel kutat Naprendszeren kívüli bolygók után. A TESS által a csillag fényében észlelt jellegzetes periodikus halványodások kapcsán a Warwick szakértői erősítették meg, hogy valóban egy bolygóról van szó, amely átvonulás közben 0,1 százalékkal csökkenti csillaga látható fényességét.

A bolygót ezt követően az Európai Déli Obszervatórium HARPS nevű műszerével is megvizsgálták a szakértők, amely radiális sebességméréssel, a csillag bolygó miatti apró ingásai alapján segít meghatározni a planéta tömegét. Így derült ki, hogy bár a bolygó átmérőjét tekintve nagyjából akkora, mint a Neptunusz, 2–3-szor nehezebb annál. Ez pedig nagyon különös, ennyire sűrű anyagú bolygót ugyanis ebben a mérettartományban még sosem azonosítottak. A planétának ráadásul a pályája is furcsa, az ilyen tömegű bolygók ugyanis rendszerint távolabb keringenek csillaguktól.

Galéria megnyitása

„A TOI 849 b a legnagyobb tömegű ismert kőzetbolygó, és a Földhöz hasonló sűrűséggel rendelkezik” – mondja David Armstrong, a kutatás vezetője. A szakértő szerint a jelenleg elfogadott bolygóképződési teóriák alapján azt várnánk, hogy egy ilyen tömegű planéta nagy mennyiségű hidrogént és héliumot gyűjt maga köré formálódás közben, és a Jupiterhez hasonló bolygóvá fejlődik. Ezért is gyanítják, hogy egy Jupiterhez hasonló bolygó magjáról lehet szó, amely vagy elvesztette külsőbb rétegeit, vagy sosem tudott gázóriássá fejlődni. Előbbire a csillag árapályerői vagy forrósága kínálhatja a magyarázatot. Utóbbira pedig például az, ha a protoplanetáris korongból a mag formálódása közben elfogyott az anyag, így a légkörre már nem maradt utánpótlás.

Armstrong elmondása szerint azonban bármi is legyen a helyzet, nagyon valószínűnek tűnik, hogy a TOI 849 b egy olyan objektum, mint ami a Jupiter belsejében is található. A gázóriások belső szerkezetével kapcsolatban még mindig nagyon sok a kérdés, így egy olyan égitest, amely bepillantást enged ebbe, kiemelkedően érdekes lehet. Hogy a bolygómag miből áll, azt egyelőre nem tudni, bár számos eszközzel vizsgálják ennek kiderítése érdekében is. Ezt megkönnyítheti, hogy a forróság miatt a szilárd bolygóanyag folyamatosan párolog, így a planéta jelenlegi légkörének elemzésével következtetni lehet a szilárd részek összetételére is, mondja kutató.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2020. júl. 8. 19:19
#2

Végtelenségig lehet észlelni, mert hogy az egész csillagászat KAMU. Így gyakorlatilag végtelenségig lehet szőni a nemlétező dolgokat (mesét).

h_gyuri
h_gyuri
2020. júl. 8. 20:40

@lucskossnyillass  Látom, a 400 tőből jutott neked is.

Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 8. 16:59
#1

Miből lenne már GYÉMÁNTBÓL...

Csiszolatlan gyémánt mint a Lucsi ;) szegény már hajolgat benn a szappanért a zuhanyzóban. :))))

Majd valami gazdag ember idehúzza és szelfizik a felesége vele.

Tényleg mit tudnánk kezdeni a gyémánttal ha így egy bolygónyi lenne belőle, mire lehetne azt használni ? Mondjuk nem lenne jó holdnak beállítani mert ha nappal elmenne a nap előtt ilyen kilométeres fókuszcsíkokat égetne a földbe :D

axe
axe
2020. júl. 8. 22:16

@Meteoreso  szinte végtelen mennyiséget fémmegmunkálásban lehetne kamatoztatni :) bár a köbös bórnitrid jobb a gyémántnál

Vissza az oldal tetejére