A kaliforniai Mono-tó annyira sós, hogy benne csak moszatok, baktériumok és sórákok élnek meg. Illetve az úgynevezett lúgos legyek, amelyekről már Mark Twain amerikai író is lenyűgözve számolt be. A rovarok Twain megfigyelései szerint lebuknak a víz alá, majd olyan szárazon bukkannak elő abból, „mint egy szabadalmi bejegyzés”.
Az Ephydra hians nevű légyfaj tagjai tényleg lenyűgözőek, hiszen a mélyülő tófenéken lefelé haladva akár 8 méteres mélységig is eljutnak, hogy ott rakják le petéiket, és 15 percig is képesek a víz alatt maradni, mielőtt újra a felszínre jönnének. Ez már egy barátságosabb savasságú tóban is nagy fegyvertény lenne, a Mono-tó szélsőségesen sós vizében pedig egészen hihetetlen mutatványnak tűnik.
A CalTech kutatói azonban nemrégiben megfejtették, hogyan képesek a rovarok a túlélésre a minden szempontból extrém környezetben.
Floris van Breugel és Michael Dickinson filmre vették a legyeket, ahogy azok a tó vizét imitáló oldatba sétálnak. A vizsgálatok során kiderült, hogy az állatok testét borító viaszos, víztaszító szőrök mentén egy légbuborék formálódik, ahogy bemennek a vízbe, amely a szemeiken kívül egész testüket beborítja. Ez a buborék pedig nemcsak megvédi a legyeket az elázástól és a sós víz hatásaitól, de egyúttal oxigénutánpótlást is biztosít számukra.
A legyek a jelek szerint tökéletesen alkalmazkodtak a búvár életmódhoz. Testüket minden más légyfajnál sűrűbben fedik a szőrök, és a viaszos bevonat, amely víztaszítóvá teszi ezeket, kisebb méretű szénhidrátokat tartalmaz a szokásosnál. A szakértők szerint ez a két tényező együttesen felel a legyek tartós vízállóságáért, a viasz ugyanis elektromos kölcsönhatások révén is segít megóvni az állatokat: mivel a legyek testének pozitív töltést ad, az taszítani fogja a Mono-tó vizében található negatív töltésű részecskéket.
Bár a lúgos legyek rokonai között több is van, amely tavak partjain él, és a víz alá rakja le petéit, ezeknek közel sem kell olyan barátságtalan körülményekkel megküzdeniük, mint a Mono-tó rovarjainak. Amelyeknek egyébként komoly ökológiai jelentőségük van, a madarak őszi vándorlása során ugyanis egyszerre akár 2 millió madár is megpihenhet a tó környékén, amelyek számára a legyek fontos táplálékforrást jelentenek.






























