Cápafog-álló bevonatot kapnak a Google tengeri kábelei

Az optikai kábelek gyakorlatilag első lefektetésük óta vonzzák a tengeri ragadozókat. A háttérben feltehetően a vezetékek körül fejlődő elektromágneses mezők állnak, amelyek összezavarják az ezekre érzékeny cápákat.

Cápafog-álló bevonatot kapnak a Google tengeri kábelei

A Google kénytelen egy kevlárszerű réteggel bevonni tenger alatti kábeleit, azok ugyanis egyre vonzóbb célpontnak bizonyulnak a cápák számára, jelentette be a cég egyik projektmenedzsere, Dan Belcher a múlt héten. Az óceánok mélyén futó üvegszálas adatkábeleket számos különböző bevonattal védik már jelenleg is, hogy a nyomás és az esetleges kisebb földmozgások ne okozzanak fennakadást azok működésében, most azonban úgy tűnik, hogy újabb „ellenséggel” kell felvenni a harcot.

Belcher elmondása szerint a Google partnercégei segítségével igyekszik minél gyorsabban megerősíteni a csendes-óceáni kábeleket, hogy azokban ezentúl a cápák fogai se okozhassanak károkat. A régebbi rézkábelekkel nem volt hasonló probléma, az üvegszálas vezetékek azonban gyakorlatilag első lefektetésüktől kezdve vonzzák a cápákat. Az egyik első, 1985-ben üzembe helyezett kísérleti kábelben kiemelése után beleékelt cápafogakat találtak, 1987-ben pedig négy szakaszán kellett lecserélni egy vadonatúj kábelhálózatot a cápák miatt.

A szakértők szerint a támadásokért a kábelek körül képződő mágneses mező lehet a felelős, amelyet a ragadozók összetévesztenek a halak által kreált hasonló mezőkkel. Az üvegszálas kábelek optikai szálak sokaságából tevődnek össze, amelyek mindegyike 1 Gbps sebességű adatátvitelre képes, vagyis 100-szor gyorsabb, mint a rézkábelek. Megfelelő működésükhöz nagyjából 100 kilométerenként jelerősítőkre van szükség, amelyek energiaellátását szintén az adott szálon keresztül oldják meg. Bár a legtöbb kábelt elektromosan leárnyékolják, nem egészen tudni, hogy ez mennyiben befolyásolja az elektromágneses mező létrejöttét körülöttük, illetve az sem világos, hogy az ilyen mezőkre érzékeny cápák ellen mennyit számít az árnyékolás.

Minden bizonnyal nem a Google az egyetlen cég, amely érintett a cápatámadásokban, de tekintve, hogy a keresőóriás az utóbbi években több százezer kilométernyi új kábelt fektetett le, kiemelten súlyosan érintheti őket a probléma. A tengerekben húzódó kábelek átlagosan évente 50 alkalommal igényelnek javítást. Van, hogy földrengések vagy a hatalmas víznyomás okozza a meghibásodást, de olyan is gyakran előfordul, hogy egy szerencsétlenül ledobott horgony vágja el a vezetékeket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward