A brit űrügynökség bejelentése szerint a létesítmény Skócia északi partjainál egy félszigeten kap helyet, és az építkezés megkezdésére első körben nagyjából 900 millió forintnak megfelelő összeget folyósított az állam. Graham Turnock, a űrügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az űrkikötő fontos szerepet játszik majd a brit űrkutatás és kereskedelmi űrrepülés fellendítésében is.

A skóciai kilövőhelyről a tervek szerint kisebb hordozórakétákat lehet majd poláris vagy napszinkron pályára állítani. Így a SpaceX Falconjai nem fognak innen felszállni, de olyan apróbb hordozók, mint például az új-zélandi fejlesztésű Electron megfordulhatnak majd a kikötőben. Az Egyesült Királyságban évek óta foglalkoznak egy hasonló létesítmény létrehozásának gondolatával, és bár menet közben több lehetőség is felmerült a helyszínnel kapcsolatban, úgy tűnik, hogy végül Skócia, és azon belül is a mindössze 12 ezer fős lakosságú Sutherland megye került ki győztesen a tárgyalásokból.

A kilövés után az innen induló rakéták észak felé szállnak majd Izland és a Feröer-szigetek között, mielőtt pályára állítanák rakományukat. Jelenleg világszerte több mint 60 különböző kisméretű orbitális és szuborbitális rakéta áll fejlesztés alatt, és mivel kifejezetten a számukra épített űrkikötő egyelőre nincs, a tervezett brit létesítmény kifejezetten nagy érdeklődésre számíthat. Az amerikai Lockheed Martin például máris befektetett az építkezésbe, de az érdeklődők között van a brit Orbex is, amely szintén saját kisrakétáján dolgozik.

Az Egyesült Királyságban tehát rövidesen nagyon megnövekedhet az űrforgalom, különösen hogy a kormány nemrég azt is bejelentette, hogy egy horizontális, tehát űrrepülőgépek fel és leszállására alkalmas űrkikötő létrehozása is felmerült terveik között. Ez utóbbi esetében potenciális helyszínként a délnyugati Cronwall került szóba. Érdeklődőkben és támogatókban ezen esetben sem lenne hiány, hiszen például a Virgin Orbit (korábbi nevén Virgin Galactic) pontosan ilyen űrrepülőkön dolgozik.

Ha a tervek összejönnek, a britek lehetnek az elsők, akik európai helyszínről juttatnak fel terheket, például műholdakat az űrbe. Ami óriási üzleti lehetőségeket rejthet, hiszen például a kontinensen, Luxemburgban található a világ legnagyobb műholdas cége, a SES.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. júl. 18. 13:57
#2

Az űrkikötő a hanyatló nyugat ópiuma.

Akik igazán értenek a gazdasághoz, azok ekkora területből számtalan stadiont építenek!=D

Szefmester
Szefmester
2018. júl. 17. 15:54
#1

Skóciában angol tudósos űrállomás? Hmmm.. Ez engem a Kerbal Space Programra emlékeztet. :D

Szefmester
Szefmester
2018. júl. 17. 15:55

űrállomás = űrkikötő...

A faszom már hogy még most sem lehet szerkeszteni.. remélem az oldal fellövése óta is görcsben áll a segge annak a gyökérnek aki lekódolta, és aki engedélyezte...

Vissza az oldal tetejére