Bárki besegíthet a kozmikus sugárzást tanulmányozóknak

Két új mobilos alkalmazás segítségével telefonunkat részecskedetektorrá változtathatjuk, és adatgyűjtéssel járulhatunk hozzá a kutatók munkájához.

Bárki besegíthet a kozmikus sugárzást tanulmányozóknak

Minden pillanatban nagyenergiájú részecskék sokasága bombázzák bolygónkat, amelyek egy része a Napból, egy másik szintén jelentős csoportja viszont a Naprendszeren és a galaxison kívülről érkezik. Ha sikerülne felderíteni ezen távoli kozmikus sugárzás pontos forrását és létrejöttének módját, rengeteg mindent megtudhatnánk az univerzummal kapcsolatban. A vizsgálatot azonban megnehezíti, hogy a részecskéknek csak nagyon kis hányada éri el a felszínt, így aki behatóan tanulmányozni kívánja a jelenséget, azon részecskék után kénytelen kutatni, amelyek a kozmikus sugárzás és a légkör interakciói nyomán keletkeznek.

A legérzékenyebb erre használatos detektorok is csak nagyon kevés kozmikus részecske nyomára képesek ráakadni ilyen módon, egyszerűen azért, mert felületük nem elég nagy célok megvalósításához. Akad azonban egy gigantikus detektorhálózat, amely már jelenleg is a helyén van, és bár nem kifejezetten a kozmikus sugarak vizsgálatára szánták, a szakértők elmondása szerint erre is alkalmas: a szinte mindannyiunk zsebében ott lapuló kamerás mobiltelefonokról van szó.

Az elmúlt hetekben két kutatócsoport is bejelentette, hogy olyan alkalmazásokon dolgozik, amelyek révén bármelyikünk mobilja részt vállalhat a legnagyobb energiájú kozmikus sugarak észlelésében. A Kaliforniai Egyetem kutatói egy tanulmánybanfoglalták össze azon tesztek eredményeit, amelyek során azt vizsgálták, hogy az okostelefonok kamerája képes-e a nagyenergiájú részecskék hatására a légkörben keletkező fotonok és más részecskék detektálására.

A tesztek során különböző radioaktív izotópokat használtak a szakértők, és igazolták, hogy a mobilok kamerái még akkor is képesek a gammasugarak észlelésére, ha nincsenek is sugárforrás felé fordítva. A kutatócsoport repülőutak közben is tesztelte a telefonokat, és a kozmikus sugárzás kutatásában egyértelműen használható adatokat gyűjtöttek be a mobilok kamerái által észlelt részecskék alapján.

A kaliforniai kutatók által kifejlesztett CRAYFIS nevű szoftver leendő felhasználóinak mindössze annyit kell tenniük, hogy letöltik az alkalmazást, amely innentől önműködően végzi a feladatát. Az egész nagyon hasonlóan működik a SETI@home vagy a Folding@home programokhoz, amelyek révén számítógépe szabad kapacitásával járulhat hozzá bárki a földönkívüli élet kereséséhez vagy a fehérjék kutatásához. A CRAYFIS akkor lép működésbe, ha a telefon nincs használatban és rá van dugva a töltőre. A program ilyenkor átmenetileg átveszi az irányítást a kamera fölött, és folyamatosan figyeli, hogy a detektor észlelt-e nagyenergiájú fotonokat vagy müonokat. Ha ilyet talált, az adatokat a GPS-információkkal együtt wifin keresztül továbbítja a kutatóknak.

A tanulmány szerzőinek számításai szerint, amennyiben egy négyzetkilométernyi területen belül ezer mobilkamera figyelné az eget, együttesen csaknem minden olyan kozmikus részecskét észlelni tudnának, amely fölöttük éri el a légkört. Azt persze nem tudni, hogy ez mennyire lesz megvalósítható. Ideális esetben 800 hasonló kollektív megfigyelő-hálózatra lenne szükség szerte a bolygón, de ha ezek létrejönnének, minden speciális detektornál pontosabb képet kaphatnánk a kozmikus sugárzás legnagyobb energiájú részéről.

Az alkalmazás egyelőre béta-tesztelés alatt van, de a kezdeményezés honlapjánfel lehet iratkozni, ha valaki a későbbiekben be szeretne kapcsolódni a projektbe. Akik teljes nevükkel iratkoznak fel, azoknak a kutatók azt ígérik, hogy amennyiben a telefonjuk által begyűjtött adatok használhatónak bizonyulnak, a tulajdonost az ezeket feldolgozó tanulmányban szerzőként tüntetik fel. A programot a hírek szerint első körben iOS és Android rendszerű telefonokra lehet majd telepíteni.

A másik hasonló célú, kifejezetten müondetektálásra írt alkalmazás a Wisconsin-Madison Egyetem és a WIPAC nevű asztrofizikai központ munkatársainak fejlesztése. Ennek használatához innenlehet letölteni a szükséges két programot, utána pedig csak annyi a teendő, hogy a használaton kívüli mobil kameráját valamivel lefedjük, majd kijelzővel felfelé hagyjuk. Lefedés nélkül is megoldható a dolog, ha például egy sötét fiók belsejébe helyezzük az eszközt, hiszen a müonokat a fizikai akadályok kevéssé zavarják. A DECO nevű alkalmazás néhány másodpercenként rögzít egy képet, amikor a kamerát nem éri látható fény, majd a felvételeket elemzésre továbbítja. A DECO egyelőre csak Androidon fut, de már fejlesztés alatt van a iOS-en használható verzió is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward