Csendes, de annál hatékonyabb gyilkosok a csikóhalak

A csikóhalak különleges formájú feje gyakorlatilag észrevétlenül, áramlatok keltése nélkül siklik át a vizen, vagyis az állatok nyugodtan megközelíthetik átldozatukat, hogy aztán villámgyorsan lecsapjanak rá.

Csendes, de annál hatékonyabb gyilkosok a csikóhalak

A csikóhalak rendkívül lassúak, és mozgásuk is nagyon furcsának, esetlennek tetszik, a Texasi Egyetem kutatói azonban meggyőzően igazolták, hogyan segíti különleges testformájuk ezeket az érdekfeszítő élőlényeket abban, hogy a leggyorsabb ragadozókat is megszégyenítő hatékonysággal ejtsék zsákmányul áldozataikat.

Mozgásuk alapjáraton annyira lassú, hogy a leglassabban úszó élőlények közt tartják őket számon. Amikor azonban vadásznak, hihetetlen sebességre kapcsolnak, és a jelek szerint rendkívül jól használják ki az ebből adódó előnyöket: nyugodt körülmények közt a csikóhal az esetek 90 százalékában zsákmányul ejti a kiszemelt prédát, ami elképesztő hatékonyságnak számít a Föld ragadozói közt.

A törpe csikóhal legfeljebb 51 milliméteresre nő meg, zsákmányai pedig 1−2 milliméteres rákok

Az állatok úgy vadásznak, hogy lassan közel merészkednek áldozatukhoz, majd egy gyors fejmozdulattal beszippantják azt. A mozdulatnak rendkívül sebesnek kell lennie, mivel kedvenc csemegéik, az evezőlábú rákok nagyon érzékenyek a víz rezgéseire. Ha bármilyen gyanús mozgást érzékelnek maguk körül, 500 testhossznyi másodpercenkénti sebességgel kezdenek menekülni, ami egyenértékű azzal, mintha egy ember 3240 kilométer/órás sebességgel úszna.

A csikóhalak ezért tettek szert jellegzetes fejformájukra, amelynek vízben való mozgatása gyakorlatilag nem kelt észlelhető áramlatokat, vagyis szinte észrevétlenül siklik át a közegen. Az állatok így nyugodtan közel tudnak lopózni az evezőlábú rákokhoz, majd villámgyorsan lecsaphatnak rájuk.

A kutatók egy különleges képalkotó eljárással, nagysebességű 3D holográfiával (PIV) vizsgálták a törpe csikóhal vadászatának folyamatát, azon belül is a ragadozó mozgása során a vízben keltett áramlatokat. Az eredmények alapján a becserkészés ideje alatt tényleg észlelhetetlenek a csikóhalak, a „rajtaütés” pedig 1 milliméteres távolságból, kevesebb mint 1 ezredmásodperc alatt zajlik le. Mivel a „menekülőművész” evezőlábú rákoknak 2−3 ezredmásodpercre van szükségük, hogy reagálni tudjanak a veszélyre, a csikóhal ellen általában semmi esélyük.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward