A tankszerű kinézetű Euoplocephalus olyan szinten volt csontpáncélba csomagolva, hogy még az orrában található finom kis légutakat is csontok bélelték ki, így a fosszíliák révén ennél a fajnál vizsgálhatók maradtak azok a felső légutak, amelyek a legtöbb állat esetében a húshoz hasonlóan elporladnak.

A paleontológusok így az ankiloszauruszok közé tartozó fajjal kapcsolatban évtizedek óta tudják, hogy az ide tartozó állatok orrjárata kamrák és csövek komplikált keverékéből áll össze. A szakértők azonban sokáig azt hitték, hogy a kamrák csak melléküregek, amelyek egy központi légútról vakon ágaznak le, hasonlóan saját felső légútunk szerkezetéhez. Aztán 2008-ban egy ohiói kutatócsoport CT-vel kezdett vizsgálni ankiloszaurusz-koponyákat, és ennek során kiderült, hogy a kamrák valójában a fő légút részei, és a csövekkel együtt egyetlen, ide-oda tekergőző útvonalat alkotnak a levegő számára.

Ennek a bonyolult lefutású vezetéknek köszönhetően az Euoplocephalus orrában kétszer olyan hosszú utat jár be a levegő, mint amilyen hosszú az állat feje. A kutatók pedig már azt is sejtik, hogy erre miért lehetett szüksége a dinoszaurusznak: a labirintusszerű felső légút kifinomult légkondicionálóként szolgált a mezozoikum hőségében könnyen felhevülő állat számára. A páncélos testben a vér gyorsan felmelegedett, ezért hogy a dinoszaurusz agya ne hevüljön túl, az állatok felső légútjuk mentén lehűtötték a fejükbe irányuló testfolyadékot, mondják a szakértők.

A koponyába bemenő erek a labirintusos orrjárat mentén futottak, és amikor a dinoszaurusz levegőt vett, a hűs légtömeg hőt vont el a forró vértől, amely így lehűlt, mire elérte az agyat. A szakértők mostanra le is tesztelték ezt a teóriát: a koponyafelvételek alapján elkészítették az állatok fejének digitális modelljét, majd szimulálták a levegő útját.

A vizsgálatok alapján a hosszú orrjáratban a levegő szobahőmérsékletűről testhőmérsékletűre tudott hevülni, miközben jelentősen lehűtötte a törzsből érkező vért. A kutatók a szimulációval úgy is eljátszottak, hogy különbözőképpen megváltoztatták a járat hosszát és lefutását, a rendelkezésre álló teret figyelembe véve azonban az ankiloszauruszok felső légútja bizonyult a leghatékonyabb megoldásnak a hűtésre.